Mindannyiunk fejében úgy néz ki egy igazi vár, hogy annak vannak délceg bástyái, magasba törő, zömök, vastag kőfalai, büszke zászlók lengenek a csapóajtós kapukon, melyek várárkot hidalnak át. Azonban a kővárak nem voltak mindig alapvetések, sokszor fából építettek könnyű palánkvárakat, az óidőkben pedig földsáncokból erődítettek meg magaslatokat. Nos, valahogy így kell elképzelni a tihanyi óvárat is.
Ahogy az ember autóval suhan a 71-es főút elágazásától a belső úton Tihany központja felé, hiába mereszti a szemét, nem láthat semmilyen tornyot, vagy más várra utaló jelet. Pedig a Google Maps térképén is fel van tüntetve egy olyan falurész, hogy Tihanyvár, de a kocsiból csak egy hosszú dombnyerget látunk sok bozóttal. Pedig külön turistaútvonal visz fel, a zöld sáv jelzést kell követni. Érdemes Tihany központjából indulni, de aki időt spórolna, az a focipálya melletti buszfordulótól tud felsétálni a közúton, majd az Árpád és Felsőóvári utcák találkozása előtt kell letérnie balra az ösvényre. Mint Tihany összes túraútvonala, ez is szépen ki van táblázva kilométerekkel, menetidővel.
Mit érdemes tudni az Óvárról?
Maga az Óvár a domb neve is, amely Tihanytól északnyugatra található, és 214 méter magas. A domb 1 kilométer hosszú és 400 méter széles, a belső félsziget felőli peremén húzódik végig a sánc, 1100-1200 méter hosszan. Nagyon öreg erődítésről beszélünk, amely i.e. 1000-800 körül, a bronzkor végén és a vaskor elején épülhetett. Több pontról is megfigyelhető, hogy lépcsőzetesen emelkedik a terep nyugat felől. A földvár bejárata a mai Felsőóvári utca bejárata környéke lehetett, ásatásokkor találtak is erre utaló sírokat.
A hegyet övező sáncrendszer úgy néz ki, hogy van egy hosszú, kapocs alakú sánc, amely mellett közvetlenül egy kisebb, U-alakú sánc is elhelyezkedik. Ez utóbbi később épülhetett, magasabb is. A két sánc határát amúgy jól láthatjuk, ha a zsákutcaként funkcionáló Felsőóvári utcán sétálunk majdnem a végéig, hiszen hirtelen megemelkedik, és egy töltést szel át. Az ásatások azt a gyanút erősítették meg, hogy az újabb sánc Árpád-kori, akkoriban is használták a földvárat. Érdekesség, hogy a meredek partfal miatt a tó felőli oldalon nem volt sánc, ebbe a falba vájták barlanglakásaikat az I. András által a XI. században betelepített szerzetesek.
Séta a sáncokon
Érdemes a tihanyi kis kört teljesíteni, ami kb. négy és fél kilométeres gyaloglást jelent, szóval nem is megerőltető. Mi nem az apátságtól (a Visszhang-dombot és Kálváriát érintve) sétáltunk ide, hanem célirányosan mentünk. A fent említett Árpád-Felsőóvári utcák kereszteződésétől sétáltunk el a hegy nyugati peremén egészen addig, amíg el nem kezdődik a barátlakásokhoz vezető lépcsősor. Így végképp nem volt vészes a séta, amely egy kellemes ösvényen halad végig, bár árnyéktól mentesen, egészen az Óvár legmagasabb pontjáig.
Innen csodálatos a kilátás: a Tihanyi-félsziget színe-java előttünk terül el, látni mind a Belső-, mind a Külső-tavat, az egykori kaldéra peremhegyein túl, foltokban a Balatont, és persze erdőt, mezőt, falut, sportpályát, temetőt, levendulást, a Balaton-felvidéket, a Bakony csúcsait. Nem túlzás állítani, hogy az egyik legszebb tihanyi panorámát kapjuk itt úgy, hogy általában nincsenek sokan, magunk lehetünk. Közben pedig elgondolkodhatunk rajta, hogy itt már 3000 éve is emberek üldögéltek és nézték a vadregényes tájat. Meg persze azt, feltűnik-e a lapályon az ellenség.
