Sokáig úgy tűnt, lesz idén B my Lake Fesztivál is, most azonban a szervezők próbálkozásainak ellenére úgy döntöttek, inkább 2022-re halasztják a rendezvényt.

Az utolsó pillanatig bíztunk abban, hogy az év egyik legjobban várt rendezvényét tudjuk megszervezni

Az utolsó pillanatig bíztunk abban, hogy az év egyik legjobban várt rendezvényét tudjuk megszervezni

– fogalmaz a B my Lake Fesztivál Facebook-posztjában. Eddig úgy tűnt, hogy annak ellenére, hogy Zamárdiban nem lehet tömegrendezvényt tartani, a B my Lake szervezői azon dolgoztak, hogy mégis megvalósulhasson a fesztivál, már a rendezvényhez tartozó Facebook-eseményt is beharangozták augusztus 18–21-re. Most mégis úgy döntöttek, 2022-re halasztják a fesztivált, és nem lesz idén újragondolt, alternatív verziójuk sem.

A döntés kapcsán az idő rövidségére, valamint a nagyszámú nemzetközi fellépő meghívásával kapcsolatos bizonytalanságokra hivatkoznak, amik nem tették lehetővé, hogy a fesztivál az eddig megszokott minőségben valósulhasson meg.

A fesztivál július 7-ig közzéteszi a jegyvásárlással kapcsolatos lehetőségeket. Az eddig megvásárolt jegyek áttehetők lesznek 2022-re.

Címkék