Badacsony, Balatonföldvár, Balatonfüred, Fonyód, Siófok, Tihany és Tihanyrév kikötőiből naponta indulnak a menetrend szerinti járatok, míg a további 10 Balaton-parti kikötőből pénteken, szombaton és vasárnap futnak ki a menetrendi hajók a június 1-én indult előszezonban – olvasható a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) sajtóközleményében.
A július 5-ig tartó szezonban 8 kikötőben várják az utasokat egyórás sétahajózásra és a népszerű naplementenéző-sétahajózásra. Balatonfüreden és Siófokon a sűrűbb menetrend mellett több nosztalgiahajó is indul, Balatonboglárról vagy Révfülöpről pedig menetrendi hajóval tehetnek sétahajókört az utasok.
Mint írják, a Balaton környéki biciklis közlekedők száma az idei adatok alapján több mint kétszerese a tavalyinak, így a kikötőkbe kihelyezett extra kerékpártárolók telepítésével is segítik a kerékpáros kirándulókat. A kompjáratok június 20-ig Szántódrévből 7:00 és 21:00 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 21:15 között indulnak félóránként vagy amennyiben a forgalom igényli, folyamatosan.
A BAHART Facebook-bejegyzéséből az is kiderül, hogy az új Balaton katamarán első alkalommal közlekedik Balatonföldváron, a héten keddtől csütörtökig várnak benneteket a fedélzeten!
Az aktuális kedvezményekről és további infókról itt olvashattok.
(Borítókép: BAHART)