Diszel egy festői kis falu a Csobánc lábánál, közigazgatásilag Tapolca része. Egy csendes alternatívát jelent a Balaton-felvidék nyáron nyüzsgőbb kis falvaihoz képest. Az Első Magyar Látványtár és a Kávéház a Vörös Lóhoz közelében, az István utcában találjuk a kovácsolt vas kapus sárga épületet. A „lovas ház”, csak így hívják a helyiek, mivel az egykori magtárépület ablakán egy fekete lófej néz vissza az érkezőkre. A kapu nyitva, besétálunk, és hirtelen egy másik világba kerülünk. Egy elvarázsolt kertben függőágy lóg a fáról, a szabadtéri szalonban fehérre festett ajtó adja a díszletet. A csendélethez tartozik még egy kerekekkel ellátott kád és két őzre hasonlító szobor a kerti tó partján.
Németh Szabolcs a kúriát 7 évvel ezelőtt vásárolta meg, azóta a világ minden részéről érkező önkéntesek segítségével újítja fel. Az eredeti szakmája festmény- és műtárgybecsüs, ezenkívül búvár, de autóbontással és üzleti ingatlanok kiadásával is foglalkozott már. „Amikor először erre jártam, hogy megnézzem, milyen a hirdetés alapján az ingatlan, kifordultam a birtokról, mert irtózatos állapotban volt a hely” - meséli Szabolcs. „Teljesen el volt gazosodva, a teniszpályából fák nőttek ki. 10 éve hagyták itt az épületet, lyukas tetővel.”
A birtokon folyamatosan zajlanak a felújítási munkák. Két francia önkéntes, akik Lille-ből érkeztek, talicskával szállítanak valamit az épülő színpadhoz. Az amerikai Constantin kávét főz nekünk, bár még nincs sok gyakorlata a kotyogós használatában. Az ötvenes éveiben járhat, történelmet tanít egy sanghaji egyetemen, és szeretne valami hasznosat is csinálni a nyári vakáció alatt, miután egy hónapig bulizott Thaiföldön. Nagyon érdekelte a környék, ha itt végez az önkéntes munkákkal, szörfözni tanul majd a Balatonnál, meséli.
Az előző tulaj egy svájci idős úr volt, aki itt akarta tölteni a nyugdíjas éveit. Sok dolgot rendbe hozott, a tavat, a teniszpályát, de már nem tudta élvezni a helyet. Egy gyerekeket üdültető alapítványra bízta a birtokot, de ők nem akartak élni a lehetőséggel. Szabolcsnak sikerült alacsony áron megvennie az épületegyüttest, de ennek az volt az ára, hogy rengeteg időt és energiát kell beleölni a felújításba.
A kúria a 18. században épült, és nemesi udvarház volt magtárral, gazdasági épületekkel és cselédházzal, az egyetlen ilyen a településen. Szabolcs egy olyan helyet keresett, ahol a természet közelében, természetesen lehet élni, közösségi tereket és életet létrehozni. Egyre többen lesznek kritikusak a fogyasztói társadalommal szemben - mondja, hozzátéve, hogy sokan választják ezt életformát. Diszel a megmaradt sok szép épülettel tökéletesen alkalmas erre.
A kúria központi épülete most az egykori magtár. „Sokkal szabadabban lehetett hozzányúlni, mint egy eleve lakásként is funkcionáló épülethez, ahol jobban tiszteletben kell tartani a hagyományokat. Jó benne lakni, egy légtér az egész, nincsenek klasszikus lefalazott helyiségek, igazi közösségi tér” - mondja Szabolcs.
Egy nagy nappali és négy szobának nevezhető, vaskos függönnyel leválasztott helyiség és egy konyha található itt, a legfelső szinten pedig közösségi alvóteret alakítottak ki játszósarokkal. A zegzugos épületben lépcsőket, eldugott kis helyiségeket fedezünk fel, az egyik szoba pedig egy szekrényen át közelíthető meg, mint a Narnia Krónikáiban.
A kétszáz éves épületegyüttes feltámasztásában eddig kb. 200 önkéntes működött közre. „Voltak kellemetlen pillanatok és hibák, például egyszer újra kellett csiszolni a padlót. Túltettük magunkat rajta, és ment tovább minden.”
A földszintes házban, ahol annak idején a birtok urai laktak, négy, a cselédházban pedig két kiadható szobát alakítanak ki. Az a cél, hogy hosszú távon télen is lakható legyen a ház.
Rengeteg "kincs" van itt: lámpák Marokkóból és Irakból, fotók, régiségek lakásfelszámolásokból, helyi piacokról. A konyhában egy kitömött aligátor néz ránk az egyik gerendáról – a tulajdonos egy utrechti múzeum bezárásakor jutott hozzá. „A lófej a tapolcai használt cikk-piacról van, ahová rendszeres járok. Először a szüleim voltak aznap a piacon, mert én későn kelő típus vagyok. Utólag megtudtam, hogy arról beszélgettek, ki az a bolond, aki egy ilyet megvesz. Mire ideértek a kúriába, már itt volt" - tudjuk meg a lófej történetét.
„Szeretem a fáskamrát. A felújítás során az összes tetőt le kellett cserélni, rengeteg fahulladák keletkezett, ezeket felvágtuk és itt raktározzuk. Volt egy portugál űrsikló-tervező önkéntesünk, aki nagy precizitással tudta egymás fölé rakni a fahasábokat. A műhelyt is szeretem, nincs kicsinosítva, de innen indul el minden. A kedvenceim közé tartozik még a kerti zuhanyzó is, ami egy régi kőfal mellett található. A kút vizét használja, nagyon jót lehet a csillagok alatt zuhanyozni" - vezet körbe minket Szabolcs.
A színpadot hátul találjuk. A birtok kutyája, a tapolcai menhelyről befogadott Doki (aki nem volt hajlandó az Einstein névre hallgatni) messziről figyeli a történéseket. A kúria fontos közösségi hely lesz, hétvégénként koncerteknek, kiállításoknak, workshopoknak ad teret.
Egy kétnapos nyitóbulival ünneplik meg a közeljövőben, hogy eddig eljutottak. Ismert zenekarok lépnek fel, koncertet ad a Sziámi és a Romano Drom, a kocsiszínben kiállítás nyílik, a fákon operaénekesnők énekelnek majd, és a tervek szerint minden hétvégén lesz valamilyen program.
