Így lett katonai bázisból szellemváros – bejártuk Hajmáskér egykori laktanyáját

Mára igazi szellemváros lett a közel 120 éve épült, Veszprém környéki katonavárosból, amely az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb tüzérségi kiképző bázisa és laktanyája volt. A Túrajó vezetett sétáján jártuk be az elhagyatott, pusztuló épületeket, és tudtunk meg számos izgalmas részletet az egykor itt élők hétköznapjairól.

Hajmáskér egy kis falu Veszprém mellett, de már a 8-as útról feltűnik, hogy egy hatalmas torony és egy víztorony is épült ide. Ahogy megérkezünk, 4 emeletes, teljesen tájidegen panelházakat találunk az egykor patinás, romos épületek mellett. Egy kicsit olyan, mintha több idősík találkozna itt az elmúlt évszázadból.

A Túrajó Hajmáskéri anzix című sétájához csatlakozunk az általános iskola épülete előtt, amit Raffai Csilla - a városi séták ötletgazdája és a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének adjunktusa - vezet. (Korábban már részt vettünk a veszprémi Benedek-hegy óvóhelyét bemutató túrán is). Régi képeslapokat ad körbe, amin láthatjuk, hogyan nézett ki Hajmáskér az 1800-as években, majd rövid történelmi gyorstalpalót kapunk a 20. század elejéről és a mára szellemvárossá vált komplexumról.

Az Osztrák-Magyar Monarchia a 20. századi általános európai fegyverkezés és haderő-fejlesztés hatására kiképző laktanyákat épített, és rengeteg energiát fordított a tüzérség fejlesztésére. A mezőgazdaságilag nem hasznosítható, dolomitfennsíkra épült Hajmáskér mindkét célra tökéletes terep volt, így az uralkodó, I. Ferenc József javaslatára a valamivel több mint 5000 hektárnyi területet 1901-ben a Monarchia 1 millió 800 ezer koronáért megvásárolta. Itt építették fel Közép-Európa legnagyobb tüzérségi kiképző bázisát, lőterét és laktanyáját.

Később Bécs újabb földterületeket vásárolt, és szálláshelyekkel, vendéglátóhelyekkel, üzletekkel bővítették a komplexumot, amely külön város lett a településen belül, saját víztornyokkal, villanyteleppel, vágóhíddal, tórendszerrel, kórházzal, kertekkel. Teljesen önellátó volt, akár 2000 fő - és ugyanennyi ló – állomásozhatott itt, és mire elkészült, 60 épületből állt. A helyi lakosok csak a csendőrség engedélyével léphettek be a területére.

A jelenleg múzeumként (pontosabban: Közérdekű Muzeális Kiállítóhelyként) működő egykori fogadóépület elől kezdjük a terület bejárását. A kiállításon egyébként a katonasághoz köthető tárgyi emlékeket, fegyvereket, egyenruhákat, fényképeket lehet látni. Az eredeti épületnek csak a negyede van meg, de láthatjuk a boltívet, ami alatt be lehetett hajtani a katonaváros területére. Először az egykori lovardát nézzük meg kívülről.

Volt laktanya-épületek mellett sétálunk el: van, amelyik életveszélyes állapotban van, és már részben visszafoglalta a természet, és vannak kisebbek, amelyeket felújítottak és különféle vállalkozásoknak, többek között egy húsfeldolgozónak adnak otthont. A túravezetőnk egy korabeli forrásból olvas fel – kiderül, milyen büntetést kapott a főhadnagy, aki egy átmulatott éjszaka után végiglovagoltatott egy hiányos öltözetű kéjnőt a katonaváros főterén.

Félig már az enyészeté az egykor E25-tel jelölt épület is, ahol elhagyott folyosókra, omladozó belső falakra látunk a törött ablakokon át. A tetőből fák nőnek ki. Itt először érezzük azt, hogy tényleg egy szellemvárosban vagyunk.

A legizgalmasabb az egykori parancsnoki épület, ami valóságos kastély volt a 6000 négyzetméteres alapterületével. Biliárdszoba, könyvtár, olvasószoba, kaszinó is volt benne, a pincéjében pedig konyha és varroda működött, meséli Raffai Csilla. Már az első néhány méteren ránk nehezedik a lepusztult épület nyomasztó hangulata, és a naplemente fényei csak fokozzák a drámai atmoszférát.

Mesés horrorfilm-helyszín lehetne a rácsos kapu mögötti elvadult kerttel, a sötét, hosszú folyosókkal, a málló falakkal. Törmelékeken, üvegszilánkokon lépünk át (a fejlámpa és a vastag talpú, zárt cipő nem árt), és lassan bejárjuk az épület alsó szintjét.

Az egykori kaszinó helyiségében elidőzünk egy kicsit. Az egykori aranyberakásos faldíszítés, a megmaradt fali szobrok mellett szomorú kontraszt

Túravezetőnk mesél az egykori fényűző udvarról, a kávéházakról, és arról, hogy a 2. világháború után moziteremként használták a dísztermet. Az emeletről az egykori belső udvart is láthatjuk, folytatódik a folyosók és a kisebb szobák hálózata.

Az I. világháború után fogolytábor épült a közelben, ahol 15 ezer katonát tartottak fogva. A két világháború között a laktanyához tartozó lőtéren próbálta ki a Honvédség a harckocsikat, fegyvereket. A szovjet megszállás során az épületek állapota romlani kezdett, a „kastély” közvetlen közelében panelházak épültek, lekorlátozva az ingatlan későbbi hasznosításának lehetőségeit.

Sok épületet lebontottak az jelenleg önkormányzati tulajdonban levő egykori katonaváros területén, mert életveszélyessé váltak, a felújításukra pedig nem jutott pénz. A megmaradt épületek egy részéből, iskola, mozi vagy más közösségi hely lett, a többi egyelőre pusztulásra van ítélve. Érdemes közelebbről is megnézni őket, amíg lehet.

A cikkhez a következő forrást használtuk: 
Saját pénze is volt Európa legnagyobb katonavárosának, Hajmáskérnek

Azt ajánljuk, hogy akit érdekel, mindenképpen vezetett túrához csatlakozva látogassa meg a helyszínt (a következő október 25-én lesz).. A belépés mindenki számára engedélyezett, de számos hely instabil és omlásveszélyes. Ezen kívül (a földön található matracokból ítélve) néhányan illegálisan beköltöztek ide, és az egyébként is hátborzongató folyosón senkinek sem ajánljuk, hogy találkozzon ismeretlenekkel.