Örök panasz a Balatonnál, hogy nagyon gyenge a térerő és a mobilnet is vergődik. Megkérdeztük a szenvedő feleket, a felhasználókat és a szolgáltatókat a problémáról. Rossz a helyzet az erdőkben és a nyílt vízen is, miközben nehéz új adótornyokat építeni, egyes társaságok pedig a saját kémeiket irányítják a Balatonra, hogy lefüleljék a térerőhiányos területeket. Változás akkor lesz nagyban, ha a társaságok legyőzik a domborzati viszonyokat és a jogszabályi környezetet is, és közben nem haladja meg őket a technológia rapid változása.

Tény, hogy fejlődőben a Balaton infrastruktúrája, milliárdok folynak a közlekedésbe, nemrég fejezték be a déli parti vasút felújítását, a közszolgáltatások az emberi erőforrás hiánya ellenére még mindig jobbak, mint az ország több más régiójában, de azért vannak még bőven hiányosságok. Az egyik ilyen Achilles-sarok a térerő kérdése. Ki nem találkozott már azzal a jelenséggel - főleg eldugottabb, kisebb településeken, külterületeken vagy magán a tavon -, hogy telefonálna, de nincs térerő, ki se cseng a hívott fél, mi meg elérhetetlenek vagyunk. Ez a probléma azért egyre periferiálisabb, ellenben a 4G minőségű mobilnetelérés már sokkal több fejtörést okoz.

Ezt érzik a Balatoniak

"A térerő béna mindenhol" - sommázta kérdésünkre az idén befutott csopaki Szomszéd Kertjéből Tóth Attila, mik a tapasztalatai. Pedig Csopak azért nem a világ vége, az északi part legsűrűbben lakott konurbációjához tartozik, ahol tízezrek élnek, százezrek üdülnek. Mégis, Tóth állítja, "egyszerűen nem tudom kivinni a laptopom a kertbe" az akadozó 4G miatt. Szerinte persze országos jelenségről van szó, amely ritkábban érinti a telefonálást, mint a mobilnetet, ellenben minden szolgáltatónál előfordul.

Tálos Attila, a Szőlősi Kocsma tulajdonosa és alapítója meglepő kijelentést tett, főleg annak fényében, hogy Balatonszőlős egy aránylag eldugott falu egy völgykatlanban: szerinte  20-as hálózat kiválóan működik itt, még fenn az Öreghegyen is. És tényleg, a Telenor akár reklámfilmet is forgathatna Szőlősön. Aki helyi volt a kocsmában, mind a 20-as hálózatra esküdött. Az egyik, konyhában dolgozó hölgy vicces, de sajnos igaz története szerint 30-as telefonja volt, amellyel csak az egyik utcai pózna alatt tudott valamiért vonalat létesíteni.

Csepregi Panka, a Balaton környékének egyik legmenőbb női vállalkozója, a vitorlagyártó 1D One Design Sails vezetője se túl bizakodó. Alsóörsön lakik, Balatonfűzfőn dolgozik, de olykor egyik településen se tud rendesen telefonálni. És szerinte sincs ebben nagy különbség a szolgáltatók között, mindegyik egyenletesen rossz. "Bosszantó ez, néha a munkában is hátráltat" - mondta Csepregi, és valóban, amíg beszéltünk többször szakadozott a vonal. A nyílt vízen se jobb a helyzet, összességében pedig inkább romlást tapasztal a vitorlagyártó vállalkozó, aki "idegi okokból" nem akar megküzdeni a szolgáltatókkal.

Ezt látja a szolgáltató: Magyar Telekom

Megkerestük a szolgáltatókat is, elsőként a Magyar Telekomtól érkezett válasz. Arra a kérdésre, hogy hol gyengébb a lefedettségük, a honlap linkjét küldték el, amelyről némi kutatás után egy lefedettségi térképre navigálhatunk (ezen látható, hogy például a Keszthelyi-hegység, a Tapolca és Sümeg közti vidék, a felvidéki erdőségek vagy épp a Balaton keleti medencéjének belső, nyílt vízfelülete fehér foltnak számít 4G-szempontból).

A Telekom mellesleg sok fejlesztést tervez, de vannak akadályozó tényezők. Meglepő módon ilyenek "a lakossági támogatás hiánya vagy a helyi- építési és tájvédelmi szabályozások szigorú megkötései." Az utóbbi években ennek ellenére növelték a 4G-lefedettséget beltérben is, sőt a 300 Mbps csúcssebességet is több kiemelt helyen elérhetővé tették. A fesztiválokra ők is megerősített infrastruktúrával készültek és készülnek. Végül megállapítják, hogy a 4G-hálózatuk kültéri lefedettsége 99 százalék feletti országosan, 2700 olyan településen érhető el, ahol hatezernél kevesebben élnek.

Ezt látja a szolgáltató: Telenor

A Telenor válasza szerint folyamatosan dolgoznak a hálózati lefedettség növelésén, a hipernet esetén ez 98 százalékos már. A Balaton környékén a fejlesztések elsődleges céljai a környező települések, az azokat összekötő úthálózat és persze a part maga. Fesztiválokra, rendezvényekre külön megerősítik a szolgáltatást, valamint igyekeznek a vendéglátóhelyek környékén is jó lefedettséget biztosítani. A Telenor új bázisállomások építésével és a régiek kapacitásbővítésével is készül a főszezonra, amikor a forgalom 3-4-szeresére, sőt egyes településeken 8-10-szeresére is nő.

Tavaly a 3G és a 4G hálózatát is fejlesztették, 4 új bázisállomás épült, 24-et fejlesztettek. Idén is folytatják a rádióhálózati fejlesztést, 29 állomáson 3G és 4G, 34 állomáson kapacitásbővítés lesz. Érdekesség, hogy a rossz térerő miatt Balatonfüredről, Fonyódról és Balatongyörökről kaptak sok panaszt, amit fejlesztésekkel orvosoltak is. A Balaton-felvidék eldugottabb részeit is igyekeznek lefedni a következő két évben 21 új állomással. Érdekesség, hogy a Balaton-törvény megnehezíti a dolgukat, ugyanis adótornyokat csak hosszas engedélyeztetéssel lehet létesíteni a térségben. (Nekik is van ám lefedettségi térképük, kattints érte ide!)

Ezt látja a szolgáltató: Vodafone

Utolsónak a Vodafone-tól kaptunk választ. A telekomcég válaszában azt írja, tavaly nyáron nagyot fejlesztettek a hálózaton, így a Balaton keleti medencéjében elérhetővé vált a 4G+. Ugyanekkor furcsa játékot hirdetett a szolgáltató: TérerőKÉM néven arra kérte a munkatársakat, jelezzék, ha a Balatonnál valahol rossz a térerő. Ebből készült egy fejlesztési terv, amit februárban kezdtek el megvalósítani, hogy elérhetővé váljon a tónál mindenhol a 4G+. Ez idén újabb 30 településen kezdett működni, 53 településen pedig a beltéri lefedettséget fejlesztették.

Egy nagy országos fejlesztés is történt, egy nagyobb adatátvitelre képes modulációt állított hadrendbe a Vodafone, ami "az arra alkalmas készülékeken" 20 százalékkal növeli a letöltési sebesség maximumát. Visszatérve a térerőre és lefedettségre, a társaság figyelmeztet: arra befolyással van a domborzat, az erdőségek, a vízpart közelsége, ami interferenciát is okozhat, akadályozhatja a hullámok terjedését. A biztonság kedvéért a Vodafone is mellékelt egy lefedettségi térképet, amiből látszik, hogy a Bakonnyal, a Keszthelyi-hegységgel és Belső-Somoggyal sem tud még mit kezdeni a Voda 4G-je.