A Balaton már sok-sok évtizeddel ezelőtt is meghatározó kulturális helyszín volt: írók, költők, festők és szobrászok jártak ide, hogy ihletet merítsenek a tó és környezetének szépségéből és találkozzanak kortársaikkal. Új sorozatunkban bemutatjuk a leghíresebb balatoni alkotóközösségeket és alkotóházakat, miközben felfedezzük, mivel töltötték szívesen kedvenc irodalmáraink és művészeink a nyári hónapokat. Az első részben a magyar irodalom szentélyébe utazunk el képzeletben, amely nem más, mint a Szigligeti Alkotóház.
Csodálatos környezetben, a szigligeti vár lábánál épült meg a 19. század végén a szigligeti kastély, amely az 1910-es évek elején az Esterházy család gondozásában nyerte el mai formáját. Az épület és a hozzá tartozó birtok 1945-ben a Földművelésügyi Minisztérium tulajdona lett, majd 1952-től ismét új kézbe került: Bölöni György Kossuth-díjas író, publicista javaslatára az Irodalmi Alap nyitotta meg itt írói alkotóházát 1953-ban.
A kastély és környezete az itt megpihenni vagy épp alkotni vágyó íróknak – majd filmeseknek, fotósoknak és képzőművészeknek – maga volt a mennyország: a kertből egyenesen a szigligeti vár romjaira nyílik pazar kilátás, a kastélyban kialakított hűs szobák többségéhez pedig tornác és terasz is tartozik. Ebben a környezetben minden adott ahhoz, hogy az alkotni kívánó művész elvonulhasson és inspiráló közegben dolgozhasson, de tökéletes helyszínként szolgál a pihenésre, a kikapcsolódásra is. Nagy pingpongcsatákat vívott itt többek között Karinthy Ferenc és Bacsó Péter, de Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Károlyi Amy, Örkény István, Zelk Zoltán és Pilinszky János is gyakran csatlakozott a Szigligeten alkotók társaságához.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Alkotóház egyfajta irodalmi szanatóriumként működött, ugyanis kizárólag beutalóval lehetett igénybe venni az egyébként nemcsak szezonban, hanem egész évben elérhető szolgáltatásokat. Érdemes volt minél előbb jelezni a részvételt, hiszen a legnagyobb érdeklődés a nyári hónapokban mutatkozott a birtok iránt. Ekkor összejöttek a legnagyobb írói baráti társaságok, akik nemcsak az Alkotóházban töltötték mindennapjaikat, de a Balaton körül is sokat kirándultak. Vitorlásra szálltak, eveztek, strandoltak, nagyokat sétáltak, vagy egyszerűen csak beolvadtak a helyiek mindennapjaiba, például szurkoltak egy-egy hazai pályán szervezett focimeccsen. Ahogy Zelk Zoltán is írja Levél Szigligetről című alkotásában:
„...merthát alkotás közben
is kell, hogyan is mondják,
egy kis KIKAPCSOLÓDÁS,
s mi volna üdítőbb a
léleknek és elmének:
falusi szurkolók közt
állni és kiabálni,
biztatni csapatunkat,
hogy Hajrá Szigliget!”
„...merthát alkotás közben
is kell, hogyan is mondják,
egy kis KIKAPCSOLÓDÁS,
s mi volna üdítőbb a
léleknek és elmének:
falusi szurkolók közt
állni és kiabálni,
biztatni csapatunkat,
hogy Hajrá Szigliget!”
A társasági élet élvezetén túl nagyon sokan döntöttek úgy, hogy az Alkotóházban való tartózkodásukat valamilyen nagyszabású mű megalkotására használják fel. A Nobel-díjas Kertész Imre például több könyvét is itt írta meg, de születtek a birtok árnyas fái alatt Örkény-egypercesek vagy csodás Károlyi Amy-, Juhász Ferenc-versek is.
Bár az Alkotóház fénykorát egyértelműen az 50-es és a 60-as években élte, később is kulturális találkozási pont maradt: 1970-től egyre többen fedezték fel maguknak, és képzőművészek, iparművészek, szobrászok, sőt fotóművészek és zeneszerzők is ellátogattak ide, a szigligeti Várhegy lábához. Makk Károly filmrendező, Fábri Péter fotóművész, de a világhírű festőnő, Maurer Dóra is gyakran megfordult itt.
A Szigligeti Alkotóház története szerencsére nem ért véget a 20. századdal, hiszen a kastély jelenleg is működik a MANK Nonprofit Kft.-nek köszönhetően, és szálláslehetőséget kínál olyan, a Magyar Mecénás Programban részt vevő alkotóművészeknek, akik szívesen alkotnak és pihennek ott, ahol egykor a magyar irodalom legnagyobb alakjai is.
