A jótékonyság uralta a karácsonyi hetet a Balatonnál, de az évértékeléseknek is most van itt az ideje. Hírösszefoglaló.

A helyzet a Balatonon változatlan, egyelőre úgy tűnik, elmarad az idén a tél. A december eleji ízelítő óta még fagyot is alig észlelni, csak a karácsonyi hét végére váltott zimankósabba az időjárás. A következő ünnepi héten, azaz szilveszter előtt és után nagyon hullámzó időjárást jósol az Időkép. Hétfőre annyira lehűl az idő, hogy nappal is épp csak 1 fok lesz, éjjelre pedig a -6-ot is elérheti a hőmérséklet. Szilveszterre kurta enyhülés jön, szinte fagymentes éjek és 4-5 fok lesz az év utolsó és 2020 első napján. A hét további részében visszatérnek a mínusz 3-4 fokos éjjelek és 3-4 fokos nappalok, csapadék pedig nem lesz, felhős-napos kirándulóidő várható.

Heti hírösszefoglalónkból pedig kiderül, kik voltak kikkel jótékonyak karácsony hetén, hogyan áll a vízszint és a kompközlekedés, miket nyilatkozott Papp Gábor és Laposa Bence, valamint milyen versengésben lett Veszprém a legélhetőbb vidéki város.

Karácsony & összefogás

Karácsonyi köszöntést tartott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Veszprémben, ahol az általuk működtetett tanodában 100 felnőtt- és 35 gyerekcsomagot osztottak ki. (Veol)

Adományokat gyűjtöttek és adtak át Balatonfüreden egy kétgyerekes apukának. A család nehéz helyzetére a védőnő hívta fel a figyelmet: második gyermekük születésekor agresszív daganat támadta meg az anyát, aki a szülés után belehalt az áttétekbe, koraszüléssel világra jött gyermeke életben maradt. (Veol)

Aki nem tudja a déli parton, mihez kezdjen majd a karácsonyfájával az ünnepek után, van egy jó tippünk: érdemes elvinni a Siófok-Töreki határában lévő Dharma lómentő csapat telephelyére és átdobni a kerítésen (természetesen a karácsonyfa díszek nélkül). A kecskék állítólag nagy örömüket lelik benne. Mentett lovaiknak almát és répát is szívesen fogadnak. (Dharma Horse Rescue Shelter & International Youth Camp/Facebook)

Idén december 24-én is felállították a karácsonyfát a szigligeti strandon, benn a vízben. Kis ünnepséget is tartottak, a gyerekek ingyen korcsolyázhattak, majd maga Balassa Balázs polgármester ment a vízbe a fával. Az a január 1-i Újévi Csobbanásig ott lesz, akkor viszik majd a szárazra. (CsodálatosBalaton.hu)

Közlekedés

A karácsonyi és szilveszteri kompmenetrendet is közzétette a Bahart. Cikkünk szempontjából az utóbbi a lényeges: december 31-én Szántódrévből 7-15 óráig, Tihanyrévből 7.15-15.15-ig járnak a kompok, míg január 1-én Szántódrévből 10-17 óráig, Tihanyrévből pedig 10.15-17.15-ig közlekednek. Január 2-tól a téli menetrend lép hatályba február 20-ig: Szántódról 7-17, Tihanyból 7.15-17.15 között mennek a hajók. (Bahart)

Épül-szépül

Hévízi fejlesztésekről is beszélt egy interjúban Papp Gábor hévízi polgármester. Elmondta, idén felújították a Széchenyi utcát és a nagyparkolót, a kamerarendszer első két üteme is elkészült, közműveket fejlesztettek, naperőmű épült a város mellett. A városvezető szerint a sok építkezés ellenére a tavalyihoz hasonlóan sok vendégük volt. Rengeteg terv van: a sármelléki reptér fejlesztése, új buszpályaudvar építése, utcák felújítása, a tóvédelmi program folytatása, a termelői piac megújítása, új sportcsarnok építése. (Zaol)

Orosz ortodox templom alapkövét tették le Hévízen. A Moszkvai Patriarchátus Magyar Ortodox Egyházmegyéje a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére épít hagymakupolás templomot az Ady utcában, 400 millió forintból. (24.hu/MTI) 

Bor & gasztro

A Balatoni KÖR idei évét értékelte Laposa Bence borász, a csoport elnöke. Elmondta, az idei év a stabilitásról, a megkezdett munka és programok folytatásáról szólt. Elhangzott, hogy a GasztroPiknik sorozat sem áll le, magasabb látogatószámot szeretnének rá elérni. Elmondta azt is, a Balaton Borral kapcsolatban újításokat terveznek, amiket 2020 elején mutatnak be. (VitorlázzItthon.hu)

Strand & mozgás

Megjelent a balatoni vízicsúszdák felújításáról szóló állami pályázat, ami viszont alaposan megszűri, mely települések pályázhatnak. Eleve csak a természetes vízbe érkező csúszdákkal lehet pályázni, de érdekes módon több olyan település is szerepel a listán, aminek medencében végződik a csúszdája. Keszthely és Balatonakali pedig kimaradtak, pedig megfelelnének. (Balatontipp)

Bezárt az eplényi Síaréna a meleg és esős időjárás miatt, és egyelőre nem tudni, mikor nyit ki. Az üzemeltetők szerint az év végén érkező hideg időjárásban tudnak elkezdeni újra havat gyártani. (Intersport Síaréna Eplény/Facebook)

Jótékonysággal is összekötik a téli vitorlás versenysorozat újabb állomását a Szilveszteri Regattát. A szervező BL YachtClub és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata minden résztvevő nevezési díjából 1000 forintot elutal a nehéz körülmények között, Keszthelyen élő Ritának és fiának, Ricsinek. (Kapos.hu)

Biztonság

“Boldog, Biztonságos Karácsonyt!” néven bűnmegelőzési kampányt indított a somogyi rendőrség, aminek keretében a fonyódi rendőrök a környékbeli áruházak előtt hívták fel a figyelmet az értékek védelmére, a lopások megelőzésére. A szilveszter előtti időszakra is érvényes rendőri tippeket a zárójeles linken olvashatod. (Marcali Portál)

Kellemes helyek

Listát tett közzé az Otthon Centrum az ország legélhetőbb településeiről. A 25 ezer főnél népesebb városok (Budapest esetén kerületek) listájának első hat helyén fővárosi kerület áll, a budapesti Várnegyed, vagyis az I. kerület az első. Cikkünk szempontjából azonban a legfontosabb, hogy Veszprém és Eger lett a legélhetőbb vidéki város. Ezekben a városokban egyébként magasabbak az ingatlanárak és több a letelepedő, mint a várost elhagyó ember. (Veol)

Gyereksarok