látnivalók & kultúra

szerkesztés

Erre Csokonai is csettintene: Megújul Tihany fő parkja és lépcsősora

Szerzők

  • Molnár Zoltán

2021. 01. 08. 18:20

A tél első jelentősebb idei próbálkozása idején tették le az alapkövét az apátsággal szemközti parknak. Szép tájépítészeti koncepció mentén esnek neki a Csokonai ligetnek, az őszig tartó munkákban megújul a park mellett a Mádl térre vezető lépcsősor is.

"Dicsértessék a Jézus Krisztus, érsek atya!" – hangzott el a mondat Mihályi Jeromostól, a Tihanyi Apátság perjelétől, aki aztán gyorsan kisietett az apátsági látogatóközpontból elintézni a telefont.

A más néven Porta Pacisnak nevezett, föld alá bújtatott, építészeti díjjal is megszórt minimalista építményben szokás szerint maszkban gyűlt össze Mihályi perjel, Tósoki Imre, Tihany polgármestere, Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatója, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, no meg pár újságíró. A járvány ellenére bent kellett lennünk, odakint esett a hó-havas eső, ami a jelenkorban elég szokatlan eset télen.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Miután Jeromos atya befejezte a telefonálást, gyorsan besietett, és elkezdődhetett a Csokonai liget és környékének megújításáról szóló sajtótájékoztató. A részben uniós forrásokból, 1,9 milliárd forintból megvalósuló projekt végre egy olyan fejlesztés lesz, ami a látványtervek alapján nem a zöldfelületek lebetonozásával és fairtással jár majd. Szép tájépítészeti koncepciót tártak elénk (ami a központ monitorain is folyamatosan pergett), amin bemutatták, a kicsit már elhasznált, az apátsággal srégen szemközti parkot miként ráncfelvarrják őszig.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

A teraszos függőkertek megújulnak, egy lingvisztikai, nyelvemléki tanösvény is létrejön (Tihany az első fennmaradt magyar nyelvemlék helyszíne is), rózsaültetvények létesülnek, valamint teljesen átépítik a Mádl Ferenc térre levezető, a turisták által okkal rajongott lépcsősort (ez nem is lesz használható októberig). Tósoki Imre nem véletlen mondta, hogy "ünnep ez a mai nap", hisz ezzel a projekttel lassan kerek egésszé érik a 2013 óta tartó nagy településmegújítás.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Tihanyba érve látványos a fejlődés, a főbb közterek (I. András, Mádl Ferenc, Borsos Miklós) és sétautak mind megújultak, szerencsére a településnek eszébe se jutott a gagyi térkő használata, igényes burkolatok és utcabútorok jellemzik a községet. Tósoki szerint mindezt programszinten fogják össze a faluban, aminek keretében mintegy 40 beavatkozást ejtettek meg az utóbbi években. A liget már bő tíz éve terítéken van, de eddig nem volt pénz a felújítására. Érdekes momentum volt, amikor külön megkérte a kivitelezőt, hogy ezen az "érzékeny területen" nagyon óvatosan dolgozzon, főleg a nyári turisztikai csúcs idején.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

A közös együttműködést, együtt gondolkodást, együtt tevékenykedést hangsúlyozta ki Jeromos atya, aki szerint "Tihanyt az Úristen nagyon jó kedvében teremtette". Ő a park mellett arról beszélt, az apátság kincseit három kiállításon, három helyszínen tervezik majd bemutatni, a legérdekesebbnek talán a Belső-tó partjára tervezett tűnik, ahol az alapítás környéki, 11. századi gazdálkodást mutatják majd be.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Juhász Szabolcs, a Balaton környéki nagy turisztikai fejlesztéseket szponzoráló MTÜ vezetője arról beszélt, micsoda márka lett Tihany, és mennyire szeretné az MTÜ eladni nemzetközileg is, mint úti célt. Az ügynökség már a Covid-járvány utáni újraindításon dolgozik, hogy a fellendülő (nemzetközi) turizmust miként lehetne ide is becsatornázni. Ehhez Juhász szerint jó szolgáltatások és felkészültség is kellenek, ami itt meg is van.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Végül Kontrát Károly államtitkár-képviselő emelkedett szólásra, mondván "az elmúlt négy-öt esztendőben a Balaton a reneszánszát éli", Tihanyba pedig bármikor öröm eljönni. Beszélt arról is, a falu nemcsak a turistáknak fejleszt, hanem bölcsődei, óvodai fejlesztések, fiataloknak lakások építése is tervben van, amivel a helyben élőket fognák meg. Tegyük hozzá, sok balaton-felvidéki falut látva ez nem rossz irány, ugyanis számos példa van rá, hogy a helyiek kihalnak, elköltöznek, házaikat mások nyaralónak veszik meg, így a falvak puszta nyaralóskanzenekké válnak.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

A sok szép beszéd végén mindenki felvette a kabátját és kiment a hóesésbe. A perjel, a polgármester, a képviselő, a kivitelező és az MTÜ-igazgató együtt megfogtak egy időkapszulát (amiben egy példány volt a helyi lapból, illetve a látványtervek), majd egy betongödörbe engedték a fotósok kattintgatása közepette. Mielőtt mindenki szétszéledt, a betonlyukra még rátoltak egy klasszikus, négyzet alakú beton járólapot. Ahogy a terveket néztük és ahogyan reméljük, ilyen betonlapot utoljára láttunk a Csokonai ligetben.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Hasonló tartalmak

Admin mode