Menő Manó mutat stopot, ha a Sió mentén tekersz az Alföldre

Egy félkész dolog is lehet kikapcsoló, ezt tanultuk meg nagy nevetések és zötyögések közben a megyehatárnál váratlan véget érő Sió-parti kerékpárúton.

Sokat hallottunk már róla, régóta ki akartuk próbálni, pláne látva a kocsiból a siófoki Sió-part árnyas alléját. Aztán május utolsó előtti hétvégéjén végre felkerekedtünk, hogy megnézzük, milyen a Sió-menti kerékpárút. Dióhéjban: sík, kellemes, egyszerű, csonka, de élvezetes.

A 12 kilométeres aszfaltcsíkot 2006-ban adták át, azóta viszont furcsa képződményként mered a semmibe Somogy és Fejér megyék határán. Ugyan Tolna megye - ahova a Sió talán leghosszabb szakasza esik - most rástartolt 62 kilométernyi út építésére, de Fejér szándékairól egyelőre nem leltünk információt. 

Romantikus csatornaparton

Függetlenül a kerékpárút csonkaságától, meglehetősen kellemes élményeket szereztünk. A hamarosan lezáruló és kibővülő (a Bringakörút átépítése miatt) siófoki Baross híd nyugati hídfőjénél indul egy térköves szakasszal, ami aztán lekanyarodik a csatornapartra. Épp ottjártunkkor készítettek el itt egy biciklis pihenőhelyet, az ott dolgozó munkások el is árulták, mi voltunk az első használói valaha.

Az ezt követő szakasz hiperromantikus: jobbról a meredek partfal, balról a komótosan folyó csatorna, fák és bokrok hajolnak az árnyas sétány fölé, babakocsis anyukák, sétáló párok és persze kerékpárosok közlekednek (zsúfoltságtól mentesen, szellősen), miközben egyre másra suhannak el fejünk felett a város Sió-hídjai. A Sió sétány - hivatalosan Zúgó sor - az egyik legjobb dolog, ami Siófokkal történt históriája során, egy nagyon élhető városi zöldfolyosó, ahol el lehet bújni a nyüzsgés elől.

Siófok azért keskeny város, hamar elhagyjuk a belső részeket, a meder kiszélesedik, és a duzzasztómű után inkább csak egy szélesebb patak marad belőle. Miközben eltekerünk a Forrest Gump nevű (gyanúsan egykori honvédségi) hajó mellett, már át is értünk az M7-es alatt. Innen változó minőségű aszfaltcsík visz tovább, ami csak a kiliti zsilipnél szakad meg. Mivel ennek is zajlik a felújítása a siófoki főzsilip mellett, murvás úton tudjuk kikerülni az építési területet.

Az óbudai hídtól Menő Manóig

Az aszfaltcsík ezután enyhén hullámos mezőföldi-alföldi tájon visz a csatorna gátján: balra nádasok, vízimadarak, jobbra bozótos és a távoli dombvidék. Néhol frissen ültetett csemetesor látható, máshol csemetekorukból rég kinőtt vaskos fák nyújtanak árnyékot. Mivel vegyesen akadnak árnyas és tűző napos részek, nyáron ildomos fejfedőt is viselnünk, ha erre kerekezünk. Amúgy végig szinte teljesen sík a terep, vannak végtelen egyenes szakaszok is, a megterhelésnek nyomát se látni.

Miután átmegyünk a Balatonkiliti és Siójut közötti, amúgy közel 120 éves, Budapestről az ostrom után ideszállított vasúti híd alatt, csakhamar megérkezünk Balatonszabadi és Siójut közé. A terepbicajozást nem toleráló bicikliseknek itt van két választásuk: vagy elmennek a két település valamelyike felé, vagy eltekernek a semmibe vesző bringaút 3 kilométerrel odébb lévő vége felé, hogy aztán visszatekerjenek. Innentől már kissé rosszabb a bicikliút minősége, több helyen feltörte a fű vagy a gyökérzet a valószínűleg rosszul alapozott burkolatot. Maga az útvonal sem túl izgalmas, szántók és ligetek váltakoznak, egyenes, jobb ív, bal ív, egyenes.

Aztán egyszer csak megpillantjuk az egyik egyenes végén, hogy az út véget ér. Odaérve harsány nevetés tör fel belőlünk: Valóban a semmibe ér az aszfalt, se tábla, se információ, merre tovább, egyedül egy - gerillaakcióban felfestett - Menő Manó figura mutat számonkérően a szilárd burkolat csonkjára. A legaranyosabb az, hogy nyilván civilek iderögzítettek egy kis asztalkát két paddal, valamint egy szemeteszsákkal. Így aki idáig jönne, itt piknikezhet egyet a semmi közepén, távol a lakott területektől, ahol csak a nádas surrogása és a kócsagok szárnycsapásai szolgáltatnak zajt.

Ádánd, hol vagy?

Mi innen - követve a Google Maps sokszor "másodlagos frissességű" térképét - földutakon megyünk tovább. A Sió mentén a Kis-Koppány torkolatáig haladunk, majd nagyjából a patak mentén elérjük Ádánd szélét. Itt feltekerünk a dombtetőre a Hetyei templomromhoz, ami a somogyvámosi csonkatoronyhoz hasonló, a Gyűrűk Ura romjaihoz méltó templomtorony a mező közepén, de bakonyi panorámával.

Visszabicajozva Ádándra továbbállunk Ságvár felé, szintén egy kifogástalan, bár emelkedőkkel is tarkított országút visz a település irányába. Ságvártól a 65-ös főút mentén tudunk betekerni Siófokra, szinte végig kerékpárúton. Siófoktól jelenleg Ságvár északi csücskéig megy bringaút, a Somig tartó, délebbi szakaszt most is építik. A Ságvár-Siófok kerékpárút kevéssé látványos, ellenben széles és jó minőségű. Míg a Sió-mentit tapasztalataink szerint fele-fele arányban használják turisták és közlekedők, a 65-ös út mentit (ahol egymás után zúgnak el a kamionok), inkább a települések közti ingázók veszik igénybe.

Ráadásul a kiliti rész nincs kiépítve, Ságvár felől érkezve a kerékpárút egyszerűen a Ságvári utcába torkollik. Mondjuk innen alacsony forgalmú utcákon el lehet csorogni a siófoki bevásárlóközpontokig (érdemes a Ságvári-Tóth Lajos-Csárdaréti-Attila utcákon menni), onnan ismét megy gyalog- és kerékpárút. Ez a Báthory fejedelem utcáig megy a 65-ös mentén, majd ezen a kis utcán leereszkedik és beletorkollik a Sió-menti bringaútba. A kör pedig bezárul, jöttünk egy nagyot Somogy határvidékén, egy nagyon vidéki, nagyon "mély-levegőt-szippantós", nagyon kikapcsoló, nagyon magányos útvonalon.

Mellesleg aki ki akarja hagyni a 65-ös utat, az Siójutról Balatonszabadin át közvetlenül is betekerhet Siófokra, bár nem a centrumba ér be, hanem a város keletibb részére. Bármelyik útvonalat választjuk, érdemes errefelé kerekezni, akár családdal is. A Sió völgye ideális egy békés, kisgyerekes tekergésre, ahol igazán nagy veszély nem leselkedik senkire. Maximum a leégés nyáron, ha nem viszünk naptejet.