Nem messze attól a helytől, ahol a bazaltorgonák, vagy a Mennyország bár felé vezet a Szent György-hegyi turistaút, a középkorban egy kolostor állt. Egy földesúr haragja miatt fegyveres támadásra is sor került itt, a helyi mondák szerint pedig köze volt a romoknak a hegy „leányfaló” sárkányához is.
Nem csak az Ify-kápolna tartogat rejtélyeket a Szent György-hegyen. A hegy másik oldalán, az északnyugati, Raposka felé néző részen egykor kolostor állt, amelyre a francia F. S. Beudant geológus 1818-as útleírása hívta fel a korabeli régészeti szakma figyelmét. „Felérve .. . a hegytetőre . . .Itt egy kis kápolna maradványait találtam. Minden vegetációs réteggel van borítva, amely nagy mennyiségű salakos anyaggal kevert ...”.
A rejtélyes romok a későbbiekben több forrásban is felbukkannak, van, ahol egy tatárjáráskor lerombolt várként jelennek meg. Annyit biztosan tudunk, hogy a kolostor romjaival az 1930-as években kezdtek el újra foglalkozni a kutatók, mégpedig egy raposkai monda nyomán (erről később írunk még). A tapolcai Dr. Fisch József és a keszthelyi Dornyay Béla végzett itt ásatásokat, és egy román stílusú kápolna falmaradványait találták meg, bazaltkő faragványokkal.
Az egyhajós templom 13 méter hosszú és 4,5 méter széles volt. A falak már csak néhány kősor magasságig állnak. A kutatók a templom romjai mellett egy 14-szer 7 méteres, a helyszínen talált bazaltból és bazalttufából épül kolostorépület nyomait is felfedezték. Emberi csontok törmeléke is látható a a talajfelszínen, írja Hangodi László a 700 éves Raposka „Capella in monte” – Kápolna a hegyen című fejezetében.
A kolostor korát a helyszínen talált kőfaragványok és ezüstpénzek segítségével lehet megállapítani. Ezek alapján a rendház a 11-12. században épülhetett, és a korai eredete miatt minden bizonnyal a bencés szerzetesrend tulajdonába tartozott.
A harc sem maradt el
Egy 1422-es birtokperes oklevélből tudjuk, hogy a kolostorhoz környékbeli birtokok, erdők, rétek és földek is tartoztak. A veszprémi káptalan, a szigligeti várúr (Mórichidai János) és a tapolcai prior földesúr éveken át nem tudtak megegyezni a birtokhatárok kérdésében. A „Hegymagas hegyen levő egyház” - ahogy a kor forrásai utaltak a kolostorra - végül a káptalané lett, amelyre válaszul a szigligeti várkapitány megtámadta Hegymagast 400 felfegyverkezett emberrel. A szerzetesek közül állítólag többen megsérültek a rajtaütésben. Arról, hogy mi lett az ügy végkifejlete, nincsenek írásos források.
A sárkánytól a vörös barátokig
A raposkaiak csak „puszta klastromként” ismerik a helyet, és a mondák szerint itt élt a hegy sárkánya, akinek fiatal lányokat kellett áldozni. Miután György vitéz legyőzte, megjelentek a titokzatos „vörös barátok”, akikről már bővebben írtunk az Almádi monostorral kapcsolatban. (Annak idején a templomos lovagrend tagjait hívták vörös barátoknak, de a népi emlékezet sok kolostorromot a vörös barátoknak tulajdonít, függetlenül attól, hogy bencés, domonkos, pálos vagy más rendbeliek építették azokat).
A helyiek történetei szerint végül csak két barát maradt a kolostorban, amely a kemény tél miatt megközelíthetetlenné vált. Mindennap megkondították a templom harangját. Később már csak egy barát élt a hegyen, és egy tél eleji naptól fogva aztán a harangszó nem szólalt meg többé. Tavasszal, amikor elolvadt a hó, és a helyiek fel mertek menni a kolostorba, megtalálták az utolsó szerzetes holttestét. Éppen harangozás közben érte a halál.
A falusiak ezután lebontották az épületet, nehogy „rossz barátok” költözzenek a falai közé, a köveit pedig széthordták és a környékbeli pincék építéséhez használták fel. Ez utóbbi valószínűleg nemcsak monda, az viszont igen, hogy a templom harangját egy felhőszakadás mosta le a hegy lábához, és így került a raposkai Szent Antal-kápolna tornyába.
