Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Bréking / balaton

szerkesztés

Kisvasúttal fürdőig – Július 1-től már a Csiszta Fürdőig visz a balatonfenyvesi kisvasút

Szerzők

  • We Love Balaton

2021. 06. 30. 12:55

Közel két évtizedes forgalomszünet után július 1-től ismét a Csiszta Fürdőig jár balatonfenyvesi kisvasút.

A Csiszta Fürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így már vonattal, méghozzá a balatonfenyvesi kisvasúttal is elérhető a Buzsákhoz tartozó, közúton eddig csak jókora kerülővel megközelíthető pihenőhely. A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is 6-6 vonatpár köti össze – áll a MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében.

A 8,3 kilométeres pályaszakaszt egy közel húsz éve elrendelt üzemszünet miatt benőtte a növényzet, a pálya megrongálódott, illetve hiányossá vált, és a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kellett újítani. A július 1-től érvényes nyári menetrend szerint a fürdő nyitvatartásához igazodva, két óránként járnak a vonatok a felújított vonalon, a menetidő 35 perc.

A kisvasúton a tavaly bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve az idén új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni. A tervek szerint a Csiszta Fürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül, de az imremajori állomást, és a balatonfenyvesi végállomást is fejlesztik.

Hasonló tartalmak

Admin mode