P. Kovács Péter balatonfűzfői szobrász két miniszobrot is kihelyezett a város parti sétányára.
Március 12-én vasárnap egy szerelmespárt ábrázoló miniszobor tűnt fel a balatonfűzfői partszakasz egyik fastégjén. Az alkotás P. Kovács Péter szobrász munkája, akinek ez – mint kiderült – már a második miniszobra a parton.
![](https://welovebalaton.hu/i/18/miniszobrok-balatonfuzfo-parti-setany-korosi-tamas-27.exact1980w.jpg)
A másikat, mely egy kis trombitás angyalt ábrázol, a Föveny strand melletti parti sétányon szúrhatták ki az arra járók már február elején. Mindkét szobor körülbelül 40 centiméter magas.
![](https://welovebalaton.hu/i/f1/miniszobrok-balatonfuzfo-parti-setany-korosi-tamas-4.exact1980w.jpg)
A helyi szobrásznak nem ezek az első, Balatonfűzfőn elérhető alkotásai: az Irinyi János utcában évek óta látogatható a Vas szobor park P. Kovács Péter szobraival.
P. Kovács Péter legtöbb esetben hulladék vasat használ munkáihoz, a balatonfűzfői parti sétányon pedig még számíthatunk tőle szobrokra a jövőben – mondta a We Love Balatonnak.