A polgármester szerint az új zsilip kialakításával, éjszakai megvilágításával önmagában turisztikai látványosság lesz.
„Gőzerővel készül a Sió zsilip és a csatorna városi mederszakaszának felújítása, rendbetétele" – erről Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere Facebook-posztjában számolt be, aki a napokban tartott szakmai konzultációt az illetékes vízügyi igazgatósággal.
A látványterveken jól látszik, a zsilip tetején megszűnik a kapu, így szabad lesz a bejárás a belső „sziget” területére, ahol szintén látnivalók fogadják a sétálni, nézelődni vágyókat. A zsilip előtti Krúdy sétány is teljesen megújul majd, ami a polgármester szerint szintén komoly „gyűjtőpontja” lehet a város lakóinak és a turistáknak.
2023 őszére maga a zsilipfelújítás befejeződhet, 2024 nyarára pedig minden egyéb, ugyanis mint kiderült, tavasszal folytatják a zsiliphez közel lévő Rózsakert felújítását, de tervben van a hajóállomási rendezvénytér, a Petőfi sétány és a Jókai park rendbetétele, fejlesztése is.