Akár a párunkkal, akár egy kisebb társasággal bújnánk el a külvilág elől, Újiregen biztos nem talál ránk senki. A VillaFarm vendégház filozófiája is az, hogyha becsukod a kaput, egy ideig ne is akarj kimenni. A feltöltődés "börtönét" szolgálja a három apartman mellett a saját wellness-részleg és a kültéri medence is.

Talpas pohárba kitöltött, félédesbe hajló, 2018-as királyleányka és egy-egy kupica barackpálinka várt minket az asztalon, miközben lebukóban volt a nap az úszómedence feletti horizonton. Ez a mondat dióhéjban jól leírja, mit kaphat az ember, ha megszáll az Isten háta mögötti Újireg egyetlen vendégházában, a VillaFarmban.

Kis-Jászság Tolnában

Indokolt esetben szoktuk a Balaton partvidékét jobban elhagyni, ezúttal egészen Tolna megyéig mentünk, bár mindössze félórás autózásra Siófoktól. A 65-ös főúton kell haladni Iregszemcséig, majd a 651-esen tovább az újiregi elágazásig, és már ott is vagyunk egy különös zárványban: egy jász településen, ami nem a Jászságban van. A többször is újraalapított puszta, majd rendes község jelenlegi állapotában nagyon új, a 19. század óta lakott, községi rangot is csak 1930 körül kapott. Ekkor telepedett le a Jászságból érkező 80 család, akik eleinte földbe vájt kunyhókban éltek, de kőkemény munkával egzisztenciát hoztak létre maguknak.

A falut 1949-ig Muthpusztának hívták, majd Jásztelepszállás, végül Újireg lett a 300 fős falu neve.

A serénység később is jellemezte a falut, ahol leburkolták az utakat, felújították a Zichy-kúriát, óvodát és templomot építettek (a rendes falut a külföldiek is kiszúrták, a vendégház szomszédai például németek). Ez a serénység látszik a VillaFarmon is – ami nem csoda, hisz Szabó József felmenői közt is vannak betelepült jászok. Édesapja nagyszülei is betelepülők voltak, akiket Jászárokszállásról indulva zenekar kísért és pap búcsúztatott el más családokkal együtt a vasútállomáson. A VillaFarmot üzemeltető Szabó József már a szomszédos és jóval nagyobb Iregszemcsén nőtt fel, de nem felejtette el az újiregi jász gyökereket.

Rút kiskacsából a környék éke

Végül – ahogy sok vidéki fiatallal megesik – 2010 körül ő is Budapesten kötött ki, ott vállalt munkát. Évekkel később édesapja testvéréék jelezték, hogy lenne egy eladó ház Újiregen, "ami egész szörnyen nézett ki". Ez nem zavarta, a vidék túlzottan hiányzott neki, hát megvette 2007-ben. Először csak családdal, barátokkal jártak le ide kikapcsolódni, az akkor még egész pici házban olykor húszan-harmincan is megaludtak, fel is merült, hogy "de jó lenne még egy szobát hozzácsapni". A vendéglátás az ifjabb Szabó vérében volt, aminek volt előzménye:

"A tanyánkra, ami itt van Újiregben, oda mindig is jöttek németek, mert közel van Siófok. Rengeteg vendég volt, sokat kellett segíteni a szülőknek takarításban, a hatalmas kemencés vacsorákban."

"A tanyánkra, ami itt van Újiregben, oda mindig is jöttek németek, mert közel van Siófok. Rengeteg vendég volt, sokat kellett segíteni a szülőknek takarításban, a hatalmas kemencés vacsorákban."

A Szabó-tanya még a családé, de már régóta nincs ott vendéglátás, bár ha nagyon kíváncsi a vendég, megmutatják neki (és persze a család borából és pálinkájából is kortyolhat). Eközben a mostani VillaFarmon beindult a folyamatos toldás: építettek egy teraszt, még egy szobát, egy tágas konyhát, egy garázst, majd a kert hátsó részére néző apartmant és szaunarészleget. A házat azóta a háromszorosára bővítették, az eredetiből szinte csak a falak maradtak meg. 

A kertbe eleinte nem lehetett bejönni a rengeteg akácfától, szemetes volt az egész, körbe se volt kerítve, nem volt áram sem. Nagy családi kaláka következett, egyenként leszedték és letisztították a tetőcserepeket, édesapjával újrarakták a tetőt. Édesanyjával pedig lerakták a padlófűtés csöveit, ő eközben folyamatosan főzte és hordta ki a finomabbnál finomabb ételeket az építkezések során. 2014-15 magasságában állt össze a kép, a szülők óriási segítségével. Azóta sem álltak le a fejlesztések, legutóbb a sziklakertet építették ki, de ottjártunkkor is épp a kőkerítést csinálgatták (új kapu épült).

Tervben van egy rendezvényház megépítése is a kert végében, bár az ingatlan beépíthetőségi határai miatt korlátozott lesz a mérete. Az alapja már áll, a felépítmény pajta jellegű lesz bárpulttal, nagy ablakokkal. Itt majd kisebb esküvőket, céges rendezvényeket, jógás vagy önismereti táborokat lehetne rendezni, 22 főt tudnak jelenleg elszállásolni (a részleteket ld. lejjebb). A korlát a nagyobb létszám, ugyanis a környéken szinte nincs is más szállás. A medence nagy vonzerő, 1,35 méter mély, fűthető, lefedhető, "nagyon imádják: becsukják a kaput, aztán grilleznek, fürdenek, ott a jacuzzi, a gyerekek pedig a saját tervezésű lombházban tudnak játszani." Aki nagy pecás, azt pedig egy új stéggel várja a pici falu végén lévő horgásztó.

Ki, merre, hány fő?

A legelőször felépült házrész most önálló apartmanként funkcionál, majd a garázs feletti és melletti részek is csatlakoztak. Végül a ház szélén egy privát apartmant is kialakítottak, ami a hátsó kertre néz. A két elülső apartman közti falat kinyitották anno, így ha egy társaság van, az ajtón át tudnak járni egymáshoz, de le is szeparálható ezáltal a két lakrész. Az elülső apartmanhoz tartozik egy külön kis zen-hangulatú előkert is. Mellesleg az apartmanok berendezése is más-más: a távol-keletibb mellett van egy magyaros és egy mediterrános, a növényeket és bútorokat is e vezérszálon válogatták össze.

Ha itt szállnánk meg, akkor az egyes apartmanok esetén minimum kettő, négy vagy hat főre való foglalás szükséges (sorban a hátsó, az elülső és a középső apartmanok méreteihez igazítva). Fizetni is fejenként kell. Az árak 12 500 forint fejenkénti és éjenkénti ártól indulnak, itt találod a pontos árlistát és a kapott szolgáltatásokat. Étkezést alapjáraton nem biztosítanak, de egy iregszemcsei étteremből lehet rendelni ételt, amit kihoznak.

Lényeges információ azoknak, akik a téli Balaton (és térségének) hívei, hogy van fűtésrendszer, no meg kandalló, a jacuzzi télen is felfűthető, szóval télen is el lehet Újiregen rejtőzni a külvilág elől. Ezért is pompás a saját wellness-részleg szaunával, dézsazuhannyal, aromaterápiával, szoláriummal és az emlegetett jacuzzival. Csocsózni és pingpongozni is lehet, bár egy téli hóviharban úgyse látjuk a labdát. Nemrég lettek kerékpárjaik, így a környék hullámos útjain lehet majd tekeregni, ha a szeszélyes időjárás megengedi.

Címkék