Az ünnep attól szép, hogy lelassulunk, időt szánunk olyan dolgokra, amikre az év többi részén kevés jut, és szeretteinkkel vagyunk. A Balaton körül minderre lesz lehetőség december utolsó napjaiban. Olyan programokat ajánlunk, amikkel az egész család kikapcsolódhat, függetlenül attól, hogy bulizós szilveszterre vagy nyugis, pihenéssel teli ünneplésre vágytok!
Az ActiCityben a két ünnep között a zene és a tánc kerül a középpontba. December 27-én a Hot Jazz Band, 28-án Pál István és Bandája húzza a talpalávalót, 29-én ABBA Tribute Show-n hódolhattok a 70-es, 80-as évek slágereinek, december 30-án pedig a Stefánia Allstars készíti elő a másnapi szilveszteri bulit.
December 31-én ugyanis egy egész napos évzáró utcaünnepen vehettek részt. Délután 2-től megnyílnak az Óváros tér teraszai, zenés, forralt boros sétára invitálva időseket, fiatalokat egyaránt. Este pedig a város meghatározó lemezlovasai váltják majd egymást és alkotnak egy nagy zenei mixet.
További infókat itt találtok.
Gasztrohegy 23/24: Badacsonyi történetek, helyi receptek
A Gasztrohegyen 10 egész évben nyitva lévő vendéglátóhellyel mászhatjátok meg a gasztronómia és Badacsony csúcsait szeptembertől áprilisig, válogatott helyi borokkal és gasztrotémákkal. Helyi receptek, badacsonyi történetek kerülnek előtérbe a december 28. és 30. közötti Gasztrohegyen.
További infókat itt találtok.
Forralt boros séta Balatonfüreden
Kevés jobb dolog van az ünnepek között, mint egy kiadós séta a téli környezetben, barátokkal, családdal! Pláne ha ezt forralt borral tehetitek meg, Balatonfüred reformkori városrészében! December 29. és 31. között öltözzetek fel alaposan, és induljatok útnak.
További infókat itt találtok.
A dzsungel könyve Veszprémben
A Kipling-regény alapján készült, rendkívül népszerű musical a dzsungelt mint emberi társadalmunk tükörképét értelmezi. Ebben a valóságban az emberi tulajdonságokkal felruházott vadak létünk jobbik felét képviselik: kemények, de őszinték, a dzsungeltársadalom a természet áthághatatlan, szigorú törvényei szerint él. A musicalt december 30-án14 órától nézhetjük meg, a veszprémi Hangvillában.
További infókat itt találtok.
IX. Istvándy Szilveszteri Kéknyelű Pezsgő Túra
Az Istvándy Birtok és Borműhely nagy durranással készül szilveszterre, szó szerint! December 30-án 11 órától túra indul a Badacsonyra, hogy ott Bluesecco folyjon, és méltó módon megünnepeljétek az elmúlt és a közelgő évet!
További infókat itt találtok.
WLB-tipp: Ülj fel az ünnepi fényekbe öltözött kisvasútra!
December 30-án és 31-én is elcsíphetjük a Fenyves Yacht Club 1800 égővel feldíszített fényvitorlását, a Balatonfenyvesi kisvasút pedig január 7-ig téli ünnepi szerelvényekkel közlekedik. Ebben a cikkünkben Böröczky Bulcsú balatonboglári fotós képeivel adunk ízelítőt a téli mesevilágból, amelyek biztosan meghozzák a ti kedveteket is!
(Borítókép: Getty Images)