A Művészetek Völgye idén is ezernyi programmal vár minket Kapolcsra és környékére, melynek természetesen a zene az egyik sarkalatos része. Hogy meglegyenek a biztos pontok, 7 kihagyhatatlan hazai és nemzetközi előadót gyűjtöttünk össze nektek.

Iamyank Live Ensemble

Az idei Művészetek Völgye himnuszát Harcsa Veronikával közösen jegyző Iamyank a hazai IDM és ambient stílus meghatározó előadója, akinek a kapolcsi szervezők idén kiemelt figyelmet szentelnek. A folyamatosan kísérletező Iamyank szimfonikus zenekar kíséretében lép színpadra a fesztivál központi helyszínén. 

  • Mikor: július 20. (péntek), 20:30
  • Hol: Panoráma Színpad

Muzsikás Együttes

A Muzsikás Együttes a magyar nép- és világzene legelismertebb zenekara, 2008-ban a legrangosabb világzenei kitüntetést, a WOMEX életműdíját is megkapták Sevillában. Az együttes 1973 óta olyan legendás helyszíneken mutatta be a Kárpát-medence népeinek zenei örökségét, mint a londoni Royal Albert Hall vagy a New York-i Carnegie Hall. Természetesen a Művészetek Völgye programjából sem maradhattak ki, Szól a kakas már című műsoruk gerincét az erdélyi zsidó népzene és annak átfedései a magyar népzenével adják.

  • Mikor: július 20. (péntek), 21:00
  • Hol: Folk Udvar - Hagyományok Háza

Triggerfinger

A belga rock színtér Európa-szinten is különösen erős, elég ha csak az olyan nevekre gondolunk, mint a dEUS vagy a The Black Box Revelation, de a triumvirátust egyértelműen a Triggerfinger teszi egésszé. A Lier városából származó hard, blues és főként stoner rock elemeket is felhasználó banda nem ismeretlen a hazai közönség számára, hiszen több fesztivál- és klubkoncerttel a hátuk mögött térnek vissza hozzánk, ezúttal tavaly megjelent, Colossus című lemezük dalaival. Arra már most mérget vehetünk, hogy ez lesz a fesztivál legfüllettebb koncertje.

  • Mikor: július 22. (vasárnap), 20:30
  • Hol: Panoráma Színpad

Bohemian Betyars

Három nagylemezt követően a Bohemian Betyars már elmondhatja magáról, hogy nemzetközi szinten is a legismertebb magyar együttesek közt tartják számon, köszönhetően a magyar népzenei elemeket is felhasználó, lendületes folk punk zenéjüknek, és a mellé társuló, kompromisszummentes színpadi jelenlétüknek. A még mindig rendkívül fiatal csapat megfordult már minden jelentős nyugat-európai országban, sőt Japánban is. Jelenleg tavalyi, Csavargó című albumukkal turnéznak szerte Európában.

  • Mikor: július 22. (vasárnap), 22:45
  • Hol: Panoráma Színpad

Rebecca Ferguson

Az idei Művészetek Völgye kétségkívül legnevesebb előadója a brit Rebecca Ferguson, aki első alkalommal ad Magyarországon fesztiválkoncertet. A brit X-Faktorban feltűnt énekesnővel nem esett meg az, ami általában a tehetségkutatós előadókra vár, ő élt a lehetőséggel és az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb R&B és soul énekesnőjévé vált. Jelenleg ötödik albumán dolgozik, de az első négyen is épp elég slágert sorakoztatott fel ahhoz, hogy a közönség végigénekelje koncertjét Kapolcson is.

  • Mikor: július 27. (péntek), 22:45
  • Hol: Panoráma Színpad

Elektro Guzzi

Az osztrák Elektro Guzzi neve is ismerősen csenghet a tapasztalt koncertjáróknak, ugyanakkor mindig érdemes rájuk szánni az időt, hiszen nem minden nap hall az ember élő zenekar által játszott technót. Márpedig ők ezt művelik, ráadásul igencsak termékenyen: 2010 óta mindössze két olyan év volt, amikor nem jött ki semmilyen kiadványuk. Okos, progresszív, minimalista, de mindenekelőtt kortárs zenéjük könnyedén kapudrog lehet az elektronika felé.

  • Mikor: július 28. (szombat), 22:00
  • Hol: Harcsa Veronika Udvar

Jónás Vera Experiment

Jónás Vera és zenekara a Bohemian Betyars nyomdokain lépdel előre nemzetközi fronton, az elmúlt években több fontos showcase-fesztiválon is megfordultak, aminek egyre inkább megjön az eredménye, idén júniusban Lengyelországban Carlos Santana előtt is játszhattak a Tauron Life Festival Oświęcimen, de számukra sem ismeretlen a Távol-Kelet sem. Art- és alternatív rockos dalaik élőben működnek igazán, erről a Művészetek Völgye utolsó napján is megbizonyosodhatunk. 

  • Mikor: július 29. (vasárnap), 19:00
  • Hol: Panoráma Színpad