Rengeteg hírt szolgáltatott a héten a természet, de a balatoni borászok, a közlekedők és a kultúra szerelmesei is találnak érdekességet heti hírösszefoglalókban.

A mögöttünk hagyott hét balatoni időjárása már-már karcolgatta azt, amit télnek lehet nevezni: fagyos éjszakák, ködös reggelek, jéghártya a tavon. Az átmeneti hét végi felmelegedés után az Időkép előrejelzése szerint már hétfőre visszahűl a levegő. A hét első napjaiban 1-2 fokos nappalok lesznek, majd a hétvégére 5 fokra melegedhet a levegő. Az éjjelek stabil mínusz 4-6 fokosak lesznek. A hét nagy részén párás-ködös idő várható, szombat magasságában jöhet némi csapadék.

Eközben az ünnepi időszak végével berúgta a motort a régió, rengeteg fontos esemény történt, főleg a természeti vonalon. Az év állatai mellett kiderült, mik voltak az idei év borai, mettől meddig jön az első nagy vonatpótlás a villamosítás miatt és miért szentelték meg a Balaton vizét. Heti hírösszefoglaló.

Jeges természet

Részben befagyott a Balaton a hét eleji hideg időjárásnak köszönhetően. Mindössze két centis (az öblökben vastagabb) jégréteg alakult ki, ami a szél és melegedő idő miatt a hétvégére széttöredezett, sportolásra végig alkalmatlan volt. (Index/MTI)

Egyre otthonosabban mozognak a vaddisznók, rókák, sakálok és őzek a balatoni partmenti településeken. Az élelem miatt is lejönnek a partra, de a déli parton az autópálya is akadályozza a szabad mozgásukat. A helyzetet jellemzi, hogy Lombár Gábor fenyvesi polgármesternek a saját teraszáról kellett a minap elűznie egy sakált. (Sonline)

Új lakókkal bővült Balatonberény: egy vidrapár költözött a Csicsergő-szigetre. Az önkormányzat a környékre madárlest is kiépítene, innen meg lehet figyelni akár a jégmadarat is, amit a napokban láttak halra vadászni. (Sonline)

Szép fotót készített ifj. Vasuta Gábor egy balatoni hósármányról. Rikta faj ez a Dunántúlon, legggyakrabban a Hortobágyon szokták látni (sőt az északi tundrákon szokott költeni). Egy mólón készült a fotó, a madár valószínűleg jól elvan a horgászok által elszórt eleségből. (National Geographic)

Már Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégia is létezik, ami meghatározza a következő 10 évre, mit kell tenni a sérülékeny ökoszisztéma megóvására. Az egyik fő kiindulópontja, hogy a forró, száraz nyarakat a csapadékosabb ősz-tél se tudja majd ellensúlyozni, lefolyástalan tóvá változhat a Balaton. A stratégia szerint a borászok, horgászok és turisták is megérzik majd a változást. A Balaton Fejlesztési Tanács a véleményezés után februárban dönt a végleges stratégiáról. (HelloVidék)

A süllő (Sander lucioperca) lett az Év Hala a Magyar Haltani Társaság által indított közönségszavazáson. Ráadásul rekordszámú, 14 ezer feletti voks érkezett a három jelöltre. A második a csuka, a harmadik a német bucó lett. Az őshonos ragadozó halról korábban mi is írtunk cikket. (Sonline)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is lezárta az Év Madara szavazást, amin az erdei fülesbagoly nyert. Védett ragadozó madár, eszmei értéke 50 ezer forint. Az Év Hüllőjét is megválasztották, ami a keresztes vipera lett. A 250 ezer forint eszmei értékű kígyófaj nem veszélyes az emberre, mérget se fecskendez be harapáskor. Magyarországon épp a Balaton tágabb környékén, Somogyban és Zalában található meg (Bereg mellett). (Index)

Közlekedés

Közzétette a Balatoni Hajózási Zrt. a teljes 2020-as kompmenetrendet január 1-től december 31-ig. Az előttünk álló szűk időszakban, február 20-ig Szántódrévből 7-17 óra között, Tihanyrévből 7:15-17:15 között óránként indulnak a hajók. (Nagykanizsa Online)

Engedély nélkül működött a nagy sebességre és hirtelen kanyarokra képes hyperjet hajó a Balatonon tavaly nyáron. Csak vízitaxiztatásra lett volna engedélyük, ehelyett szórakoztatásra használták a zajos, szennyező, a balatoniakat megosztó dízelhajókat. (24.hu/Népszava)

A Colas építi a Balatoni Bringakör Balatonőszöd és Balatonlelle közötti szakaszának egy 2,8 kilométeres részét. A kerékpárút kiépítése mellett pihenőhelyet, kerékpáros hidat és utcát is építenek, felújítanak a projektben. (Napi.hu)

Pályakarbantartás miatt január 15. és április 30. között vonatpótló buszok fognak közlekedni az északi parti vasúton, Székesfehérvár–Balatonfüred és Lepsény–Balatonfüred között. Az északi parti gyorsvonatok Siófokra fognak közlekedni. A fehérvári pótlóbuszok végigmennek a vasútvonal mentén, a lepsényiek viszont csak Füredig járnak majd. A több sebből vérző pótlás már a villamosítási projekt miatt kezdődik, tavasszal megkezdik pár érintett állomás és az akarattyai vasúti alagút átépítését is. (Balatonfüred.hu; RegionalBahn.hu)

Épül-szépül

Több épületegyüttest töröltek a Nemzeti Kastély- és Várprogram felújítandó épületeinek listából. A Balaton térségét ez annyiban érinti, hogy a cseszneki vár felújítása elmarad, viszont az elmaradt renoválásokra szánt összegeket a programban maradt várakhoz, kastélyokhoz csatornázzák át. Így többek között a sümegi püspöki palotára is több juthat. (Ugytudjuk.hu)

Bor & gasztro

Északi parti fehérbor nyerte a Magyar Bor Nagydíj 2019-et. A Magyar Borszakírók Köre a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingjét ítélte győztesnek (a vörösek között a villányi Tiffan's nyert). Super 12-es listákat is összeállítottak, amikbe két bor is bekerült a füred-csopaki borvidékről, egy-egy pedig a Somlóról és Balatonboglárról. (Magyar Borszakírók Köre)

A Szászi Birtokhoz kapcsolódik, hogy ideiglenesen ideköltözik a szigligeti Villa Kabala étterem, ahol január 5-től nagyfelújítás kezdődik. (Villa Kabala/Facebook)

Az Év Agrárembere kitüntetésre is esélyes egy balatoni borász: Ruppert Márton, a Gilvesy Pincészet szőlész-borásza döntőben van a 2019-es díjért, amire január 20-ig lehet szavazni itt. (Az Év Agrárembere kitüntető díj/Facebook)

Strand & mozgás

Drágulnak a belépők a somogyi fürdőkben. Ez érinti a Balaton környékén a siófoki Galerius Élményfürdőt, ahol a plusz szolgáltatások lesznek borsosabb árúak. A fürdőben tavaly 60 fős szaunát alakítottak ki, idénre csak kisebb felújításokat terveznek, pl. a játszóházét. Gépészeti és parkosítási felújítások lesznek az Igali Gyógyfürdőben, valamint 10 százalékos jegyáremelés. (Sonline)

A versenyeredmények alapján rangsorolta a Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlásklubokat. A World Sailing (WS) osztályokban elért eredmények alapján a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) lett a legeredményesebb hazai klub. Őket a Spartacus, a Tihanyi Hajós Egylet, és két csopaki klub, a Procelero SE és a Kereked követi. (Veol)

Kultúra & szórakozás

12,5 milliárd forintból renoválják Makovecz Imre építészi örökségének egyes darabjait. A siófoki evangélikus templom külső faszerkezetét újítják fel, valamint a fűtést korszerűsítik majd, geotermikus energiára állnak át. Kaposváron egy meg nem valósult, Hajdúszoboszlóra tervezett Makovecz-épület épülhet fel, a Harangház. (Sonline)

Megméretteti a Paradigma Ariadné építésziroda két saját veszprémi projektjét a Future Architecture nemzetközi pályázatán. A 12 fal és a - We Love Balatonon is bemutatott - Arc, a medence, a két torony és egy rom kiállításokkal indul, ezekre ezen a linken lehet szavazni. (Veszprém-Balaton 2023 közleménye)

Idén is megszentelték év elején a Balatont Balatonudvariban. Kiss Domonkos bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság alperjele az udvari strandon mártotta vízbe a feszületet, amivel Krisztus Jordán folyóba való merítkezésére is megemlékeztek. A szertartás után a gyülekezet szeretetvendégséget tartott. (Balatontipp)

Bejelentették a szervezők, hogy idén nyáron július 3-5. tartják meg az utóbbi években bemutatkozott balatoni kulturális fesztivált, a Salföldi Dalföldet. (Salföldi Dalföld Fesztivál közleménye) 

Biztonság

Nagy fejlesztések zajlanak a légimentés területén országosan, ami a balatonfüredi bázist is érinti. Ide is érkezett egy új helikopter, korábban Norvégiában használt EC 135 P2+ típusú új mentőhelikopter állt szolgálatba itt 2019. december 23-án. Füreden a kilencvenes évek eleje óta van légimentés, évi több mint 600 esethez vonulnak ki. A bázison öt orvos és hét paramedikus-mentőápoló dolgozik. (Veol)

Jótékonyság

Nonprofit kezdeményezésre ajánlották fel a balatonfüredi, óvárosi Ökoházat, ahol térítésmentesen lehetne foglalkozásokat, programokat tartani. Iskolák, nonprofit szervezetek és magánkezdeményezések is pályázhatnak. (EcoCenter Közhasznú Alapítvány közleménye/Facebook)

Több mint két tonna napraforgómagot oszt szét a gyenesdiásiak közt a Forrásvíz Természetbarát Egyesület, hogy ezzel is segítsék a madarak téli túlélését. Fontos, hogy ha elkezdjük a madarak etetését, azt folyamatosan csináljuk a tél legvégéig, akár áprilisig. (Zaol)

Ingatlan