Ti tudjátok, milyen egy felnőtt hotel? Az Aura Hotel**** Balatonfüred például az: itt 2018. november 4-től kizárólag 12 éven felüli vendégeket fogadnak, hogy a szó szoros értelmében vett pihenéssel és nyugalommal járulhassanak hozzá a vendégek feltöltődéséhez. A csend pedig nem az egyetlen exkluzív szolgáltatás, aki ide érkezik, környékbeli csúcskategóriás borokat, háztáji alapanyagú ételeket kóstolhat az olajbogyó-és citromfák alatt, de kipróbálhatja a fekete tulipánfával burkolt szaunát is.

Az Aura Hotel**** Balatonfüred központjához közel, de mégsem a nagy nyüzsgésben található, vagyis éppen jó helyen ahhoz, hogy nyugodtan tudjon pihenni az ember. Ehhez az is hozzájárul, hogy a szálloda felvállalta a felnőtt hotel kategóriát, ami azt jelenti, hogy kizárólag 12 éven felül lehet bejelentkezni. A tulajdonosok maguk is családos emberek, nem arról van szó tehát, hogy kerülnék a gyerekek társaságát, inkább arról, hogy az alkalmanként gyerkőcök nélkül nyaraló szülőknek is szeretnének teljes értékű pihenést biztosítani. Ezért is működnek a Fill up, feel good!, vagyis a "Töltődj fel, és érezd jól magad!" szlogen szellemében: a szállodában tényleg mindent áthat a nyugalom.

És hogy miért állítjuk, hogy itt felhőtlenül lehet pihenni? Kezdjük azzal, hogy mindegyik szobában king size méretű franciaágyat, esőerdő zuhanyt és organikus fürdőszobai bekészítéseket találunk. Aztán ott a wellness részleg, pezsgőfürdővel, extra nagy méretű körágyakkal és egyedileg kialakított szaunavilággal - ha valaki szereti az édes semmittevést, itt könnyen el tudja tölteni a napot. A Pure Spa részlegben finn szauna, stollen szauna, infraszauna, gőzkabin, merülőmedence, élménymedence, ivókút, jégkút és a kültéri medence is van, mellette pedig abban is bízhatunk, hogy itt senki nem zavarja meg az olvasást, relaxálást, netán alvást, hiszen a wellness részlegen is kizárólag 12 éven felül vendégek tartózkodhatnak.

A Bubble bárban mindig pezseg valami, és ezt szó szerint értjük: a környékbeli borokon túl Kreinbacher pezsgőket is kérhetünk. De specialty kávé, Cornus pálinka, Nikka whisky is szerepel az itallapon, sőt, ajánlott megkóstolni a ház italát is, ami egy uborkás - bodzás Golden Age alkoholmentes frissítő. Aki igazi különlegességre vágyik, mindenképp Gin&Tonic-ot rendeljen - ehhez 7 féle gin és 4 féle tonic közül lehet választani.

Nem mehetünk el szó nélkül a hotel éttermében felszolgált reggeli és a vacsora mellett sem: bőséges és háztáji a választék, a meleg főételek frissen, helyben készülnek, a boutique svédasztal kínálatában pedig hideg előételek, saláták, levesek, sajtok és desszertek közül válogathatunk.

A hotelben számtalan különlegességgel kedveskednek a vendégeknek: a minibárban ingyenes szűrt környezetbarát víz található, és széles párnakészlettel is felszerelkeztek: ha esetleg valakinek nem lenne kényelmes az ágyon levő 3 féle párna közül egyik sem, akkor még 4 másikból lehet választani. Ezt nevezik "párna menünek".

Hétvégente szaunaszeánszokat tartanak, a gasztronómia kedvelőinek pedig az a jó hírünk, hogy gasztro eseményeket is szerveznek (az Aura Gasztro programok keretén belül): hamarosan például Kemendy pezsgőkóstolóra, Rosé borvacsorára és Cornus pálinkabemutatóra is lehet készülni - ezekről a hotel Facebook-oldalán tájékozódhatunk.