Több mint valószínű, hogy nem minden olvasónk tud róla, de a Kádár-korban a lottónyeremény nem feltétlenül pénzösszeget jelentett. Ekkoriban a lottón sokféle tárgynyereményt is kisorsoltak, természetesen az ingatlan volt a kategória csúcsa. Ahogy a Tó-retró blog visszaemlékező cikkében olvasható, a 3,3 forintos lottószelvény nyertesei a vasalótól az autón át a tokiói olimpiára szóló utazásig sok mindent nyerhettek. Az esély arra is adott volt, hogy egy kompakt kis nyaralót nyerjenek, így biztosítva maguknak az akkor egyre népszerűbbé váló üdülést a Balaton partján.
Az almádi Lottó-telep építését 1962-ben kezdték el, a jelenlegi Véghely Dezső utcában. A következő évre elkészült az első 15 házikó, amiket 1964-ben sorsoltak ki. Volt ekkoriban egy nagy fődíj is: egy 22 éves lány a nyaraló mellé egy Renault autót és mindenféle strandkelléket nyert. Két nyertes valamiért végül nem vette át a házát.
A telepet 1965-ben fejezték be, összesen akkor ez 5 millió forintba került. Hat darab egyszintes sorház épült, ezekben 44 nyaraló kapott helyet, egyenként kb. 30 négyzetméter alapterülettel. Ezek egy szobából, egy főzőfülkéből, mosdóból, vécéből, mosogatóból és fedett teraszból álltak. Beépített és mozgatható bútorozást is kaptak, akkoriban kb. 100 ezer forintot értek.
A blog még egy érdekes sztorit is a telephez köt: egy maffiaszerűen működő hálózat feje, a textilcsencseléssel foglalkozó Székely Ferenc valószínűleg megvett egy nyertes lottószelvényt és így lett egy üdülője a Nyer-telek becenevű negyedben. Ügyét végül felderítették, de hogy a nyaralójával mi lett, az rejtély.
Benkőék szerencséje
Az egyik almádi kis lottólak tulajdona Benkő Ildikó családjára szállt (ld. őket kiemelt képünkön), és a mai napig az övék az üdülő. Benkő elmesélte a We Love Balatonnak, hogy apai nagyanyja volt első tulajdonosa "a 42. számú nyaralónak a Lottó Üdülőtelepen". Ezt idővel édesapja örökölte, majd a bátyjával lettek felerészben tulajdonosai.
A generációk jönnek-mennek, de a nyer-teleki nyaraló örök: "Azóta már a negyedik generáció birtokolja a kis lakot, hiszen a bátyám (most már 17 éves) lánya is itt töltötte a nyarak nagy részét és idén második éve az én kislányom is a Balcsi szerelmese lett."
Ami különleges az ő nyári lakjukban, hogy nagyjából megőrizte az eredeti elrendezést. A szomszédok zöme ugyanis átépítette, bővítette idővel a saját üdülőjét, komfortosabbá téve azokat. Jellemző, hogy "a mi sorunkon összesen 2 nyaraló maradt meg az eredeti állapotban, ebből az egyik a miénk."
Bővítést nem terveznek, bár távlatilag benne van a pakliban, "és akkor idomulunk az egységes arculathoz, mert most már mi lógunk ki abból." Benkő Ildikó szerint egy plusz szoba és egy nagyobb konyha valóban kényelmesebb lenne. Kérdésünkre elmondta, a bővítésektől, csinosításoktól függően 15-30 millió forint körüli áron lehetne eladni egy ingatlant itt, a Lottó-telepen.
Rákérdeztünk, mennyire érheti el a balatoni fel- és átépítési láz a környéket, de megnyugtattak, a Nyer-telek ilyen marad, hisz kicsik az ingatlanok. Az idill adott így is, minden tulajnak megfelel a meghitt környék. Benkő Ildikó képet is adott róla, milyen itt egy nyári hétvége: "Az idő nagy részét mindenki a szabadban, a strandon tölti, az esti szalonnasütéshez, grillezéshez, kisebb baráti estékhez elég, ami van."