Augusztus 15. után sem engedélyezik a nagyobb rendezvények megtartását a koronavírus terjedése miatt.

A koronavírus miatt még tavasszal határozatlan időre, majd határozottan augusztus 15-ig lefújt a kormány minden olyan rendezvényt, amin sokan vehetnek részt. Ezt később maximum 500 főben limitálták. Azonban mivel a járvány újra berobbant Európában, a kormány szigorított. Gulyás Gergely elmondta a július 30-i Kormányinfón a 24.hu szerint, hogy

"A kormány úgy ítéli meg, hogy a hatályban lévő szabályokon való változtatás kockázatos, ezért fenntartjuk a jelenlegi változásokat a zenés rendezvényekkel kapcsolatban."

Mivel eszerint augusztus 15. után sem lehet nagy rendezvényeket tartani, ennek megfelelően a balatoni fesztiválszezon is ugrott. Elmarad tehát a Paloznaki Jazzpiknik, a STRAND Fesztivál, a B my Lake és a Veszprémi Utcazene Fesztivál is. A Jazzpiknik szervezői így fogalmaztak:

"Most a döntés után a szívünk szakadt meg, és nagyon sok munkánk ment kárba. Az idén két Pikniket raktunk össze Nektek, magunknak a Ti és a Mi örömünkre. Az elsőt el tudtuk engedni, újult erővel próbáltunk egy ugyanolyan színvonalú, fergeteges Pikniket szervezni, de hogy ezt az újat is el kell engednünk, ez nagyon nehéz."

Nem sokkal a bejelentés után a Facebookon már meg is jött az értesítés, hogy nem tartják meg a Balatonboglárról Aligára költöztetett Balaton Pikniket.
A STRAND Fesztivál szervezői megpróbáltak optimisták lenni:

"Nehéz lesz most a jövőre koncentrálni, de azt el kell mondanunk Nektek, hogy a mi szervező csapatunk túlzás nélkül rajong a STRANDért. Éppen ezért biztosra vesszük, hogy pár nap múlva fel fogunk állni és azon törjük majd a fejünket, hogy hogyan építsük fel a 2021-es fesztivált."

Az Everness Fesztiválra is csak jövőre kerülhet sor. A szervezők így fogalmaztak

"Végig reménykedtünk, de ma hivatalossá vált, hogy továbbra sem engedélyezik az 500 főnél nagyobb rendezvényeket. Kissé tartottunk ettől a naptól, de legalább vége a bizonytalanságnak és már tudjuk, hogy minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk megtartani az ide fesztivált. Furcsa, de most nem a pihenés jön, hanem rengeteg munka, hogy jövőre olyan eseményen láthassunk benneteket vendégül, ami feledtetni tudja az idei hiányát.
Nehéz szívvel, mégis bizakodva mondjuk: találkozunk jövő nyáron a Balaton partján!"

Akik nem törlik a rendezvényeket

Az őszi kapolcsi Völgyhétvégéket megtartják: "Ahogy az sajnos várható volt, őszre is marad az 500 fős nagyrendezvény létszámkorlátozás. Mi így is terveztünk, kicsiben is nagyok leszünk és vigyázunk egymásra" – olvasható a Művészetek Völgye Facebook-oldalán. A Bondoró Fesztivál szervezői az alábbiakat tették közzé Facebook-posztjukban
 
"Szeretnénk most röviden tájékoztatni benneteket, hogy továbbra is az augusztus végi Bondoró megrendezése a célunk. A jelenlegi keretek és feltételek mellett is szeretnénk megtartani a rendezvényt, családias hangulatban, veletek együtt!"

Úgy tudjuk, a Kompkoncerteket megtartják, de nem lesz két hajó összekapcsolva, ahogy szokott lenni és a résztvevők számát 500 főben maximálják. Azt is megtudta a We Love Balaton, hogy a Klassz a pARTon komolyzenei rendezvénysorozatot sem törölték. Egy másik komolyzenei esemény se marad el, augusztus 13-16. között rendezik meg Veszprémben az Auer Fesztivált – közölték a szervezők a We Love Balatonnal. Augusztus 16-23. között a dettó veszprémi Rozé, Rizling és Jazz Napokat is megrendezik az Óváros téren a VeszprémKukac szerint.

Címkék