Több változás is várja majd a látogatókat, derült ki a fesztivál közleményéből. Új helyre kerül a főbejárat és változik a nagyszínpad helyszíne. „Az új helyre kerülő nagyszínpadon a programok immár hajnalba nyúlóan szórakoztatják a közönséget, az utolsó napon pedig egy hatalmas end show-val zárunk, az elektronikus tánczene keményebb stílusaiban kiemelkedő, visszatérő holland szervezőcsapat, a Q-dance prezentálásában” – árulta el Filutás Anna,a fesztivál projektvezetője
Továbbra is a fesztivál része az 1 km hosszú partszakasz, amely vízparti helyszínekkel, beach partikkal, valamint kényelmes lazulással, vízi játékokkal várja a látogatókat a fesztivál ideje alatt, éjjel-nappal.
„A most bejelentett fellépőkkel együtt már tisztán látható az a törekvésünk, hogy az elektronikus zenei színtér széles választékából meríthessenek a Heineken Balaton Sound látogatói” – mondta Filutás Anna. Kifejtette, hogy a beach fesztiválon ugyanúgy helyet kap a mainstream elektronikus zenei élvonal, mint az underground elektronika legjobbjai, így a most bejelentett nevekkel jelentősen erősödik az egyre népszerűbb hard techno és hardstyle előadók sora is.
Olyan neveket említett, mint a Sam Feldt, vagy a svéd techno kiemelkedő alakja, Adam Beyer, a MEDUZA, valamint Maceo Plex kubai-amerikai DJ. Fellép majd Zomboy, Borgore, Brina Knauss, Reinier Zonneveld, és az olasz testvérpárból álló techno duó, a Mathame, a Vintage Culture és Stephan Bodzin is.
A hard techno vonalat erősíti – a korábban bejelentett Nico Moreno mellett a belga Amelie Lens, a 999999999, Sara Landry, Kölsch, valamint a kortárs német techno formáció, a FJAAK, illetve az újgenerációs francia DJ, Trym is. A stílus rajongói ezenkívül Ran-D, The Qreator, a Sound Rush, a Warface, Sefa Vlaarkamp és DV8 zenéjére bulizhatnak.
A fellépők sora olyan nevekkel folytatódik, mint Juliet Fox,a legnagyobb techno fesztiválokon fellépő, egyedülálló román művésznő, Nusha, Miss Monique vagy Alison Wonderland. Összeáll a francia Space 92 és POPOF, kettejük produkciója a Space 92 x POPOF present: Turbulences a Balaton-parton mutatkozik be.
(Borítókép: Bodnár Boglárka / MTI)