Négy kikötőt ad el a Bahart, megszűnnek járatok, pár elavult hajóját leselejtezi, valamint újakat szerez be. Mutatjuk a tételes listát.
Nagy vihart kavart a bedőlt turizmus miatt rossz gazdasági helyzetbe került Balatoni Hajózási Zrt., röviden Bahart átszervezése az elmúlt hetekben. Sokaknak nem volt teljesen világos az ok, különböző pletykák keringtek a balatoni Facebook-csoportokban arról, hogy a cég eladja több hajóját, megszűnnek menetrend szerinti és sétahajójáratok, több közforgalmú kikötőt, hotelt és kempinget is eladnak, valamint a vitorláskikötők üzemeltetését bérbe adnák. Két fontos szereplő világította meg a történetet most: Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója és Kollár József, a Bahart vezére.
Nagy fejlesztések jönnek
A többségi tulajdonosi jogokat gyakorló MTÜ vezérigazgatója, Guller Zoltán egy podcastban beszélt arról, mit miért tesznek a Bahartnál. "A Bahartnál hosszú évek óta nem történtek fejlesztések, az infrastruktúra elöregedett, elavult" - kezdte Guller Zoltán. Szerinte cirka 50 éves hajók járnak a tavon, amiknek költséges a karbantartásuk.
A Bahartból "európai szintű hajózási társaságot" hoznának létre 2030-ig. Heteken belül kiírják a közbeszerzést az új hajók legyártására, 2022-ben akár már új kompok járhatnak a Tihanyi-szorosban, és a kompkikötőket is ráncfelvarrják. Új katamaránok is jönnek a tóra, amik Balatonfüred, Keszthely és Siófok körzetében fognak járni. Ezen kívül Guller szerint "felül kell vizsgálnunk azt, mit érdemes a Bahart keretein belül tartanunk és mit nem". Mivel a Bahart hajózási cég, szerinte nem érdemes a továbbiakban szálláskiadással foglalkoznia. Mindenesetre a fő cél, hogy racionálisan működjön a Bahart - most pláne, amikor a turisztikai vállalkozások nehéz helyzetben vannak.
Még egy fontos információ elhangzott a podcast végén: a hajókikötőket nyilvános árverésen adják majd el, és Guller szerint elővásárlási joguk lesz az önkormányzatoknak. A vitorláskikötőket pedig nem adják el, egy Bahart-tulajdonolta másik cégbe szervezik át őket, üzemeltetésükre nyilvános pályázaton keresnek majd vállalkozót.
A megszűnő járatok listája
Miután az átszervezések ellen a helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség is tiltakozott, e-mailben megkerestük a Bahart vezérigazgatóját, Kollár Józsefet. Turisztikai szempontból a legfontosabb, hogy mely hajójáratok szűnnek meg, e kérdésre az alábbi listát kaptuk:
- Siófok-Csopak-Alsóörs-Balatonalmádi-Siófok
- Siófok-Balatonfüred-Siófok (esti járat)
- Balatonszemes-Balatonakali-Balatonudvari-Tihany
- Balatonszemes-Balatonakali-Balatonszemes
- Siófok-Balatonfüred gyorshajó
- Fonyód-Badacsony gyorshajó
- Csopak sétahajó
- Alsóörs sétahajó
- Balatonkenese sétahajó
- Balatonszemes sétahajó
Kollár József ezt azzal indokolta, hogy ezek a legalacsonyabb forgalmú járataik, amik évi néhány száz, maximum 1-2 ezer fős forgalmat bonyolítanak. Megkérdeztük, lehet-e esély e járatok későbbi feltámasztására. A vezér szerint "jelenleg nem látható, hogy a balatoni turizmus a válságot követően pontosan hogyan alakul, ezt majd a jövőbeni igények és lehetőségek függvényében kell megvizsgálni."
A járatok megszűnése a - tájékoztatás szerint elavult - hajók leselejtezését is maga után vonja. Az alábbi hajók esnek ki a forgalomból: Hunor és Magor gyorshajók, Akali és Arács vízibuszok (utóbbi hidegtartalék marad), valamint az Aqua Pannónia (hidegtartalék marad, vagy az ipari flotta tagja lesz). Új hajók beszerzésén is gondolkoznak, mostanra pont elkészültek ezek koncepciótervei, amiket többek közt a Hajózás.hu is közzétett, itt nézhetők meg.
A közforgalmú hajókikötőknél sem volt egyértelmű, hogy a teljes ingatlanegyüttest adják el mólókkal együtt, vagy csak az épületeket rajtuk. Kollár József szerint a teljes ingatlanegyüttest érinti az eladás, mivel "a kikötők utasforgalma eseténként az ezer utast sem érte el egy év alatt, így fenntartásuk nem ésszerű."
Jó hír is van az érintett települések aggódó polgárai számára: a helyi önkormányzatoknak a jogszabályok alapján elővásárlási joguk van a kikötőkre. Ezzel élnének is, az érintett (és a Bahartban részvényes) csopaki, balatonakali, balatonudvari és balatonkenesei polgármesterek már jelezték a Bahart felé igényüket.
A megmaradt kikötők fejlesztésére vonatkozó kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy elsőként a révkikötőket fejlesztik, a többiről majd a válság után döntenek. A vitorláskikötők bérlőinek pedig "egy új üzemeltetővel is lehetőségük van szerződést kötni" - írta a vezérigazgató.