A Balaton Sound helyszínét már lefoglalták a fesztivál szervezői, de a Strand Fesztivál előkészületei is zajlanak. Ha a vírushelyzet nem engedné, 2022-re viszik át a rendezvényeket.

A Balaton Soundot június végére, július első hetére tervezte be a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt., a Strand Fesztivált pedig augusztus közepére a Volt Kft. – tudta meg a 24.hu újságírója, akinek kérdéseire Kádár Tamás, a Sziget Zrt. ügyvezetője megerősítette, hogy felvették a kapcsolatot Zamárdival a helyszínek biztosítása céljából.

Zamárdi önkormányzata pénteken küldte el a képviselők által elfogadott konkrét szerződési feltételeket a szervezőcégeknek. Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere azt nyilatkozta, hogy a település hosszabb távon „kivezeti” a fesztiválokat, így nem egyeztek bele a szigetesek öt évre szóló szerződésterveibe, és

a B my Lake fesztiválnak sem Zamárdi lesz a helyszíne.

a B my Lake fesztiválnak sem Zamárdi lesz a helyszíne.

A település ugyanis a fesztiváloknál használt területeket, parkolókat hosszabb távon más célokra hasznosítaná. Ha a járványhelyzet az idén nem engedi meg a megrendezést, mindkét fesztivált 2022-re viszik majd át.

Címkék