Az épületet főként megromlott műszaki állapota miatt szükséges megújítani. Ehhez új, színes üvegablakok is készülnek, melynek látványtervei már elérhetők.

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház főtemplomának megújítása során a tervezők az épület hagyományos és egységes belső tér kialakítását tűzték ki célul. Ehhez igazodnak az új, színes üvegablakok is, melyeknek bemutatták a látványterveit. 

Korábban az eredeti (1907/10-es) Waltherr Gida által tervezett neogótikus üvegarchitektúra a II. világháborúban megsérült, és 1955-ben új ábrázolásokkal pótolták. A jelenlegi Szent Mihályt ábrázoló alkotás Árkayné Sztehlo Lili műve, aki jellemzően modernista belsőépítészeti terekhez készített ablakokat.

A Veszprémi Érsekség főtemplomának építését még Gizella királyné kezdte meg az 1030-as évek második felében. Ezt követően a Főszékesegyház gótikus, barokk és 1910-ben neoromán/neogótikus stílusban alakult át. Az épületet főként megromlott műszaki állapota (vizesedés, sószennyezettség) miatt szükséges megújítani. Ez érint minden liturgikus teret, azaz a szentélyt, a hajót, a sekrestyéket, az oldalszentélyeket és az oratóriumot is, melyeket hagyományos és egységes belső terekké alakítanak.

A szentélyben lévő további üvegablakok is Watherr Gida századelős alkotásainak motívum- és formavilágára hangolva készülnek. Ezeken felül egy kilenc elemből álló rózsaablak kompozíció is lesz az épületben.

Jelenleg öt-hat különböző típusú üvegablak található a Főszékesegyházban. A régi üvegablakokat restaurálják, majd új liturgikus és múzeumi terekben kapnak helyet.

A veszprémi várnegyed felújítása 2025-ig tart, de több épület már 2023-ban, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat idején is látogatható lesz. Már erre az időszakra tervezik, hogy a Szent Mihály Főszékesegyház is alkalmassá váljon liturgiai eseményekre.

Címkék