Alaposan megdrágultak a balatoni ingatlanok az utóbbi években. A folyamat nem állt le, bár lelassult. Az északi és déli part között pedig bőven nincs akkora különbség, mint sejthető, inkább a Budapesthez való közelség irányítja az árakat. Kis ingatlanügyi körképünk következik.

Felfűtött a hangulat évek óta a magyarországi ingatlanpiacon, nem meglepő módon pedig a Balaton térsége az egyik legjobban keresett régió. Már jó ideje arról lehet hallani, hogy nagyon magasak a tónál az árak, a part mentén csak a felső tízezer tud lakást vagy házat venni, az egyszeri érdeklődők és vásárlók pedig azt tapasztalják a saját bőrükön, hogy egy 40 négyzetméteres ingatlanért akár 40 millió forintot is elkérnek, főleg, ha a vízpart közelében található.

A parthoz közeli 1 millió forintos négyzetméterenkénti árakon pedig az egyre inkább szembetűnő, hatalmas apartmantömbök rohamszerű építése sem segít: ezek az új építésű lakások is felfelé nyomják az árakat. A bővülő kínálat mellé ugyanis még jobban bővülő kereslet társul, ezért hiába épül sok lakás és nyaraló, a rengeteg potenciális vevő kifizeti a kért árat. Az építkezés is egyre drágább a szakemberek hiánya miatt, így hiába tűnik elsőre jobb opciónak olcsóbb, de felújítandó ingatlant vásárolni távol a parttól, a végén ez a megoldás időben és pénzben nagyobb terhet jelenthet.

Két tendencia látszik világosan az ingatlanszakértőkkel folytatott beszélgetéseink és az elmúlt időszakban a témával foglalkozó cikkek alapján. Az egyik a külső területek felértékelődése: mivel a parttól távolabbi háttértelepüléseken még emberibbek az árak (leszámítva az olyan slágereket, mint a Káli-medence vagy a Pécselyi-medence), egyre többen választanak itt nyaralót vagy lakóházat, azonban ez a folyamat itt is áremelkedéshez vezet. Jellemző, hogy a veszprémi árakat is felfelé hajtja a Balaton közelsége, már panellakást is alig találni a városban 18 millió forint alatt.

A másik trend pedig az, hogy mindenki a fővároshoz és az M7-eshez közeli üdülőt keres, ezért a keleti medencében magasabbak az árak, mint a nyugatiban.

Keleti part vs. nyugati part

Jellemzőbb az ingatlanárak különbségeiben a kelet-nyugati megosztottság, mint az északi-déli part menti - fektette le az alapokat Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a We Love Balatonnak. A kulcs az autópályához és a fővároshoz való közelség, ezért "a keleti medence drágább, mint a Balaton nyugati része". Az is jellemző, hogy a keleti medence iránt kisebb a külföldiek érdeklődése, mint a nyugati felé.

Akadnak kiugró példák, Szántódon 900, Tihanyban 680, Balatonfüreden 630 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért. Nyugatabbra és a parttól távolabb ennek töredéke az ár: Marcaliban 130 ezer forint, de Balatonmáriafürdőn is csak 250 ezer.

Azt, hogy mennyire nem az észak-dél közötti különbség a döntő, jól jelzi, hogy a somogyi oldalon 419 ezer, a Veszprém megyében pedig majdnem ugyanennyi, 425 ezer forintosak az átlagos négyzetméterárak.

"Zala megye megint más kategória, hiszen itt összeér a hévízi régió a nyugati partvidékkel" - mondta Balogh László, aki szerint az orosz fürdőlátogatók mellett főleg nyugatról áramlik ide vásárló (közel van az országhatár). Ha haladunk tovább az északi partra, itt is található még megfizethető ingatlan, Tapolcán 212 ezer, Lesencefalun vagy épp Taliándörögdön pedig jóval 200 ezer forint alatti négyzetméterárak vannak (tehát 8 millió forintot fizetnénk egy 40 négyzetméteres ingatlanért).

A parttól való távolságnak is van egy lélektana: ha már 15-20 percet kellene sétálni a vízhez, akkor az emberek inkább kocsiba ülnek; innentől viszont mindegy, ha már autóznak, akkor távolabb is vehetnek ingatlant. Persze e téren a panoráma ismét felfelé nyomhatja az árakat.

Balogh László azt is elmondta, hogy nagy a szórás jelenleg az ingatlanpiacon: az egyszerű, komfort nélküli faházikóktól a minden kényelemmel felszerelt luxusnyaralóig nagyon sok mindent találunk. A befektetők a partmenti, drágább ingatlanokat keresik, aki állandó lakhatásra vágyik, inkább csendes településre költözik, ahol 200-300 forint/négyzetméter áron is lehet ingatlant venni. Azárat jelentősen befolyásolja az ingatlan állapota, hiszen "a jelenlegi építőipari helyzetben nem a vásárlás a kockázat, hanem a felújítás". Ennek egyszerű az oka: az építőanyagok árainak elszállása és a munkaerőhiány felnyomták az árakat.

Somogyi zsizsegés

Szegedy Péter, a Lido Home ingatlaniroda szakmai igazgatója elmondta, ők a déli parti és zömmel somogyi ingatlanokkal foglalkoznak, és azt tapasztalták, "vannak örök slágerek, mint Siófok, Aranypart". Errefelé a vízparti, Balatonra tájolt, ún. fronti ingatlanokat akár 1 millió forintos négyzetméteráron is el lehet adni. Az emberek - kiemelten a magyar vevők - leginkább a vasút és a part közötti nyaralókat, lakásokat keresik, bár "a panoráma tudja ezt ellensúlyozni". A parttól távolabbi nyaralókért inkább a külföldiek érdeklődnek, bár a magyar vevők közt is akad "elbújós", aki a tájat és a környezetet jobban értékeli a nyüzsgésnél.

A külföldiek között vannak, akik állandó jelleggel költöznek be a kis somogyi-zalai falvakba, sokan a stabil közbiztonság miatt. "Van olyan holland kapcsolatunk, aki olcsó ingatlanokat keres a déli part és Kaposvár között" - mondta Szegedy Péter, aki szerint a nyugati vevők aztán kis falvak régi (paraszt)házait újítják fel csinosan, de puritán módon. Jellemző, hogy őket a vályogfalak sem zavarják, a lényeg, hogy "távol legyenek a zsizsegéstől". Visszatérve a magyarokra, kiderült, hogy ha valaki tud élni és üdülni az említett parti zsizsegéstől távol, annak például Ádándon vagy Balatonszabadin érdemes keresgélni, bár itt is elkezdtek felmenni az árak. Szegedy hozzáfűzte, a falusi CSOK július 1-i indulása a kisebb hátsó településeken is megdobhatja majd az árakat.  (A lenti grafikonon az Ingatlan.com által küldött, déli parti négyzetméterárakat ábrázoltuk.)

Déli parti ingatlanárak (ezer Ft/nm)

">

Füred már nem a füredieké

Kaotikus állapotok uralkodnak az ingatlanpiacon - tudtuk meg Tanay Miklóstól, a balatonfüredi Aktív Ingatlan ügyvezetőjétől. Az eladók maguk (is) gerjesztik ezt, hisz sokan úgy vannak vele, hogy ha a szomszéd is eladta ennyiért a házát, akkor ő is meghirdetheti a sajátját, még ha nem is ér annyit. Jellemző a hektikusságra, hogy az értékbecslők korábban hosszú hónapokra előre meg tudták becsülni, mennyit fog érni egy ingatlan, manapság viszont már csak hetekkel előre képesek jósolni.

Tanay szerint a nagy építkezések kezdenek elapadni, bár azért még zajlik pár ingatlanfejlesztés Füred környékén. A csúcs szerinte 2016-17 volt, azóta elkezdett telítődni a piac. Akkoriban még "mindenki meg volt veszve Füredért", ami már tompult. Ugyan sok új lakás, apartman, üdülő épült, de a partmenti részeken még mindig találni lakást 1,3 millió forintos négyzetméteráron. Sőt "silányabb minőségűt is magas áron tudnak eladni a partnál" az ügyvezető szerint. A környék többi településére is rákérdeztünk, és kiderült, Füreden már érvényesül az agglomerációs hatás. Sok helyi ugyanis a szomszédos falvakba (pl. Balatonszőlősre) költözött, mert a város lassan élhetetlenné válik, így errefelé is megugrottak az ingatlanárak. (A lenti grafikonon az Ingatlan.com által küldött, északi parti négyzetméterárakat ábrázoltuk.)

Északi parti ingatlanárak (ezer Ft/nm)

">