A zánkai Gyógynövényvölgy teraszán nyílt meg a Neked Főztem Reggeli+burger, ahol ráérős, királyi reggelikkel, burgerekkel és hideg levesekkel várnak. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy megtaláltuk a legszebb panorámával rendelkező reggelizőhelyet a Balaton-felvidéken.

Aki csak egyetlen képet lát a Neked Főztem reggeli+burger teraszáról, simán azt gondolhatja, hogy a szerencsés posztoló egy mediterrán paradicsomban költi el éppen a pazar reggelijét. A hátteret színpompás leanderek, virágok és kaktuszok adják, tenger helyett pedig a Káli-medence dombjai hullámzanak, amerre csak a szem ellát. Zánka Köveskál felőli végén vagyunk, a Káli-medence „kapujában”.

Neked Főztem feat. Gyógynövényvölgy 

Reggelire a kezdetektől volt igény, és kevés a reggelizőhely a környéken. Tervben is volt, hogy a Gasztrokocsmában már 9-től lehet enni. De kiderült, hogy nincs kapacitásunk arra, megreggeliztessük a vendégeket, és az ebédre is felkészüljünk” - meséli Horváth Orsi, a Neked Főztem egyik tulajdonosa. 


Elköltöztették a zánkai strand bejáratától a burgereket is kínáló Neked főztem büfét - ami az újhullámos balatoni street food-történelem egyik meghatározó állomása lett -, és egy olyan helyet nyitottak, ahol a burgerek mellett a reggeli került a középpontba. Olyan helyszínt kerestek, ami nem esik messze a food truck egykori helyétől, hogy ne kelljen fél órát utaznia annak, aki felkeresné az új Neked Főztemet.

(Orsi és Csongor az idén megnyitották a balatonfüredi Neked Főztem éttermet is,  így most a Gasztrokocsmával együtt három helyet visznek.)

Közben a Gyógynövényvölgyet vezető Takács Tamásék is szerették volna bővíteni a szolgáltatásaikat, és éppen partnert kerestek ehhez. Így kezdődött az együttműködés, amelynek eredményeképp igazán mesés környezetben lehet élvezni a reggelit, a burgereket és a leveseket. „Több asztal van itt a vendégeknek, kényelmesebb, nagyobb a tér, és nagyobb a konyha is. Így nem terheljük a Gasztrokocsmát sem a burgerek elkészítésével” – teszi hozzá Orsi.

A Gyógynövényvölgy és a Neked Főztem reggeli+burger együttműködése nemcsak a terasz hasznosításában merül ki. A búzakorpából és nádcukorból készült ehető tányérok és evőeszközök az ökocentrum komposztálójába kerülnek, amennyiben nem rágcsálják el őket a vendégek, a völgy pedig fűszernövényekkel, rukkolával látja el a burgerezőt.

A reggelihez is szuvidálnak

Fél 9-től 11-ig lehet választani a nem szokványos reggelik közül, amelyek között akad olyan is, ami után ebédre sem lesz szükség egy kevésbé aktív napon. Orsiék figyeltek arra, hogy kalóriabomba és könnyebb reggeli is legyen mindig a kínálatban. Az előbbi kategóriát képviseli a mangalica tarja pocakban (1390 Ft), amihez a balatonszepezdi gazdaságból érkező tarját kicsit előszuvidálják, megsütik, majd balzsamecetes mustárral és grillezett padlizsánnal, kápia salsás csemegeuborkás öntettel öntik nyakon.

Édesszájúaknak készül a sült kalács, amit rozmaringos sült barack kísér (1090 Ft). Orsi el akart rugaszkodni egy kicsit a rántottától és a tükörtojástól, ezért inkább rakott tojást (1390 Ft) készít besamellel és sajttal. Félgömb alakú, kívül ropogós, belül puha, és nagyon jól áll neki a bagett és az aszalt paradicsomos rukkolás saláta.

Aki maradna a hagyományosabb reggelinél, vagy a nap elején még nem bír bevinni egy szerényebb főétkezésnek is beillő adagot, választhat croissant-t házi eper lekvárral (890 Ft), vajjal, sonkával, zöldségekkel vagy kérhet egy bögre házi joghurtot és elkészítheti a saját reggelijét natúr zabpehelyből, chia magból, aszalt gyümölcsökkel (690 Ft).

A mangalica, a marha, a bárány és a vega

Az ételkínálatban nincs átfedés a Gasztrokocsmával. A burgereken kívül grillezett kecskesajt és szezonális hozzávalókból készült hideg leves adja az alapot. A leves és a többi étel azért került be a naponta változó menübe, hogy ne kelljen szétszakadni a családoknak, társaságoknak, ha nem akar mindenki burgert enni. Négyféle burger kapható, mindegyikhez jár chips és káposztasaláta, a hús (vagy sajt) mellé uborkasalsát, hagymalekvárt is adnak.

A Mangalicaburger (2490 Ft) grillezett paradicsommal, a Marhaburger (2690 Ft) baconos majonézzel, a Bárányburger szójás öntettel készül, a Vegaburgerbe (1890 Ft) pedig kecskesajt kerül.

Aki odavan a burgerekért, használja ki a lehetőséget, mert a Reggeli+burger csak szezonális hely, és szeptemberben bezár a következő nyárig. A burgerek nem kerülnek vissza automatikusan a Gasztrokocsma kínálatába, csak időszakosan jelennek meg az étlapon. Izguljanak egy kicsit a vendégek, hogy mikor kapható a kedvencük - mondja Orsi.