Bármikor elkezdődhet a szüret, még az interjú előtt teszünk egy kört a Tünde és Áron által művelt területeken. Tünde kiszáll egy kosárral, leszed néhány fürt szőlőt, hogy a pincében alaposabban is tanulmányozza, készen áll-e a szüretre az ültetvény. Elképesztő energia árad belőle, csillogó szemmel mesél a biodinamikus művelésről, a közeledő szüretről.
A Bajnóczy Pince magasan fent, a hegy déli oldalában, Nyári Ödön pincéjének közelében található. Arra gondolunk, milyen lehet minden reggel erre a kilátásra ébredni. Tünde gyerekkorában rengeteg időt töltött itt, akkor azonban ez inkább a kötelességekről, a munkáról, később pedig a lázadásról szólt. De kezdjük az elején.
„Legyél divattervező, a borászat olyan fiús dolog”
Tünde dédapja, Bajnóczy István 1928 áprilisában vásárolta ezt és a szomszéd területet 800 pengőért – kezdi a történetet Tünde. A dédapa azért vette a szőlőt, hogy legyen saját bora, és hogy mind a hat gyerekének házat és földet tudjon adni, amikor felnőnek. A hat gyerek közül Tünde nagymamája, Bajnóczy Margit örökölte ezt a 0,7 hektáros területet, a szomszédos szőlőt pedig egy lánytestvér kapta.
„Édesapám, Szabó István folyamatosan művelte ezeket a területeket. Az egész gyerekkorunkat, minden nyarunkat itt töltöttük a szőlőhegyen. Engem ez nem hozott lázba különösen, sőt, kifejezettem nem szerettem tinédzserként, és gyakran lázadtam. Csak akkor mehettem például rockkoncertre, ha végeztem a szőlőmunkával. Keményen dolgoztam egész nap, de ezek után persze már semmi kedvem nem volt este 9-kor bulizni menni, rázni a fejem, meg másnap reggel 5-kor kelni.”
A pályaválasztásba nem szóltak bele a szülők. Tündét mindig is érdekelte a borkészítés misztériuma, szeretett a pincében tevékenykedni az apukájával. Befűtöttek a kályhába, fejtegették a borokat, kóstoltak, beszélgettek. „Két dolog érdekelt: a divattervezés és a borászat. Apukám azt mondta, legyél divattervező, a borászat olyan fiús dolog. Sopronban elvégeztem a ruhaipari technikumot, de a szőlőmunkát folytattam itthon. Aztán jött egy megvilágosodott pillanat, és úgy döntöttem, szociális területen akarok dolgozni - mindenki nekem öntötte ki a lelkét akkoriban. Ráadásul Jászberényben, mert meg akartam ismerni az ország másik felét, nemcsak a Dunántúlt. Ott aztán rájöttem, hogy én mégis csak borász akarok lenni, így a szociálpedagógusi képzéssel együtt végeztem el a kertészeti egyetemet Kecskeméten.”
„Kérek egy területet, beleteszek ebbe mindent”
Tünde először a balatonfőkajári Feindl borászatban dolgozott, ahol akkoriban 85 hektáron folyt a termelés. Nagyon sokat tanult itt. Innen a Liszkay Borkúriába vezetett az út, aztán úgy döntött, saját borászatot akar. „Ahogy utólag visszagondolok, mindig is szerettem a szőlőt, még ha lázadtam is – de mutass egy 16 évest, aki alig várja, hogy kapálhasson. Mély volt a kapcsolatom a nagymamámmal, tudom, hogy menyire szerette ezt a szőlőhegyet. Visszatértem, és mondtam apukámnak, hogy kérek egy területet, beleteszek ebbe mindent, csak hadd kezdjek el borászkodni." Ekkor született meg – vagyis újjá - a Bajnóczy Pince.
Tünde és a szekszárdi borászcsaládból származó Áron a főiskolán találkoztak. Áron ugyanúgy a szőlőben töltötte a fél gyerekkorát. „Kereskedelmi iskolát végeztem, a családi gazdaboltot vittem, és sokkal jobban érdekelt, mint a szőlő. De aztán jelentkeztem a kertészeti főiskolára munka mellett, és visszatértem a borászathoz” - meséli Áron. Kisebb-nagyobb pincészetekben dolgozott, saját vállalkozása is volt. 2010-ben összeházasodtak, és elkezdtek közösen dolgozni. Egy darabig kérdés volt, hogy hol lesz a bázis, a Szent György-hegyen, vagy Szekszárdon. Volt egy hektár kékfrankos szőlőjük Szekszárdon is, évekig tartó ingázás következett. Eleinte 3 napig dolgoztak Szekszárdon hetente, aztán ahogy bővült a Szent György-hegyi terület, egyre kevesebb idő jutott a kékfrankosra. 7 év után úgy döntöttek, megválnak tőle.
„Azt szeretem a legjobban, ha kint vagyok, és művelem a szőlőt”
Eleinte sok bérmunkát vállaltak Áronnal a saját területek mellé, és sikerült visszavásárolni a család másik régi területét itt a szomszédban. Kialakítottak még egy pincét – az „öreg” pincében a fahordós borok készülnek, a másikban a reduktív borok. Tünde inkább a sorsra és természetre bízná a borok fejlődését, Áron pedig nyitottabb a technológiára. A Szemenszedett borcsalád reduktív, könnyű, illatos borokat tartalmaz (olaszrizling, kékfrankos rozé, rizlingszilváni), a Sárkánytangó-borok fahordós olaszrizlinget és pinot noir-t foglalnak magukban. A szekszárdi területen termett kékszőlőből még három évjárat készül, ez az Örömkönny.
Az utóbbi években 12 hektárra növelték az általuk megművelt terület nagyságát, de úgy döntöttek, ennek a nagy részét elengedik. Óriási tapasztalat volt, nem is tudták az egészet feldolgozni, eladták a termést. De az utóbbi években kaptak pár nagy pofont, mesélik. „Nagyon rossz, amikor az arcodba mondják, hogy nem kell a szőlőd, hiába tettél bele rengeteg energiát”.
Kb. 4 hektáros területet fognak művelni a jövőben – ennyi szőlőt tudnak feldolgozni, és ennyire van most igény a piacon. A Sárkánytangó-stílust akarják majd erősíteni, Szürkebarátot, pinot noir-t, rajnai rizlinget is telepítettek a közelmúltban. Szeretnének egy magasabb kategóriát is, az öreg rizling adott egy olyan tételt tavaly, hogy ez lehetséges lesz. „Ezentúl csak saját területről származó szőlőből akarunk bort készíteni, jelen akarunk lenni a művelésnél, a saját energiáikkal. Ma már azt szeretem a legjobban, ha kint vagyok, és művelem a szőlőt. Össze vagyok kötve a talajjal és az éggel, és közben végzem a dolgomat” - mondja Tünde.
Nem a könnyebb utat választották: biodinamikus és organikus művelést alkalmaznak - a vegyszerek használata helyett szőlő saját immunrendszerének megerősítésére törekednek, gyakorlatilag „megtanítják” a növényt, hogy saját maga védekezzen a kórokozók ellen. „Az anyaföld miatt csináljuk, nem mindegy, hogyan adjuk tovább, a szőlő és magunk miatt”.
Változások nemcsak a birtok méretében történnek. „Házasok voltunk 7 évig. A házasság felbomlott, de a munkakapcsolat megmaradt” - mondja Tünde. „Nagyon hasonlóan gondolkozunk a szőlőről, a borkészítésről, az alázatról, a munkáról, és maximalisták vagyunk. Rengeteg munkánk van abban, amit együtt felépítettünk, és jelenleg együtt dolgozunk. Azt nem tudhatjuk persze, hogy mit hoz a jövő, de közösen gondolkozunk még mindig”.
„Az embereknek nem a boltíves pince kell”
A borterasz ötlete már akkor megvolt, amikor elkezdték bővíteni a pincét. Tünde eleinte nem rajongott azért, hogy vendégeket fogadjanak, de az idén „kapott egy tanítást”, és teljesen megváltozott a véleménye. „Áron nagyon óvatosan előadta nekem, hogy márciusban jönne bort kóstolni egy 30 fős cseh csoport. Az első reakcióm az volt, hogy hova, ide? De mondtam, hogy rendben. Aztán kiderült, hogy aznap Áron nem tud itt lenni, egy borversenyen bírál. De levezényeltem az egészet, pedig leesett a hó, nem tudtuk őket kint leültetni, ki kellett pakolni a pincét. Szerették, tetszett nekik, érdeklődtek a borok iránt. Én akkor kaptam egy löketet, és rájöttem, hogy ennek van létjogosultsága.”
Megnyitották a pincét a Szent György-hegy hajnalig alkalmából is, és olyan jól sikerült, hogy ezen felbuzdulva szerveztek még néhány élőzenés eseményt. Ilyenkor Tünde süti a pogácsát, és a tóti piacon vásárolt juhtúrót, Ódor Dezső sajtjait, a Búzalelke kenyereit kínálják a borokhoz. „Még nincs készen az építkezés, de aztán láttuk, hogy az embereknek nem a boltíves pince kell és az, hogy minden kő a helyén legyen, hanem élvezik és értékelik a borokat, a panorámát, a hangulatot”.
Tünde és Áron szerint jó, hogy egyre több vendéglátóhely és borászat van a hegyen. „Mindenki más stílust képvisel, segítjük egymást. A gasztronómia biztosan át fogja formálni a hegyet, mégis az lenne a jó, ha nem lenne belőle második Badacsony. Egy köztes megoldásnak örülnénk: ne legyen túl sok rendezvény. Ez mégiscsak egy borvidék, és itt lakik a sárkány is.
A borászat 2022 tavaszától a Szabó Tünde - Napsárkán Pince nevet viseli.
