Panelrengeteg, amin autópálya haladt volna át, formabontó házak – Balaton környéki lakótelepek izgalmas háttérrel

„A lakótelepeket lehet csúfnak, szürkének és embertelennek tartani, de ha csak erre koncentrálunk, elfelejtkezünk a jelentőségükről azt illetően, hogy létrejöttüknek is köszönhetjük, hogy igen sokan emberi körülmények között élhetnek a 21. században. Veszprém esetében a város lakosságának majdnem harmada” – olvasható a 2023-ban megjelent Jutasi olvasókönyvben .

A II. világháború után ugyanis a házak pusztulása komoly lakáshiányt okozott, az erőltetett iparosítás miatt felgyorsult az urbanizáció, és megnőttek a lakások komfortosságával szemben támasztott igények és követelmények is. A 60-as évek elején indult el az a 15 éves lakásprogram, amely egymillió lakás megépítését tűzte ki célul. A házgyári lakótelep-építészet, ami olyan – ma már átlagosnak számító – komfortot hozott, mint a fűtés, a hűtés, a vezetékes víz, az angolvécé és a többszobás otthonok.

Egy ház, egyközségnyi ember: a veszprémi Jutasi úti lakótelep

Veszprém legnagyobb lakótelepe a „semmiből” nőtt ki: a Belvárostól és az Újteleptől északra lévő, sík területen épült fel. Többnyire tízemeletes panelházakból áll, és Veszprém lakosságának több mint egyharmada, 18 ezer fő él itt. Felszabadulás úti lakótelepként kezdte pályafutását, majd Haszkovó néven vált közismertté, mostanában pedig Jutasi úti lakótelepként emlegetik.

Veszprémben nem húztak fel nagy gyárakat, nem volt bánya – leszámítva a Bakony Művek fejlesztését –, de a pártvezetés úgy gondolta, a megyeszékhelynek is eleget kell tennie a rendszer által támasztott követelményeknek, lakosságát 60 ezer főre kell növelni. Ehhez pedig új beruházásokra és egy új lakótelepre volt szükség. 

A Jutasi úti lakótelep iskolapéldája a Kádár-korszak lakótelep-építészetének. A koncepció az volt, hogy egy házban egyközségnyi ember éljen. Az első ütem építése 1973-ban kezdődött el, ekkor épültek meg a Munkácsy, a Stromfeld és a Halle utca nyolcemeletes házai a győri házgyárban készített panelekből. Az első lakók a Cserhát lebontott (szanált) családi házaiból költöztek be, illetve a balatonfűzfői gyártelep dolgozói voltak. A lakótelep építésének második és harmadik üteménél már helyben gyártott elemekkel dolgoztak.

A lakóteleppel kapcsolatban ma már egészen extrémnek tűnő tervek is napirenden voltak. Az M8-as autópálya például a több tízezer ember otthonául szolgáló új lakótelep kellős közepén haladt volna át. Ez végül az autópálya megépítésének elnapolása miatt nem valósult meg. Voltak tervek arra vonatkozóan is, hogy feldobják a sok szürke, nem túl izgalmas látványt nyújtó épületeket: egy részüknél sáveltolásos szerkezettel, illetve a házak lábra állításával, a falak színezésével akartak javítani az összképen. Ez sem valósult meg.

Egy másik terv szerint a lakótelep 20 százaléka már a város közigazgatási határán túl, Kádárta területén épült volna meg – Veszprémet hosszú távon szerették volna összeépíteni a szomszéd településsel, Litéren keresztül Balatonfűzfővel és Balatonalmádival is.

Közösség és identitás

A Jutasi úti lakótelep elválaszthatatlan része a garázstelep is, ahol mintegy 1850 autót lehetett tárolni. A garázsok zöme azonban raktárként vagy „víkendházként” működik, és óriási szerepe volt a lakótelep közösségének életében. A lakótelepen belül most is tevékenykedik egy aktív, cselekvő lokálpatrióta-közösség.

1997-ben Molnár Ernő vezetésével megalakult a Lokálpatrióták a Városért Egyesület, akik azon munkálkodnak, hogy az itt élők közérzetén javítsanak, a Virágzó Veszprém Egyesület pedig a közterek szépítésével és a régi-új közösségek megőrzésével, rendezvények szervezésével foglalkozik. A lakótelep szimbolikusan 2023-ban ünnepelte az 50. évfordulóját. A lakók bevonásával kitalált édesség, a Haszkovó-szelet is az évfordulóra készült el.

Az Európa Kulturális Fővárosa programon belül több projekt foglalkozott a lakótelep fejlesztésével. Már a 2021. októberi Design Hét Veszprém keretein belül megrendezett, Az arc, a medence, két torony és egy rom című szabadtéri kiállításra négy külföldi építésziroda tervezett utcabútorokat a lakótelepre, amelyek reflektálnak a lakótelepi életre. (A bemutatott installációkról mi is írtunk). 

Megjelent 2023 nyarán egy olvasókönyv is (a Paradigma Ariadné Építészstúdió kiadásában), ami egy olyan szöveggyűjtemény, amely közérthetően igyekszik bemutatni, hogy mennyire fontosak a lakótelepeink, ezen belül azt, hogy mennyire meghatározó a Jutasi úti lakótelep Veszprémben. Készült egy több mint 3 km-es, a lakótelepen át kacskaringózó futópálya is.

Sem előttük, sem utánuk nem épültek ilyen házak Magyarországon: a tapolcai Y-házak

A Tapolcai-medence tanúhegyeinek tetejéről elénk táruló panorámának megosztó, de jellegzetes elemei a tapolcai Y-házak, amelyek építése a 70-es években kezdődött el. A 10+1 emeletes kilenc Y-ház a város keleti szélén, az egykor „Bauxitvárosnak” nevezett lakótelepen épült fel. Az első ház építését 1972-ben kezdte meg a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat, Kiss Tamás építész-városépítész tervei alapján. Az összkomfortos házak ún. alagútzsalus technológiával épültek, ami azt jelenti, hogy a betont a helyszínen (zsaluzat közé) öntik, és nem házgyárban állítják elő a szerkezeti falakat, mint a paneleknél.

A házak Y alakúak, három szárnyuk azonos szöget zár be. Felfelé keskenyednek, a negyedik, a nyolcadik és a tizenegyedik emeleten, a szélső lakások mellett nagy teraszokat alakítottak ki, de ezeket nem lehet használni. Bár kívülről egyformának tűnnek, jelentős különbségek vannak a 70-es években és a 80-as évek végén készült épületek között. A házak többféle színben pompáznak, a kéktől a sárgán át a liláig.

Korábbi cikkünkben megkérdeztük Wettstein Domonkost, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusát, akinek kiemelt kutatási területe a Balaton-part építészetének az 1930-as és az 1980-évek közötti időszaka. (2023-ban jelent meg a Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században címűkötete.) A szakértő különleges kísérleti alkotásként jellemzi az Y-házakat. Építésük kísérlet volt egy jobb életminőségre, az épületek magasabb értéket képviseltek formailag is, mint az ekkor kialakított paneles lakótelepek. A szóbeszéd szerint a hazai tervezők ismerhették az adriai és a francia tengerpartokon épülő épületeket, és innen vehették át a nagy teraszos, apartmanházszerű beépítéseket, bár a tapolcai épületek a lépcsőző teraszokat nem hasznosítják.

Ez a szabadabb, játékosabb formavilág az építész szerint egy nemzetközi tendenciához is köthető – Nyugaton a 60-as és 70-es években már nagyon komoly kritikákat fogalmaztak meg a modern, uniformizálódó építészettel szemben. Wettstein Domonkos a Team 10 nemzetközi építészcsoport tagjait említi, akik növényi és állati analógiákat próbáltak behozni, összetettebb és élhetőbb élettereket akartak tervezni.

„Nagyon érdekes, hogy a Bauxittelep miért kaphatta meg ezt a tervezési szabadságot, és az is meglepő, hogy sem előtte, sem utána nem épültek Magyarországon ilyen házak″ – tette hozzá Wettstein Domonkos.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)