A Sió lehetett az ősbűn, a bojlis horgászok terhelést okoznak, a befagyott tó jege alatt is lehet algavirágzás, az ezt tápláló anyagok pedig nem feltétlen kívülről jöttek. Nagy globális konklúzió nem alakult ki az MTA veszprémi rendezvényén a mindenkit megijesztő nyárvégi algásodásról, de a csapásirányok ígéretesek.
Augusztus vége felé aggodalmat keltett a tudósok, döntéshozók, turizmusból élők és persze a turisták körében, hogy komoly algásodás kezdődött a Balaton nyugati medencéjében. A Keszthelyi-öbölben kirobbanó algavirágzás a főszezon végén csapott le a tóra, így a nyaralók nagy része már elhagyta a környéket, mire igazán éles lett helyzet.
Az idő lehűlésével teljesen megszűnt az algásodás, de a kutatók azóta is keresik, mi történt a háttérben. Jordán Ferenc, a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója a We Love Balatonnak korábbi interjúnkban azt mondta, a folyamat túl bonyolult ahhoz, hogy gyorsan meg lehessen mondani az okokat.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Veszprémi Területi Bizottságának várbéli épületében ezért november 20-án a témát kutatóknak szerveztek találkozót, hogy beszámoljanak eddigi eredményeikről a kérdésben. Ahhoz képest, hogy egy szakmai eseményre készültünk, meglepően nagy érdeklődés övezte az eseményt: szinte teltház gyűlt össze a nagyteremben.
A Sió megnyitása elindított valamit
A hét előadás közül az elsőt az egyik szervező, Padisák Judit, a Pannon Egyetem Limnológia Intézeti Tanszék kutatója tartotta a Balaton valaha volt kataklizmáiról. Hosszan beszélt róla, hogy a 19-20. század fordulójától milyen sokszor fordult elő hínarasodás, algásodás, halpusztulás. Az invazív fajokra érzékeny tóba 1928-ban, egy kagylókkal teli dunai vashajó felúsztatásával jött be a nem őshonos vándorkagyló. 1951-ben történt meg az első dokumentált algásodás az egész tavon. A halpusztulások szinte évenként előfordultak a kilencvenes években, a 2000-es évek elején az aszályos időszak komoly vízszintcsökkenést idézett elő. A 2010-es években is előfordultak lokális vízvirágzások (pl. 2015-ben Tihanynál). Padisák figyelmeztetett, a Sió-csatorna megnyitása óta minden évtizedben produkált olyat a Balaton, amire nem számítottunk. Szerinte ez nem lehet véletlen egybeesés.
Belső terhelés vagy a bojlis horgászok
Clement Adrienne, a BME Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszék egyetemi docense a tó külső tápanyagterheléséről beszélt. Elmondta, a települések tisztított és szikkasztott szennyvize, a csapadékvíz, a mezőgazdaság és a természeti (geokémiai és légköri) hátterű anyagok terhelik a tavat. Ezek főleg a vízfolyásokon keresztül jönnek, ezen belül a terhelés 26 százaléka jön a Zalából, 22 százaléka a kis patakokból, 10 százaléka pedig az erekből, időszakos vízfolyásokból. Viszont csak az első kettőt monitorozzák, a Zalát naponta, 24 patakot pedig 2-4 hetente. Kiderült, 2006 óta egyre jobban ritkultak a mérések, egyre nehezebb megbecsülni a folyamatokat.
Az alga egyik fontos táplálékának, a foszfornak a többsége (a halastavak miatt) a Kőröshegyi-sédből kerül a tóba. Összesen évi 9,4 tonna foszfor kerül a tóba, a mostani vízvirágzás tehát nem valószínű, hogy a szennyvízből jött. A nyolcvanas évek óta a tó komplett terhelése szinte évtizedenként megfeleződött, részben a Kis-Balaton befejezésével, ami megszűri a Zalát. A Zala torkolatában (Fenékpusztánál) mért tápanyag-koncentráció foszfor szemszögből idén nem volt átlag feletti, a nitrogén viszont kissé igen (pedig a Kis-Balaton jobban visszatartja a nitrogént, mint a foszfort).
Előadása végén a közönség egy tagja elmondta, a (bojlis) horgászok évi 150-200 tonnányi anyagot juttatnak etetéssel a tóba. Állította, súlyos terhelés ez a "kamionszámra" behordott tápanyag (a bojliban ugyanis rendkívül magas a tápanyagtartalom). Egy másik megszólaló szerint a fenti érték túlzás, de azt a mennyiségű tápanyagot, amit kiszűr a Kis-Balaton, a horgászok újra bejuttatják.
Algásodás térképeken
Ezután Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Intézet munkatársa következett (vele korábban mi is készítettünk interjút), aki az algásodás műholdas felméréséről beszélt. Elmondta, a színezett képek megmutatták, hogy idén áprilisban még 0 felé tendált a tó klorofill-tartalma (ez a napsugárzás energiáját elnyelő és a növények felé közvetítő anyag). Ez júniusig így maradt, július legelejére elkezdett eutrofizálódni, azaz algásodni a tó, majd mintegy 20 nap alatt, szinte a Zalától függetlenül bealgásodott a keleti része. Augusztus folyamán hullámzott az algásodás mértéke, de hó végére extrém algavirágzás, azaz hipertrófia alakult ki, már a szigligeti medencében is.
Szeptember 5-re a györöki-edericsi partoknál már nagyon kiugró, akár 470 mikrogrammos értéket is mértek. Tíz napra rá enyhült a helyzet, október közepére pedig meg is szűnt az algásodás. A Fertő vagy a Velencei-tó ugyanekkor nem algásodott ennyire, a Nyugat-Balaton környéki kisebb tavak viszont igen. Érdekesség, hogy ha a Velencei-tavon van algásodás, akkor inkább a Balaton keleti medencéjében történik ilyesmi, ami a klimatikus viszonyok miatt történhet így. Tóth előadásából az is kiderült, hogy ugyan nem volt forró nyarunk, de sok olyan nap volt, amikor 20 fok felett volt a napi középhőmérséklet. Szerinte lehet, hogy nem a kiugróan magas, hanem a stabilan mérsékelten magas hőmérsékletek eredményezhetnek algásodást.
Alga a jég alatt
Négy kutató munkáját mutatta be Padisák Judit, ami két algafajról szólt. Németországban már jég alatti vízvirágzást is megfigyeltek, amikor befagyott a 65 méter mély brandenburgi Stechlin-tó (az Aphanizomenon flosaquae faj volt a ludas). "A jelenség egészen döbbenetes volt, ezt még a szakirodalom sem írta le" Padisák szerint. Riasztó, hogy a Balatonnál sem lenne látható, ha befagyva a jég alatt hirtelen algásodás lenne. Ennek az a veszélye, hogy ugyanez tavasszal ismét előtörhetne. A Ceratium furcoidesszel együtt ez a két algafaj dominál a Balatonban. Ezek az algák meglepően gyorsan alkalmazkodnak a hidegebb éghajlathoz, kiszámíthatatlanok.
