Habár a nyár végére érzékenyeknek apokaliptikus víziói is lehetnek a mostani hétvége közeledtével, aggodalomra semmi ok: indul az Ohmydeer, Veszprém sziklafalait ugyanúgy megismerhetitek, mint a Festeticsek könyvtárát, nézhettek naplementét és jógázhattok is SUP-ozás közben, utoljára elmehettek még kertmozizni, a Káli-medencében pedig Bach vár, ha éppen nem a déli parton túráztok.

Ohmydeer Fesztivál – Nagykanizsa (08.31-09.01.)

Magyarország legnagyobb erdejében, a nagykanizsai erdők és dombok között első alkalommal rendezik meg az Ohmydeer Fesztivált. A Muraföldére pedig ennek köszönhetően olyan nemzetközi sztárfellépők érkeznek, mint – a teljesség igénye nélkül – a Morcheeba, a Weval, a Toploader és az Apparat, nem beszélve az olyan hazai együttesekről, mint a Blahalouisiana, a 30Y, a Hősök, Szabó Balázs Bandája és a Wellhello. A fesztivál két színpada – a  Main Stage és a Forest Stage – mellett pedig kulturális kísérőprogramokkal is várják fesztiválozókat.

Betekints NaTúra – Veszprém (08.31.)

Városközepi meredek sziklafalakkal kevés település büszkélkedhet, de a Betekints NaTúra nevet viselő veszprémi tematikus sétán nem csak ennek okára, de arra is fény derül, hogy például egy dísztó hogyan népesül be a vízi élőlényekkel. A citromos frissítővel induló, nagyjából 2,5 kilométeres sétát Rajnai Virág Éva, szakavatott természetvédelmi mérnök vezeti a Betekints-völgyön keresztül, olyan látványosságok érintésével, mint a veszprémvölgyi kolostorrom, a jezsuita templom és a Laczkó-forrás.

Biblioterápia a Festeticsekkel – Keszthely (08.31.)

Bár a Hosszúlépés által szervezett, a keszthelyi Festetics-kastély könyvtárát éjszakai felfedező kultúrsétához még csatlakozhattok az ősz folyamán a MOL Nagyon Balaton jóvoltából, azonban most pénteken szimbolikusan zárhatjátok a nyarat a különleges programmal. A Festeticsek egykori bibliotékájába pillanthattok be Hargitainé Vári Éva könyvtáros vezetésével: a bibliofil ritkaságok és titkos ajtók között barangolva átélhetitek a hajdani arisztokrácia mindennapjait.

SUP-programok – Fonyód (08.31-09.01.)

Pénteken 19:30-tól és szombat 19:00-tól is különleges SUP-programokra kerül sor a Fonyód Panoráma Strandon: az előbbi esetében másfélórás naplementenéző SUP-túrára invitálnak a szervezők, míg másnap este SUP-jógával vezethetitek le az elmúlt hét feszültségeit. Amennyiben megmozgatta a fantáziátokat akárcsak az egyik program is, úgy érdemes sietni a jelentkezéssel, hiszen a limitált számú helyek gyorsan elfogynak. 

Münchener Bach-Orchester – Szentbékkálla (09.01.)

A Szentbékkállai Nyár névre keresztelt, július eleje óta tartó koncertsorozat utolsó állomására most pénteken kerül sor: 18:30-tól a Münchener Bach-Chor, azaz az 1945-ben alapított Müncheni Bach-kórus ad koncertet a Káli-medence mélyén. Az énnekkar repertoárja nem meglepő módon elsősorban Johann Sebastian Bach több mint kétszáz kantátájából válogat.

Csiszta-túrák – Balatonfenyves (09.01.)

A hagyományszámba menő Csiszta-túrákra idén szeptember elsején, azaz most szombaton reggel kerül sor a Zöldgömb Sport Klub szervezésében, a balatonfenyvesi kisvasúti állomástól indulva. „A valóságát a múltjából, mert ennek felvázolása nélkül a somogyi Nagyberket megérteni nem lehet. Olyan volt és akkorát változott napjainkra. – Hasznára-e a tájnak és az embernek?” – teszi fel az elgondolkodtató kérdést a sportklub szervezőbrigádja, a válasz keresésére pedig a 30, 20 és 10 kilométeres távokon indulhattok el. Emellett érdemes nem elfelejtkezni a fiatalabb korosztályról sem, ugyanis a szervezők pirospontos ötlete, hogy a nevezés 14 éves kor alatt ingyenes.

Kertmozizz még egyszer a Balatonnál!

A Balaton-környéki kertmozik közül már csak három – a zalakarosi, a révfülöpi és a csopaki – tart vetítéseket a mostani hétvégén, így ha bakancslistádon szerepel a nyáresti szabadtéri filmnézés, akkor feltétlenül csípj el egy neked tetszőt az alábbi filmek közül:

  • augusztus 31. (péntek), 20:30 – Hotel Transylvania 3 (Zalakaros)
  • augusztus 31. (péntek), 20:30 – Alfa (Révfülöp)
  • augusztus 31. (péntek), 21:00 – Alfa (Csopak)
  • szeptember 1. (szombat), 20:30 – Haláli bábjáték (Révfülöp)
  • szeptember 1. (szombat), 21:00 – Haláli bábjáték (Csopak)