A jégcsarnokot a Balatoni Bocsok jégkorongcsapatot életre hívó Blue Point Sportegyesület építi fel. Az alapozás már meg is kezdődött, az 55-ször 25 méteres pályát egy könnyűszerkezetes sátor óvja majd az időjárástól, számolt be a Sonline.hu.
A mintegy 100 millió forintba kerülő építkezést részben saját forrásból, részben társasági adókeretből valósítják meg. A siófoki városháza a lap megkeresésére közölte, hogy „a városvezetés célja, hogy a gyermekek az idei téli szezonban is lehetőséget kapjanak az ingyenes korcsolyázásra és amennyiben egyesületi vagy más magán tőke bevonásával, nem önkormányzati területen valósulna meg jégpálya, mindenképpen nyitottak az együttműködésre”.
Megkerestük Vécsei Mihályt, a Blue Point Sportegyesület elnökét, a balatonboglári Jégre Mindenki jégpálya üzemeltetőjét, aki Facebook-posztjában számolt be a csarnok építéséről.
Vécsei Mihály a We Love Balatonnak elmondta, hogy a tervek szerint a jégcsarnok 2024. november első napjaiban nyit, de már ősztől itt lesz a jégkorongcsapat bázisa.
A jégcsarnokot három éven belül szendvicspanel szerkezetűvé szeretnék alakítani, ez jobb hőszigetelést és ezáltal költséghatékonyabb üzemeltetést jelent majd. Tavasztól egy ún. inline burkolat kerülne a pályára, így a csarnok görkorcsolya-pályának adna otthont a melegebb hónapokban.
Vécsei Mihály szerint a jégkorong-edzésekre van igény, hiszen nagyon összetett sportág, ami fejleszti a koordinációt. Műkorcsolya-szakosztályt is indítanak, így egyből két új sportág jelenhet meg Siófokon.
A sportegyesület együttműködést remél a siófoki önkormányzattal. A rezsiköltségekben való beszállásért cserében a siófoki óvodások és az iskolások számára 8-14 óra között, testnevelésórák keretében, oktatók bevonásával biztosítanák a jégpálya használatát. A csarnok rendezvényeknek is otthont ad majd a jövőben.
„A négy évszakos Balatonban nem hiszek az időjárás miatt, a tavasz és az ősz nagyon bizonytalan. A téli Balatonban azonban hiszek, az emberek felkészülnek a hidegre, és szívesen jönnek le” – tette hozzá az egyesült elnöke.
(Borítókép: Blue Point Sportegyesület)