Bár az idei évben is Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont a Művészetek Völgyének, a csütörtöki sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy új helyszínekkel, környezetvédelmi újításokkal és még az eddiginél is színesebb programmal készülnek a szervezők a július 19. és 28. közötti fesztiválra.

Idén is nagyon várjuk már, hogy elvesszünk a kapolcsi forgatagban a zenekarok, színházi előadások, őstermelők és Hello Wood-installációk között. A szervezők korábban már jelentettek be külföldi fellépőket, de a héten sajtótájékoztatón meséltek arról, mire érdemes idén számítani a Művészetek Völgyében.

A már jól ismert utcák, udvarok és terek mellett idén debütál a MANK Artporta, ahol például workshopokon és filmklubokon vehetünk részt, a Pest-Buda Udvar, ahol kerekasztal-beszélgetéseket és koncerteket szerveznek, valamint a Fülig Jimmy Fényudvar, ahol a pálinkakóstolásé és a hajnalig tartó táncé a főszerep.

A már korábban bejelentett külföldi sztárvendégek, Alice Francis, a Kosheen és az Amber Run mellett idén is fellép a hazai könnyűzene legjava: Szabó Balázs Bandája a 10., a Kaláka együttes az 50. születésnapját ünnepli, de bulizhatunk az Anna and the Barbies, a Quimby, a Bohemian Betyars, a Csík Zenekar és a 30Y slágereire is. A jazz rajongóit várja a Muflon Jazz Udvar, míg a Völgykomolyzene a klasszikus fülekre hangol, de a Folk Udvarban a tradicionális dallamok szerelmesei is megtalálhatják a számításukat.

A mozgásművészetek és a színház kedvelőit a Cirque du Tókert, a Momentán Társulat, a Színház Színpad és a LemandUria Kreatív Mozgásudvar várja, a könyvmolyok pedig a Magyar Írószövetség beszélgetésein vitathatják meg irodalmi élményeiket.