2016 nyarán végiggördült az utolsó, mangánérccel megrakott tehervonat a felsőcsingeri zsákvonalon, amellyel lezárult egy korszak. A mangánbányát bezárták, az Ajkáról kiágazó kurta vonal létjogosultsága megszűnt. Pedig ez korábban egy szerteágazó bányavasúti hálózat része volt, amely Ajka és Úrkút környékén is cikkcakkozott.
De hogy jön ez ide egy Kab-hegyről szóló cikkben? Amellett, hogy a hegy alól is termeltek ki (a csúcsidőszakban 250 ezer tonna) mangánt, az iparvasút a Kab-hegy északi részét is átszőtte. Sok helyen manapság már csak annyi maradt belőle, hogy az erdőben túrázó azt veszi észre, hogy egy magas töltésen gyalogol, amely gyanúsan nem a természet műve. Úrkút és a Kab-hegy csúcsa között az Országos Kéktúra viszi a lábakat, és ez is egy ilyen töltésen halad. Ezen gyalogoltunk végig.
Általában mi itt a We Love Balatonon a legkellemesebb, leggyönyörűbb túraútvonalakat szoktuk ajánlani. A kab-hegyi kirándulásunkon azonban vegyes tapasztalatokat szereztünk, pazar és nyögvenyelős részeket egyaránt megéltünk. Fontos megjegyezni, hogy a csúcs dél felől, Nagyvázsonyból is megközelíthető a Kéktúrán, jórészt erdei bevágásokon keresztül, de jóval hosszabban, mint Úrkútról. Ez utóbbi faluból is számolhatunk irányonként 2 órával, ha nem vagyunk gyakorlott túrázók és meg-megállva sétálunk fel.
1. szakasz: Dzsumbujban a töltésen
Rögtön a túra kezdőpontja egy kellemes kis tér Úrkút szélén. A névadó, ivóvizet nyújtó díszkút köré a helyi vezetők és ismert emberek fákat ültettek, vannak pihenőpadok és asztalok, és egy parkoló (ami elég rövid, Smart méretű autókra lett kb. tervezve). Innen alaposan kijelölve indul el a Kéktúra. Ez a szakasz kifejezetten szép, árnyas, kellemes, nagy rétekkel, szép erdős-hegyes vidékkel.
Utána jön először az, ami kicsit ront a kab-hegyi élményen: az első vadkerítés. Gyanúnk szerint ún. vadkertek határait jelölik a hegyet keresztbe-kasul átszelő kerítésrendszerek, melyek miatt nem érzi annyira az ember, hogy egy igazi vadonban lenne. (A vadkertekbe hozzák pl. a túlszaporodott vaddisznókat, ahol fizetős vadászok pénzért lőhetnek rájuk. A kerítés előnye kettős: a vad nem szökik el, az idegen túrázó nem megy be, megkockáztatva egy vadászbalesetet). Az ösvény egy jobbkanyarral beszűkül, majd következik az egykori vasúti töltés szakasza. Innentől elkél a hosszú nadrág, szúrós növények és csalán csüng az ösvényre, amely egyébként jól követhető, csak párszor bizonytalanodunk el, merre is az út. Egy rövid leágazás is akad: egy barlang jelet követve megnézhetünk egy víznyelőt.
2. szakasz: Műút és bevágás
Ekkor váratlanul kiérünk egy aszfaltozott útra, ennek kanyarjait jó 30 percig követhetjük. Szép a környék, így nem vészes a tény, hogy túrázni jöttünk, mégis ilyen úton talpalunk. Arról nem is beszélve, hogy a környék tele van szederbokrokkal, lehet bátran csemegézni. A műútról jobbra térünk le, és a Kab-hegyet sakktáblaszerűen behálózó nyiladékok egyikén megyünk tovább. Aránylag egyenesen tudunk haladni, utunkat mesés kis békalencsés tavak szegélyezik, donganak a rovarok, idilli a környezet (leszámítva a szokásos vadkerítést).
3. szakasz: Az aszfaltos borzalom
Aztán egyszer csak az egykori pajzsvulkán csúcsára végül felvezető aszfaltúton találjuk magunkat. Nincs menekvés, egy végtelenbe emelkedő, legalább egy kilométeres, nyílegyenes közúton kell felcaplatni, hogy ugyanezen az úton egy hosszas S-kanyart leírva felérjünk. Nekünk a nagy lehűlés előtt, kb. 33 fokban sikerült itt végigmenni, és mivel árnyék nincs, mondhatni nem volt kellemes. Pont a nagy egyenes végén van egyébként egy pecsételőpont is a kéktúrázóknak, vele szemben pedig morózus kő-fa kerítéssel terpeszkedik a vadászközpont.
Aki rajong az ipari építményekért, a csúcson megkapja. A híres kab-hegyi adótorony tíz kilométerekről is látszik, és a tövéből megértjük, miért az ország negyedik legmagasabb építménye (304 méter). Hatalmas, colos monstrum, melynek környéke be van kamerázva, oda behatolni tilos, az az Antenna Hungária magánterülete. Nem sokkal arrébb egy sokkal alacsonyabb (133 méter), de jóval vaskosabb adótorony terpeszkedik, ezt pedig fák veszik körül. Ez azért fontos információ, mert ennek a kerítése mentén lehet eljutni a 2013-ban átadott, egyszintes kilátóba, amely Kinizsi Pál nevét viseli (érthető, a lenti Vázsonyi-medencében egész sokat "tevékenykedett" Mátyás király vitéze).
Jutalomkilátó csökkentett panorámával
A fenyőfa építmény hiába áll egy majdnem 600-as csúcson, a tornyok és a véderdők letakarják az északi, keleti és nyugati irányokat, így a bámészkodónak marad a dél. Dél felé viszont egész jó a perspektíva, tiszta időben (nekünk párás jutott) könnyen látni a távoli Balaton vizét, a déli parti magaslatokat, a Balaton-felvidéket, Veszprémet, a lenti falvakat Tótvázsonytól Barnagon át Nagyvázsonyig, és persze erdőket, erdőket és erdőket mindenfelé. Ezekben az erdőkben található a Kis-Moszkva katonai bázis, ahol bár hivatalosan sosem ismerték el, a közvélekedés szerint valaha szovjet atomtölteteket is tároltak. A kilátó tövében, betonplaccon, négy asztal áll padokkal, árnyék nélkül, így nagy melegben nehéz megpihenni, pláne ha elfogy az ember vize, mint nekünk.
Ha kocsival jöttünk, és Úrkúton letettük az autót, akkor ugyanezt visszafelé is le kell sétálni, melynek az aszfaltos része kellemetlen csupán. Aki nem autóval érkezett, annak érdemes elindulni lefelé Nagyvázsonynak, onnan már egész tűrhető a buszközlekedés, el lehet jutni akár Tapolcára, akár Veszprémbe, miután a nagy erdőségeken átsétáltunk. A kab-hegyi túra tanulsága, hogy ne a legnagyobb melegben vágjunk neki, és lehetőleg kristálytiszta időben, és akkor korlátlan távolságig ellátunk majd. Jó, csak dél felé, és a horvát határig azért nem.
Úrkút-Kab-hegy túra:
Időtartam: irányonként kb. 1,5-2 óra.
Táv: 6,7 km egy irányban.
