Fagyiból soha nem elég, és ezt Balatonfüred legújabb minőségi fagyilelőhelye is bizonyítja. Mert hiába kígyóznak a sorok a Korzó fagyizó előtt, vagy fogynak a kelyhek a Bergmann-cukrászda nyugodt teraszán, a nemrég megnyílt Sarokház fagyizóban sem pihennek sokat a fagyislányok.
A Zákonyi Ferenc utca és a Jókai utcán sarkán vagyunk, narancssárga napernyők alatt élvezzük az árnyékot, és percek óta képtelenek vagyunk választani a kínálatból. A klasszikus ízek mellett narancsos katalánkrém, sárgadinnye, mogyorós csoki, joghurt barack-öntettel, epres túró (300 Ft/gombóc), stb. nehezítik meg a döntést. Az allergéneket percíz táblázat jelzi, végre nem kell végigkérdezni, hogy melyik fagyiban nincs tejtermék, szója vagy tojás, stb., feltartva a sort, és állni a szénhidrátra éhes tekinteteket.
Kehelybe kérjük a fagyikat, mert ez ilyen leülős élmény lesz, még a mozgásra, a sétányon áramló tömegre sem akarunk figyelni közben. És milyen jó ötlet volt, így tényleg ki tudjuk élvezni az utolsó kanálig az egészet. Ilyen ízharmóniák mellett azon sem csodálkoznánk, ha a pult mögül egy olasz fagylaltmester lépne elő. Az Olaszország stimmel, a fagyikat főző Nyári Julianna ugyanis Bolognában, a Caprigiani kurzusán sajátította el a fagylaltkészítés titkait.
Beleszeretett Füredbe, és fagyikészítő lett
A fiatal zirci lány 3 éve cukrászkodik, korábban egy kis budapesti sütizőben dolgozott. Aztán egy balatonfüredi kiruccanás után elhatározta, hogy itt fogja tölteni a nyarat. Megtetszett neki a lehetőség és a kihívás, hogy egy új fagyizóban bizonyítson, és alaposabban belekóstoljon a fagyikészítésbe.
„Beleszerettem Füredbe, a hely varázsába. Imádom, hogy innen, a fagyizóból is látom a Balatont” - meséli. Korábban nem főzött fagyit, ezért részt vett egy budapesti tanfolyamon, aztán kapott egy lehetőséget, hogy Carpigiani iskolájában tanulhasson.
A legendás olasz fagylaltgép-készítő cég kurzusán mindent megtanítottak az alapoktól - milyen alapanyagokkal érdemes dolgozni, hogyan kell használni a gépet, és hogyan kell játszani az arányokkal, hogy tökéletes fagyi legyen az eredmény. Volt olyan óra, ahová egy rossz és egy jó fagyit hoztak be, és a fagyikészítő-tanoncoknak kellett kielemezni, hogy mi a gond.
Kb. 20-féle fagyi készül a Sarokházban, de folyamatosan kísérleteznek az új ízekkel, és a laktóz- illetve cukormentes változatokkal. A paszták, a 100%-os gyümölcspürék Olaszországból érkeznek. Ez friss, pürésített és fagyasztott püré, néha egy kis cukor és semmi más - mondja Julianna.
Sütik és fagylaltok randija
Juliannának kifogyhatatlan ihletet jelent a cukrásztudása: amikor megkíván egy új sütit, vagy egy ízt, megpróbálja fagyiként elkészíteni. Így született meg a népszerű epres-túrós fagyi, vagy a Rómeó, ami egy oreós fagylalt. A párja, Júlia pedig egy vaníliás-karamellás fagylalt, aminek a tetejére fehércsokis ostyaréteg került.
Ez a fagyikészítő személyes kedvence is, de büszke a camargue-i sóvirágos pisztáciára és a karamellás csokira is. „A karamell a mindenem” - meséli lelkesen. Őt is meglepte, hogy éppen azok az ízek a legnépszerűbbek, melyeket ő kísérletezett ki. Most éppen az almáspités és fagyin dolgozik.
A fagyi nagy kihívás, felfedezetlen terület volt, de Julianna ősszel visszatér majd a cukrászathoz. Hiányzik már, hogy süssön, mondja. A cukrászat területén is szeretne továbbfejlődni, főleg a modern francia desszertek, a minitorták, glazúrral bevont sütemények állnak közel a szívéhez.