Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

látnivalók & kultúra

szerkesztés

Kilátóra fel! Innen nézd a Balatont: a balatonalmádi Óvári Messzelátó

Szerzők

  • Zoltán Molnár

2019. 11. 14. 16:46

Több mint százéves kilátóból szemlélődhetünk a Fűzfői-öböl csendes vizén és a vörösberényi erődtemplomon, ha felsétálunk a város szélén lévő messzelátóhoz.

Balatonalmádi ugyan nem az égbe törő hegycsúcsairól ismert, de így is találunk olyan magaslatot, ahonnan látványos panorámát kapunk. A táj e képességére épít a frappáns nevű messzelátó is. A tópart egyik legrégibb kilátójáról van szó, ami a 20. század legelején épült vörös homokkőből és vörösfenyőből, cseréptetővel fedve. A nevét Óvári Ferenc ügyvédről, parlamenti képviselőjéről, almádi lokálpatriótáról kapta. A kilátót először egy 1906-os vihar, majd a második világháború döntötte romba, de mindannyiszor újjáépítették. Egy ideig Wesselényi-kilátóként működött. A rendszerváltás után többször renoválták, legutóbb 2016-ban.

Szép kilátást kap, aki felsétál ide: a Fűzfői-öblöt a maga teljes pompájában lehet szemlélni, előtte pedig Vörösberény városrész látható a román stílusú erődtemplommal együtt. Láthatjuk a szemközti kenesei magaspartot, arrébb pedig a somogyi dombok húzódnak.

Hogyan jutok ide? A városházától induló, amúgy kék háromszög jelzésű Vörös Homokkő tanösvényen egy könnyű, fél órás sétával elérhető a kilátó. Autóval is feljuthatunk a Petőfi Sándor-Baross Gábor-Kilátóhegyi utcákon, kerékpáron pedig a Veszprémet Almádival összekötő biciklis útvonalon érdemes menni (Töltés utca), majd szintén a Kilátóhegyi utcán feltekerni.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Hasonló tartalmak

Admin mode