A Szálkát a 71-es úttól néhány száz méterre, Aszófő központjában találjuk. Már az első napokban sokan kíváncsiak a halas fogásokra épülő helyre, főleg, hogy a nyitást már 2018 óta várja a fél Balaton. (A késlekedés oka egyébként az volt, hogy az eredeti tulajdonosi körben változások történtek, aztán a kivitelezés csúszott sokat, nagyon sokat.)
A tágas teraszon választunk helyet, de hamar bezavar minket az étterembe egy szeptember végét idéző hűvös fuvallat. Biztosan az időjárás tehet róla, de a belső tér nyugtató, szürke alapszínéről először az északi tengerpartok jutnának az eszünkbe, ha nem törné meg ezt a sok piros és fekete, és ha nem hullámozna a közelben a kék és a zöld összes árnyalatát hozó Balaton. A falakon a Fortepanról származó, régi balatoni nyarakat és halfogásokat idéző fekete-fehér fotók, az egyik falon borokkal teli polc.
Összesen három előétel, két leves, tíz főétel, két desszert szerepel az étlapon. 80 százalékban halételeket találunk a kínálatban, amit Cziszer Gergő séf és Horváth Csongor közösen állít össze, de vannak csirkéből, marhából és kecskesajtból készült fogások is, így azok sem fognak vacsora nélkül maradni, akik a társaságból nem szeretik a halat. „A Balaton környékén már lehet fellelni olyan minőségű friss halat, amire tudtunk építeni egy haléttermet” - mondja a műfajválasztásról Horváth Csongor. Az édesvízi halak Balatonboglárról, Keszthelyről, Tapolcáról érkeznek, az étlap pedig folyamatosan változik majd annak függvényében, milyen halak elérhetők frissen.
Hekk, ahogy még kevesen látták
A halevőket is megosztó haltepertővel indítunk, amit marinált céklasaláta és egy házi kifli kísér (1290 Ft). Hasaaljából, harcsából és lazacpisztráng fel nem használt részeiből készül ez a fogás. A házi kiflit – ami egy pékségben is megállná a helyét – a bisztró egyik munkatársa süti. Nem hagyjuk ki a harcsapaprikást túrós csuszával (3490 Ft), amihez a tészta is helyben készül. Az eddigiek alapján ez a fogás vezeti a népszerűségi listát.
Aki hagyományosabb halételeket keres, rendelhet rántott pontyfilét citromos tökfőzelékkel (2790 Ft), vagy halászlét harcsa belsőségekkel és gyufatésztával(1890 Ft), de vannak könnyebb, salátával tálalt halak is. Ilyen a lazacpisztrángfilé is, amit spárgás zöldborsó salátával és töltött zöldségekkel adnak (3490 Ft).
A Szálkában nem csak a Balaton környékéről származó halak szerepelnek a kínálatban, és felkerült az étlapra a hekk is. De mindenki megnyugodhat, ez a hekk nem az az infralámpa alatt izzadós fajta, hanem a Budaörsi Halpiacról frissen érkezik, és fűszeres morzsában sül ki. Horváth Csongor azt mondja, hogy a hekkel, mint alapanyaggal semmi baj, ha az tényleg frissen van sütve, és egyenesen a konyháról kerül a vendég elé. Szerinte a lényeg, hogy friss legyen a hal, és megfelelő legyen a minősége. A kínálat bővülni fog, lesz majd keszeg, busa, csuka és angolna is, de ezekből egyelőre nehéz nagyobb mennyiséget beszerezni, így inkább a hétvégi ajánlatokban találkozhatunk velük.