Sokak számára a fogak elvesztése egyértelműen a gyermekkorhoz, a tejfogakhoz kötődik. Tévhit, hogy felnőttkorban ez nem történhet meg, igaz, teljesen mások a kiváltó okok. Ilyenkor inkább a balesetek jellemzőek vagy pedig az esetleges fog- és ínybetegségek. Az ép fogsor elengedhetetlen a megingathatatlan önbizalomhoz, emellett pedig a megfelelő étkezésben is fontos szerepe van. Ha viszont valamilyen oknál fogva elveszítjük a fogainkat, akkor magabiztosságunk eltűnhet, az evés pedig kellemetlen élménnyé válhat. De miért eshetnek ki a fogak felnőttkorban, illetve mi a teendő ebben az esetben?

Miért eshetnek ki a fogak?

Különböző balesetek esetén előfordulhat, hogy egy vagy több fog is kiesik. Ez általában a metszőfogakkal esik meg, és legtöbbször a fiatal felnőttekkel történik meg például valamilyen sport közben.

Felnőttkorban sajnos a leggyakoribb indok mégis a fogak és az ínyek megbetegedése. A többséget a fogszuvasodás vagy a fogágybetegségek kínozzák. Ezek elsősorban a nem megfelelő szájhigiénia, a rossz fogápolási szokások, illetve az orvosi vizsgálatok mellőzése miatt jelentkezik.

Hazánkban különösen rossz a helyzet a különböző fogproblémák terén, hiszen a 20-30-as éveikben járók nagy része valamilyen fogászati betegséggel küzd, amely az évek előrehaladtával egyre csak súlyosbodik.

Mit lehet tenni ilyenkor?

Sajnos a probléma nem fog elmúlni magától, sőt. A fog kiesése miatt azonnal beindulnak a különböző elváltozások, amelyek az idő múltával egyre rosszabbá, akár visszafordíthatatlanná válnak. A fogsor megváltozhat, bizonyos fogak elmozdulhatnak a helyükről, amelyek érintik az állkapocs, a rágóizom, a nyelv és a többi fog helyzetét.

Mivel szinte azonnal beindul a folyamat, javasolt a mihamarabbi, sőt, az azonnali implantáció. A fog kiesése után a csont és az íny is sorvadásnak indul, ez pedig később csak bonyolult és költséges műtétekkel állítható vissza, vagy akár teljesen lehetetlenné válik a fog pótlása. Ezt nem éri meg kockáztatni!

A Halász Klinika Magyarország kiemelkedő fogpótlási-implantológiai centruma, ahol lehetséges az azonnali implantáció: foghúzáskor azonnal bekerül az implantátum, majd arra 1-2 órával később egy ideiglenes korona. Így nem marad fog nélkül a páciens és gyönyörűen megmarad a csont és az ínycsipkézettsége (ld. Fotó...egyik fog azonnali implantációval lett pótolva. Melyik az?!)

Hogyan lehet ezt megelőzni?

Sajnos a véletlen baleseteket nem lehet kivédeni, viszont a komoly fogászati betegségeket igen!

Érdemes odafigyelni a helyes táplálkozás szabályaira, hiszen ezekkel sokat tehetünk a fogak épségének megőrzéséért. Kerüljük a túlzott cukor-, kávé- és alkoholfogyasztást, valamint a dohányzást, hiszen ezek nagyban roncsolják a fogak állapotát.

Emellett kulcsfontosságú tényező a megfelelő szájhigiéniai szabályok betartása, a rendszeres és alapos szájápolás, valamint a fogászati kontrollvizsgálatokon való rendszeres részvétel.