Keresés EN

Látnivalók & kultúra

Idén is látogatható Közép-Európa legnagyobb, templomban épített betleheme

Ezerkétszáz munkaóra kellett az idén a világhírű, látogatók tízezreit vonzó vörsi betlehem elkészítéséhez. A több mint ötven négyzetméteres alkotást a hetvenötödik alkalommal csodálhatják meg a látogatók.

Vörs egy kis település a Kis-Balatonnál, Balatonszentgyörgy mellett. Több mint hét évtizede ad otthont Közép-Európa legnagyobb, templomban épített betlehemének, aminek készítését már hetekkel a nyitás előtt megkezdik a falu önkéntesei.

A betlehemen, ami december 3-a óta látogatható, az idén is tucatnyian dolgoztak, három köbméter deszkát és gerendát, két köbméter tuját, valamint tizenhat fenyőfát használtak fel, számolt be a Sonline.hu. Deák Tamás polgármester elmondta, hogy a településen egész évben készülnek a betlehem építésére, az erdőben kirándulásokkor is gyűjtik az alapanyagokat.

Közép-Európa legnagyobb betlehemének története egészen 1948-ig nyúlik vissza. Ekkor a helyiek kezdeményezésére lebontották ugyanis a Szent Márton Püspök Templom Jézus Szíve oltárát, és egy kisebb betlehemet építettek a helyére. Azóta ez már hagyomány, és a bibliai alkotás a helyiek csapatmunkájával épül meg minden évben.

A templom mellett a Vörsi Adventi Vásárt is érdemes felkeresni.

A betlehem 2024. január 28-ig minden nap 9-től 17 óráig tart nyitva, belépődíj nincs.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Aktív

20 tipp egy szuper balatoni tavaszhoz – Bakancslista

Sorra nyitnak a vendéglátóhelyek, és egy új gasztrokulturális fesztivál csábítja a tóhoz a finom ízek és a rendhagyó programok rajongóit.

Látnivalók & kultúra

Bulinegyedből romhalmaz – Így néz ki most az egykori görög falu

Az egykori komplexumnak ma már csak a romjai láthatók a 71-es úttól északra található dombon. Fotósunk megörökítette a szellemfalu utolsó pillanatait.

Gasztró

Márciusban a vadonatúj TASTE BALATON fesztivál robbantja be a szezont a Balatonnál, nem is akárhogyan

Nem is lehetne jobban indítani a szezont, mint március 8. és 17. között a TASTE BALATON gasztrofesztivállal, ahol 26 helyszínen 100 program lesz.

Neked ajánlott

A