Balaton környéki vállalkozások termékein alapul „Nánásiék”, azaz Ördög Nóra és Nánási Pál nemrég megnyílt akarattyai delikátboltjának kínálata. Bár minden vevő szelfit is kér a blokk mellé, nem csak az ismert tulajdonosok miatt érdemes benézni a sajátos hangulatú üzletbe. Itt szinte minden kapható, amiért nyaralás közben leugranánk egy kisboltba, csak magasabb minőségben, az Angus steakektől a kézműves sörökön át a kovászos kenyerekig.

A közös fotózkodás a Nekem a Balaton nevű kisboltban akár külön tétel is lehetne, amit a betérők pluszban kérhetnek a vásárláshoz, valahogy így: „Kérek egy vörösboros szilvalekvárt és egy közös képet!”. Aki szívesen körülnézne a műsorvezető és a fotós delikátboltjában, készüljön fel arra, hogy egyelőre minden vásárlás után alap, hogy a vevők szelfiznek egyet a pult mögött álló hírességekkel, a rámenősebbek pedig egy videót is készítenek, ezért kicsit lassabb lesz a folyamat a szokásosnál. De kezdjük ott, hogy miért döntött az üzletnyitás mellett és öltött kötényt az ismert házaspár.

A járványhelyzet sok vállalkozást terelt más utakra, és vitt rá különféle B-tervek megvalósítására, ahogy erről korábban írtunk. A Nekem a Balaton azonban nem egy ilyen elhatározásból született, talán mondhatjuk azt, hogy az élet hozta így. „Nagyon sok időt töltünk a nyaralónkban. Volt mellette egy kis élelmiszerbolt, ami tavaly nem nyitott ki” – mesél a kezdetekről Ördög Nóra.

„Nagyon hiányzott nekünk, úgy jártunk oda, mintha egy kihelyezett hűtőszekrény lett volna. Próbáltuk kideríteni, hogy miért zárt be, és azt is, hogy eladó-e. Kiderült, hogy nem, csak már nem maradt kapacitása a tulajdonosnak az üzemeltetésre. De addigra már annyira felbátorodtunk, és beleéltük magunkat abba, hogy megvesszük, hogy megkerestük a tulajdonost, aki egy kellemes beszélgetés végén úgy döntött, hogy eladja nekünk a boltot.”

„Nagyon hiányzott nekünk, úgy jártunk oda, mintha egy kihelyezett hűtőszekrény lett volna. Próbáltuk kideríteni, hogy miért zárt be, és azt is, hogy eladó-e. Kiderült, hogy nem, csak már nem maradt kapacitása a tulajdonosnak az üzemeltetésre. De addigra már annyira felbátorodtunk, és beleéltük magunkat abba, hogy megvesszük, hogy megkerestük a tulajdonost, aki egy kellemes beszélgetés végén úgy döntött, hogy eladja nekünk a boltot.”

Sok tervük volt Nóráéknak a hellyel, de a karantén időszaka közbeszólt. Az egész épületet le akarták bontani, és a helyére egy másikat felhúzni, de a vírushelyzet idején nem volt arra lehetőség, hogy munkásokat hívjanak. Végül úgy döntöttek, hogy a saját kezükkel fogják felújítani a kis üzletet. 

„Emiatt most már érzelmileg is kötődünk hozzá, eszünk ágában sincs lebontani. Teljesen más hangulatot kapott ez az egész, mint amit az eredeti terveinkben álmodtunk, de azt hiszem, hogy így lett tökéletes” – mondja Ördög Nóra.

„Emiatt most már érzelmileg is kötődünk hozzá, eszünk ágában sincs lebontani. Teljesen más hangulatot kapott ez az egész, mint amit az eredeti terveinkben álmodtunk, de azt hiszem, hogy így lett tökéletes” – mondja Ördög Nóra.

A kisboltból delikátüzlet lett, a szürke-fehér épület fedett teraszán jó egy kicsit leülni, megpihenni, akár útban vagyunk a Balatonhoz, akár hazafelé tartunk onnan – vagy ha mázlink van, a közelben van a bázisunk.

A kínálat 90 százalékát magyar termékek alkotják
, és ezek jelentős része a környékről érkezik. A karantén időszakában Nóriék elkezdték a környékbeli termelőket felkutatni, akik nehezen jutottak el az elmúlt hónapokban saját vásárlóikhoz, de Budapest vonzáskörzetéből és a Hortobágyról is vannak beszállítóik.

Ez tehát nem a hagyományos értelemben vett kisbolt, ahová egy doboz sörért vagy kenyérért lefut az ember (persze ez is van, magasabb minőségben). A polcokon Spájz- és Mayer-szörpök, a Rosales vörösboros-rozmaringos szilvalekvárja, mézes, sárgabarack és chilis csokis szilvalekvárja, a MIMO Chutney és a Triffla termékei.

A kovászos kenyér a Vál-Völgye Pékségtől érkezik frissen, a Hübris sörei csapolva, a Stari-sörök üvegben kaphatók, de mindenmentes granoláért, helyi sajtokért, kolbászokért is érdemes beugrani ide. Rizstej alapú gyümölcs smoothie-k, frissen préselt levek, magyar termesztésű rizs is szerepelnek a választékban, és Nóri büszkén meséli, hogy náluk kaphatók először a Hortobágy Angus családi gazdaság termékei, a hamburgerpogácsák, bélszínek, steakek, bio kolbászok.

Találunk saját márkás termékeket is, pl. csokit, kávét, és hamarosan Nekem a Balaton bort is vihetünk haza. Nemrég ugyanis felhívást tettek közzé, amiben keresik azokat a magyar családi borászatokat, akik szívesen megtöltetnék a márkázott palackokat fehér, rosé, vörös és bubis borokkal.

A kisbolt szomszédságába költözött a budapesti MÁK bisztró pop-up kirendeltsége, ahol többek között a lángost ehetünk mákkal és egyéb street food fogásokat is lehet kóstolni. Mindenképp megéri beiktatni egy megállót Akarattyán, és nemcsak a közös szelfik miatt.

Címkék