Mit adtak nekünk a rómaiak?
Ahogy több borvidékünkön, úgy itt is a római korig nyúlik vissza a szőlőtermesztés hagyománya. A térség jelentősége 1055 után a tihanyi apátság hatására nőtt meg, a papoknak köszönhetően a borászati kultúra magasabb színvonalú volt az átlagosnál. Különböző egyházi rendek itt birtokokkal rendelkeztek, amelyek jól szolgálták az egyházak érdekeit. Ranolder veszprémi püspök csopaki területéről például az 1880-as években még a bécsi udvarba is jutott bor.
A vidék elsősorban fehérbor termő terület, és bár korábban jelentős volt a kék szőlő is itt, mára ezek leginkább a kivételes adottságú Tihanyi-félszigeten jelennek meg, ahol elsősorban világfajtákat, merlot-t és cabernet-ket találunk.
Pala, mészkő, márga
A talajadottságok tekintetében kifejezetten változatos a borvidék, fellelhető itt kristályos pala, homokkő, mészkő, dolomit, bazalt, lösz, továbbá márgán kialakult talajok is. Balatonfüred környékén pedig sok helyen észrevehetünk vörös homokkövet, ami a magas vas-oxid-tartalomról árulkodik.
Az éghajlat kiegyenlített, szerencsére legtöbbször elkerülik a szélsőségek. A napsütéses órák száma meghaladja a kétezret, ráadásul a Balaton víztükre még vissza is veri a napsugarakat, ami speciális mikroklímát teremt a főként déli, délkeleti fekvésű, Balatonra nyitott ültetvényeken.
Szőlőfajták
Egyértelműen az olaszrizling a helyi „vagány”, ezen a környéken olyat tud, amit máshol ritkán. Alapvetően semleges illat- és ízjegyekkel bíró fajtáról van szó, ami kiválóan visszaadja a termőhelyi sajátosságokat, a terroir pedig ma az egyik legizgalmasabb téma a borvilágban. Mindenképpen érdemes megemlíteni a Csopaki Kódexet, ami önálló eredetvédelemmel rendelkezik, Csopak, Paloznak, Lovas, Alsóörs és Felsőörs szőlőhegyeinek borait foglalja magába. Szigorú szabályozás mellett készülhet innen hegybor és dűlőbor olaszrizling és kisebb részben furmint felhasználásával. Ezek a borok ma az ország legjobb rizlingjei közé tartoznak - akit kicsit foglalkoztat a fajta, az mindenképpen kóstolja meg őket!
Emellett jelentős területen találunk chardonnay-t, szürkebarátot, sauvignon blanc-t és traminit. Értő kezekben mindegyik fajta izgalmas borokat ad, abban pedig szerencsére nincs hiány.
Ugyan a kék szőlő kevesebb a borvidéken, azért találhatunk jó vörösbort. Az elmúlt években szép kékfrankosokat kóstoltunk, a már említett tihanyi területek pedig a világfajták számára is ideális körülményeket nyújtanak.
Hol kóstoljuk?
Vannak kihagyhatatlan pincék, Füreden ilyennek számítanak Figuláék. Több dűlőben is kiemelten foglalkoznak olaszrizlinggel, a fajta iránt mélyebben érdeklődők itt megtalálják a számításukat. Emellett a tihanyi területekről készített vörösboraik is emlékezetesek, rendszeresen a legjobb magyar vörösek közé kerülnek ezekkel a borokkal.
Ami Füreden Figula, az Csopakon Jásdi. A Csopaki Kódex egyik alapítója Jásdi István, ez pedig garancia a jó borokra. Az ikonikus olaszrizlingek mellett érdemes megkóstolni a Ranolder cuvée-t is, melyet csak a legjobb években készítenek el. Ha pedig megéheznénk, akkor a borteraszon folytathatjuk a kóstolást, körben a Balatonra néző dűlők, így a Siralomvágó, a Lőczedomb és a Sáfránkert, míg lejjebb maga a tó terül el. Aki pedig siet, annak ott a vinotéka a teljes szortimenttel a 71-es út mellett.
Csopakon maradva látogassunk el egy másik Kódex-borászhoz, a Szent Donát Pincéhez. Kovács Tamás 16 évesen vágott bele a borászkodásba, ma már külföldi Michelin-csillagos éttermekben is megtaláljuk a szitahegyi borokat. Kivételes panorámájú teraszuk régóta népszerű, 2015-ös indulása óta az itt lévő Márga Bisztróba is sokan ellátogatnak. Nem véletlen, hogy a helyi alapanyagokra építő étterem az ország legjobbjai közé tartozik. Az olaszrizling kiemelt fajta, mi mégis a Magma kékfrankost ajánljuk. A tihanyi Lapi dűlő terméséből készült bor úgy tud koncentrált és nagy lenni, hogy közben könnyed és elegáns marad. Ezt pedig nemcsak az északi parton, de az országban is kevés kékfrankos tudja.
Pár lépésre a Márgától találjuk Petrányiékat. A sikeres autókereskedő a panorámába szeretett bele, ahhoz viszont, hogy építkezhessen, szőlőt is kellett telepítenie. A borokért a 2017-es évjárattól már a mikrobiológia tanárból lett tehetséges badacsonyi borász, Bakó Ambrus felel, izgalmas lesz kóstolni, hogy milyen borok kerülnek majd ki a keze alól. A birtokon találunk még egy igazán barátságos hangulatú éttermet pazar terasszal. Házias ételeket kínálnak, helyi alapanyagokból, tényleg olyan érzése van az embernek, hogy régi ismerősökhöz érkezett vendégségbe. A traminijük bármikor napsugarat varázsol a poharakba, érdemes ezzel kezdeni a kóstolót!
Augusztus 2. és 5. között hetedik alkalommal rendezi meg a Homola Pincészet a Jazzpikniket Paloznakon. Nemcsak emiatt érdemes azonban a rendező pincét meglátogatni, az ország legjobb borászai között emlegetett Homonna Attila által készített borok önmagukban is megérnek egy kóstolót. Az izgalmas furmint, a dűlős Sáfránkert olaszrizling mellett kóstolhatunk egy kiemelkedő kékfrankost, és a syrah is rácáfol az északi parttal kapcsolatos sztereotípiákra.
Karrierváltásnak köszönhetjük a Zelna Borászatot, a kommunikáció és a marketing világából érkező Lukács Lilla és a szőlész-borász szakon végzett férje, Barabás Barna 2014-ben szüreteltek először. A kihívásokkal teli évhez képest meglepően szép borokat tettek le az asztalra bemutatkozásként. Azóta szerencsésebb évjáratok jöttek, ami a borokban is megjelent, erről bejelentkezés után bárki maga meggyőződhet. Ha rajtunk múlik, akkor a 2015-ös Farkó-kő olaszrizlinget és a friss zweigeltet választjuk elsőként.