Így lett katonai bázisból szellemváros – bejártuk Hajmáskér egykori laktanyáját

Hajmáskér egy kis falu Veszprém mellett, de már a 8-as útról feltűnik, hogy egy hatalmas torony és egy víztorony is épült ide. Ahogy megérkezünk, 4 emeletes, teljesen tájidegen panelházakat találunk az egykor patinás, romos épületek mellett. Egy kicsit olyan, mintha több idősík találkozna itt az elmúlt évszázadból.

A Túrajó Hajmáskéri anzix című sétájához csatlakozunk az általános iskola épülete előtt, amit Raffai Csilla - a városi séták ötletgazdája és a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének adjunktusa - vezet. (Korábban már részt vettünk a veszprémi Benedek-hegy óvóhelyét bemutató túrán is). Régi képeslapokat ad körbe, amin láthatjuk, hogyan nézett ki Hajmáskér az 1800-as években, majd rövid történelmi gyorstalpalót kapunk a 20. század elejéről és a mára szellemvárossá vált komplexumról.

Az Osztrák-Magyar Monarchia a 20. századi általános európai fegyverkezés és haderő-fejlesztés hatására kiképző laktanyákat épített, és rengeteg energiát fordított a tüzérség fejlesztésére. A mezőgazdaságilag nem hasznosítható, dolomitfennsíkra épült Hajmáskér mindkét célra tökéletes terep volt, így az uralkodó, I. Ferenc József javaslatára a valamivel több mint 5000 hektárnyi területet 1901-ben a Monarchia 1 millió 800 ezer koronáért megvásárolta. Itt építették fel Közép-Európa legnagyobb tüzérségi kiképző bázisát, lőterét és laktanyáját.

Később Bécs újabb földterületeket vásárolt, és szálláshelyekkel, vendéglátóhelyekkel, üzletekkel bővítették a komplexumot, amely külön város lett a településen belül, saját víztornyokkal, villanyteleppel, vágóhíddal, tórendszerrel, kórházzal, kertekkel. Teljesen önellátó volt, akár 2000 fő - és ugyanennyi ló – állomásozhatott itt, és mire elkészült, 60 épületből állt. A helyi lakosok csak a csendőrség engedélyével léphettek be a területére.

A jelenleg múzeumként (pontosabban: Közérdekű Muzeális Kiállítóhelyként) működő egykori fogadóépület elől kezdjük a terület bejárását. A kiállításon egyébként a katonasághoz köthető tárgyi emlékeket, fegyvereket, egyenruhákat, fényképeket lehet látni. Az eredeti épületnek csak a negyede van meg, de láthatjuk a boltívet, ami alatt be lehetett hajtani a katonaváros területére. Először az egykori lovardát nézzük meg kívülről.

Volt laktanya-épületek mellett sétálunk el: van, amelyik életveszélyes állapotban van, és már részben visszafoglalta a természet, és vannak kisebbek, amelyeket felújítottak és különféle vállalkozásoknak, többek között egy húsfeldolgozónak adnak otthont. A túravezetőnk egy korabeli forrásból olvas fel – kiderül, milyen büntetést kapott a főhadnagy, aki egy átmulatott éjszaka után végiglovagoltatott egy hiányos öltözetű kéjnőt a katonaváros főterén.

Félig már az enyészeté az egykor E25-tel jelölt épület is, ahol elhagyott folyosókra, omladozó belső falakra látunk a törött ablakokon át. A tetőből fák nőnek ki. Itt először érezzük azt, hogy tényleg egy szellemvárosban vagyunk.

A legizgalmasabb az egykori parancsnoki épület, ami valóságos kastély volt a 6000 négyzetméteres alapterületével. Biliárdszoba, könyvtár, olvasószoba, kaszinó is volt benne, a pincéjében pedig konyha és varroda működött, meséli Raffai Csilla. Már az első néhány méteren ránk nehezedik a lepusztult épület nyomasztó hangulata, és a naplemente fényei csak fokozzák a drámai atmoszférát.

Mesés horrorfilm-helyszín lehetne a rácsos kapu mögötti elvadult kerttel, a sötét, hosszú folyosókkal, a málló falakkal. Törmelékeken, üvegszilánkokon lépünk át (a fejlámpa és a vastag talpú, zárt cipő nem árt), és lassan bejárjuk az épület alsó szintjét.

Az egykori kaszinó helyiségében elidőzünk egy kicsit. Az egykori aranyberakásos faldíszítés, a megmaradt fali szobrok mellett szomorú kontraszt

Túravezetőnk mesél az egykori fényűző udvarról, a kávéházakról, és arról, hogy a 2. világháború után moziteremként használták a dísztermet. Az emeletről az egykori belső udvart is láthatjuk, folytatódik a folyosók és a kisebb szobák hálózata.

Az I. világháború után fogolytábor épült a közelben, ahol 15 ezer katonát tartottak fogva. A két világháború között a laktanyához tartozó lőtéren próbálta ki a Honvédség a harckocsikat, fegyvereket. A szovjet megszállás során az épületek állapota romlani kezdett, a „kastély” közvetlen közelében panelházak épültek, lekorlátozva az ingatlan későbbi hasznosításának lehetőségeit.