Badacsonytomajra egy elég friss történettel, duó felállással érkezel. Erről mit kell tudni, és miben különbözik egy Jónás Vera Experiment koncerttől?
Pár hete dolgozom egy zongorista lánnyal is, Várnai Szilvia Szilóval, aki számos projektből (Nunki Bay Starship, Mayberian Sanskülotts) ismerhető, és akivel a FrissTeraszon lépünk fel.
Régebbről indul ez a sztori, mert már korábban is nagyon hiányzott egy másik női hang nekem, így elkezdtem keresgélni billentyűs-énekeseket. Akkor azonban annyira más ügyekkel kellett foglalkoznom, hogy nem tudtam igazán felvenni a kapcsolatot senkivel.
Aztán Szilóval egy alkalommal épp egymás után játszottunk Debrecenben és a koncertet követően odajött hozzám, hogy helló, mi már beszéltünk korábban, és tök szívesen dolgozna velem. Nekem nagyon imponált, hogy nem hagyta annyiban a dolgot, úgyhogy Győrben már volt is egy duó koncertünk, és most készülünk a következőre. Még az is lehet, hogy komolyabban bevonódik a zenekarba, de ezt még csak pedzegetjük.
A duó koncertünk nyilván egész más, mint a zenekaros, az például, hogy nincs ritmusszekció, azért kiveszi a rock and rollt a fenekünk alól. De nagyjából ugyanazt a repertoárt játsszuk, mint az Experiment koncerteken.
Azért is izgalmas ez a felállás, mert soha nem dolgoztam még zongoristával a saját dolgaimon. Ez most teljesen új kapukat nyitott ki nekem. Nem tudom, milyen közönségünk lesz Badacsonytomajon, mi egy történetmesélős, bensőséges koncerttel készülünk.
Ahogy figyelem az elmúlt időszakot, elég sokfelé kalandoztál. Két számban is közreműködsz Krizso remek EP-jén, az Experiment zenekar tagsága is változott, elkészült az első magyar nyelvű számod, amelynek szövegét Hegyi György (Emil.Rulez!) írta. Igényelted már ezeket az új kalandokat?
Folyamatosan igénylem a változást, a frissességet a zenében. Nagyon szeretem azokat az előadókat, akik képesek folyamatosan ugyanazt a formulát követni. De én nem ez az ember vagyok. Akármennyire is változó véleményem van David Bowie-ról, piszkosul tetszik, hogy minden lemezen más arcát mutatja meg. Nem mintha én Bowie-hoz szeretném magam hasonlítani, de magamban is ezt a sokszínű, ezerarcú zenész mentalitást érzem, nem csak egy stílus érdekel.
Amikor egy dalt megírok, az igazi skizoid élmény a számomra, mert egyszerre hallom rock and rollban, egy szál gitáron, elektronikus közegben, vagy a capella verzióban. Szívem szerint minden lemezt megcsinálnék még háromféle verzióban.
Az is benne van a pakliban, hogy a következő lemez szerteágazó stíluskavalkád lesz?
Ezt nem hiszem, mert azt elég fontosnak tartom, hogy egy album egységes legyen. Nem szeretek olyan lemezeket hallgatni, amik túl sok mindent akarnak.
Nemrég a Recorderben jelent meg átfogó interjú veled, ami több szempontból is izgalmas témákat vetett fel, de engem az fogott meg a leginkább, hogy mennyire nyíltan beszélsz a korábbi lelki problémáidról. Tudatos ez a nyíltság a részedről egy olyan időszakban, amikor sorban derültek ki aggasztó részletek előadók problémáiról, mentális betegségeiről?
Én nagyon figyelek erre, és olyan emberekkel is veszem körül magam, akik nyíltan beszélnek a félelmeikről, gyengeségeikről. Nekem ez érdekes egy emberben. Nyilván a közösségi média nem könnyíti meg a helyzetünket, mert ott mindenki a boldog pillanatait osztja meg egymással.
Ezért is rakok ki néha olyan képeket, amik nem csak a boldogságról szólnak. Például egy tíz évvel ezelőtti igazolványképemről, amin egy önbizalomhiányos duci húszéves voltam, tele kétségekkel, vagy mint legutóbb, hogy megcsípte egy darázs a számat, és teljesen röhejesen néztem ki tőle. Számomra inspiráló volt látni, hogy honnan jövök és mennyit fejlődtem azóta, és ezt nem szeretném szégyellni.
Közben igen, én is érzékelem, hogy egyre többen beszélnek erről a nyilvánosság előtt. De azt gondolom, ez nem csak az előadóművészeket érinti, hanem mindenkit.
Ez igaz, de ti vagytok a reflektorfényben, ezért is hathat jobban, ha előadók beszélnek erről.
Igen, ezt a hullámot érzékelem én is, például nagyon bejön az a jelenség, hogy egy Beyoncé szintű előadónál is megjelennek ilyen témák. Hogy nem csak az történik, hogy megírják neki a dalokat, hanem önazonos módon építi bele a dalaiba, klipjeibe a személyiségét. Ez egy iszonyatosan érdekes jelenség jelenleg.
Visszatérve a balatoni fellépésetekhez, a sorozatunkban mindig személyes balatoni élményükről is kérdezzük a fellépő zenészeket. Neked van ilyen „saját Balatonod”?
Szüleim Siófok mellett, Széplakon szoktak nyaralni, szerencsére minden évben sikerül legalább 4-5 napot ott töltenem. Ilyenkor eldugom a telefont az ágy alá, és sokat bringázok, kompozok.
Ha pedig koncertélményt kellene kiemelnem, akkor az az eset jut eszembe, amikor egy északi parti borászatnál játszottunk, és ahogy lejöttünk a színpadról, elkezdett zuhogni az eső, úgyhogy a közönség és a zenekar is a szűkös pincébe húzódott be. Egy spontán házibuliba fulladt az egész helyzet, érkeztek a borok, a harapnivalók, és mi is játszottunk még ott egy kicsit.
Látsz változást az elmúlt években a Balatonnál, ha például a vendéglátást nézzük?
Én be kell, hogy valljam, jobban szeretem a fapados helyeket. Örülnék annak, ha nem változna át egy teljesen exkluzív lokációvá a part. Azokat szeretem, ahol megőrzik kicsit a régi balatoni hangulatot, de haladnak is a korral, nem tocsog, mondjuk minden az olajban. Olyanokra gondolok, amik jó átmenetet jelentenek. Azt hiszem, ennek a kevésbé divatos vonalnak és a modernebb felfogású éttermeknek, büféknek is van helye a Balatonnál.
Ott van például a széplaki lángosos, azt tényleg azok ismerik csak, akik ott laknak, mert mindenki tudja, hogy az a lángos a legjobb a környéken. Az ilyen helyeket, ahol megmarad a kisvárosias hangulat, nagyon szeretem.
