A Kékszalag PORT kikötőépülete több szolgáltatást nyújt, teraszán tavasztól büfé is üzemel majd.

Tavaly nyáron már átadták a Kékszalag PORT-ot, most viszont a teljes beruházás elkészülte után újabb megnyitót tartottak Balatonfüreden. 

A 140 férőhelyes kikötő – mely a füredi kemping szomszédságában található – mellett a kikötőépület emeletén oktatási és közösségi programoknak otthont adó klubtermet, irodákat, négy pihenőszobát, valamint vizesblokkokat alakítottak ki, a teraszon pedig tavasztól büfé is üzemel majd. 

A földszinten a versenyeket és a vitorlázókat kiszolgáló infrastruktúra, hangár, raktárak, műhelyek és kikötőmesteri iroda és egy kajak-kenu tároló kapott helyet. Kialakítottak egy egészségügyi szobát is, amelyet a tervek szerint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vesz birtokba és egy mentőhajót is állomásoztathatnak majd itt.

A fejlesztés részeként épült meg a Kékszalag-sétány, de az új keszthelyi kajak-kenu megállópont is, a vízi sporteszközökkel együtt.

A kikötőt és a hozzá tartozó épületeket tavasztól vehetik birtokba a látogatók. 

Forrás: MTI, Balatonfüred.hu

Címkék