Badacsonytördemicen macskakő van.Városiaknak talán kevésbé szokatlan, de egy Balaton-felvidéki faluban mégis az, ahogy a 71-esről bekanyarodva, vagy az állomásról érkezve pattog a kocsi alattunk. Itt-ott a sima aszfalt párducfoltjai látszanak, de amúgy a macskakövet védetté nyilvánították, ami sokat elárul a faluról és lakóiról.
Persze sok tekintetben hasonlít a többi környékbeli falura, ahol kicsi, jobbára elöregedő a népesség, amit nyaralótulajdonosok duzzasztanak fel nyáron. Hosszú évekig Andi és családja is csak nyaralni vagy családlátogatóba jött ide, mígnem két évvel ezelőtt úgy döntöttek, ideköltöznek.
Menjünk, de most
A kivonulós történetek, mint Tolsztoj boldog családjai, a maguk módján mind egyformák: a városi hajtásba, lelketlenségbe belefásult emberek egy más élet reményében vidékre költöznek. Csalogató a természet közelsége és a kis közösségek ereje, de hogy végül kinek hogyan sikerül gyökeret verni, beilleszkedni, elfogadtatni magát sokszor küzdelmes és nehéz, akármilyen jó a szándék. Andi sem tud receptet arra, neki hogyan sikerült, de abból, ahogy napjai telnek, talán kiderül, hogy a szerencsén kívül más is belejátszott.
“Mindenki elgondolkodik azon néha, mi lesz vele 10 év múlva. Én azt éreztem, ha az, amit most, megbolondulok. Sehova nem vezet, nincs értelme. Váltanom kell, most vagy soha”. Mindig visszavágyott vidékre: Baranya megyében, egy kis faluban nőtt fel, nagy szabadságban. Szerencséjére épp meghirdettek egy gyógypedagógus állást Tapolcán - a pályát amúgy sem akarta otthagyni -, férje pedig támogatta. Két hónap múlva már tördemici lakosok voltak.
A kicsi szép
Andiék nem voltak teljesen ismeretlenek a faluban. Először magbörzét szerveztek, majd négy évvel ezelőtt elindították a piacot a Herczeg Ferenc Strand mellett. “A helyiek és a polgármester azt gondolták, milyen jó lenne itt egy. Szóltak nekünk, hogy ugye, ti megcsináljátok? Hát jó, csináljunk piacot- bár fogalmunk sem volt, hogyan kell.” Tapasztalt piacszervezők azt mesélték, hogy őket azért szeretik, mert kedvesek. “Ja, ez ilyen egyszerű? - és belevágtunk.”
A Lábdi Piac talán a Balaton-vidék legkisebb és egyik legkedvesebb piaca a 71-es út mellett. Egyszer megkérdezték Anditól, hogy “mindig ilyen kevesen vannak? De hát tök sokan vannak!”- válaszolta. Vagyis tömegekre tényleg ne számítsunk, de annál jobb. Aki megszereti, az visszajár. Az üdülőtulajdonosok leszállnak a vonatról, és első útjuk a piacra vezet.
Süti, sajt és horkedli
Az árusok helyiek: Judit mama a sütis, van gluténmentes, cukormentes is nála. Ancsa mama palántát, virágot, koszorút hoz az évszaknak megfelelően, a világot járt Anikó pesztót készít, társa, a skót Mikey, hordóból hokedlit csinál, amit Andi elnevezett horkedlinek, a mézes Balázsnak Balatonedericsen vannak a kaptárai, Anikó a hidegen sajtolt olajhoz saját maga termeli a diót és tököt, Valika és János lekvárt főznek, a homoktövist Badacsonytördemic határában szedik, a Pusztán Kézműves Sajtok a Somló-hegyről jönnek, Gábor és Csilla permakultúrás kertjükben termett zöldséget árul, Andi és férje, Zsolt pedig picalillit, izgalmas gyümölcsös mustárokat és szörpöket. Egyik törzsvásárlójuk Konrád György író, aki mielőtt indulna haza, megkérdezi feleségétől: “Juditkám, vettél mindenkitől valamit?”
Az első balatoni biopiac, ahol lehet bankkártyával fizetni, gyerekekkel zenélni, és egész évben végigsétálhatunk a mezítlábas ösvényen (benne badacsonyi bazaltkövekkel): Piacozni még esőben és 5 fokban is szoktak május közepétől október közepéig, bár vásárlók ilyenkor alig jönnek. A termelők nem bánják, mert szeretnék, ha hosszabb lenne a szezon, és “ha nem vagyunk ott, nincs is esély”- magyarázza Andi.
Egy kakukktojás van csak a helyi árusok között, a dinnyés Bürösről, egy pici ormánsági faluból, amilyenben Andi is felnőtt, és a környéken különben sincs dinnye. Már csak egy húsárus kellene, és az, hogy akinek feleslege van a kiskertben, lehozza a piacra. A jogszabály szerint az alkalomszerű árusításhoz nem kell semmilyen igazolás, nyugtát sem kell adni.
A falu hírszerzője
Tervek vannak jócskán, amiből csak annyit tudunk meg, hogy szeretnének a piacra egy állandó kemencét, “hogy majd tudjuk azt mondani, egy kis türelmet kérünk, tíz perc múlva kisül a kenyér”.
Rájöttek, hogy az embereknek jólesik enni a piacon, és még a vegánokra is gondoltak. Cukkiniszezonban van cukkini pakora, cukkinifasírt, tzatziki cukkiniből. “Most komolyan mindenhol hamburgert kell adni?”- nevet Andi, aki a húsevőknek megígérte, olykor tartanak húsos hétvégét is. Ehető a tányér, komposztálható az evőeszköz, a szívószál, és el akarják teljesen hagyni a csomagolást. Andi a Jövő farmja című film hatására kezdett környezettudatosan élni. “Nem kell mindenkinek jurtában lakni és csiholni a tüzet, de ami tőlünk telik, azt tegyük meg.”
A jótékonysági könyvvásárral - ide bárki hozhat könyvet - a helyi néptáncos gyerekeknek gyűjtenek, máskor feleslegessé vált bútort juttatnak el rászorulónak. Kész információs központ a piac, Andi tudja, kinek szóljon, hogy hipp-hopp elintéződjenek az ügyek. “Nem, eszem ágában sincs polgármesternek menni”- hessegeti el a kérdést, “ahhoz túlságosan szeretem a gyerekeket.”
Unatkozni? Soha!
“Először azt hittem, majd magamra húzom a hegyet, a kertet és egy kicsit pihenek. Itt, Tördemicen ezt nem lehet, mindig történik valami. Itt a kocsonya-szépségverseny: kinek a szebb kocsonyája? Olyan műalkotások születnek…eszméletlen, komolyan. Utána jön a nőnap, amire a férfiak hónapokkal előtte készülnek vicces jelenetekkel, és van férfinap is, amikor a nők szerepelnek. Ősszel Márton-napot, lekvár-és savanyúság szépségversenyt, télen forraltborfőző versenyt tartunk. És a fél falunak van színházbérlete” - sorolja Andi, aki a programszervezésbe is beszáll. “Csak egy nyughatatlan lélek vagyok, van, aki szerint egyenesen izgága. Azt gondoltam, hogy ideköltözünk és lelassulok, de nem. Sőt annyi inspiráció ér, mindig pörgök. Amúgy is ilyen az alaptermészetem, a barátnőmmel, Csillával, aki nélkül a piac sem lenne az, ami most, pedig állandóan inspiráljuk egymást.”
Andi állása és közösségi munkája mellett maori és lomi-lomi masszőr is - a fogyatékos gyerekeknél sikeresen alkalmazza a rehabilitáció részeként -, és elvégzett egy dúla tanfolyamot, hogy jobban megértse a születés folyamatát, amikor a fogyatékos gyerekek 90 százaléka sérül. Folyamatosan adni, másoknak segíteni - ez Andi számára olyan természetes, mint a levegővétel. Kapni, másoknak hagyni, hogy neki segítsenek - ezt még tanulja.
Jaj, de jó neked!
Ahogy a gyógypedagógiában is azt imádja, hogy igen kreatív munka, úgy a mindennapi életben is folyamatosan gondolkodik, kitalál, kísérletezik. Mondjuk az is felért egy kísérlettel, ahogy 25 év után újra beült a volán mögé, mert a sok intéznivaló miatt robogni kellett.
“Az elakadás érzés itt megszűnt, lettek tyúkjaim, nyuszik, kert. Csak azt bánom, hogy nem előbb jöttünk. Elnyomtam magamban, mindig volt mentség, hogy miért ne merjek belevágni. Mindegy, ennek most jött el az ideje. Budapestből csak a barátok hiányoznak, de ők meglátogatnak.” Férjét, Zsoltot munkája még mindig a fővároshoz köti, ő ingázik. Talán nemsokára főállásban is gazdálkodhat. “Amikor együtt vagyunk, minden este kiülünk megnézni a naplementét. Tényleg. Mint egy műsort, egy pohár borral a kezünkben nézzük. Kellenek ezek a kis szertartások. Ha nincs itt, telefonon közvetítem neki, hogy most megy le a nap. Mire ő csak annyit mond, hogy jaj, de jó neked.”
