Július 28–30. között szervezik az idei búcsút a somogyvámosi Krisna-völgyben. A több mint 30 éves völgy programja egy nyílt naphoz hasonlítható, amikor közelebbről megismerhetitek az itt élők életét, akik a magyar táj nyújtotta népművészeti és mezőgazdasági tevékenységek mellett az ősi indiai-védikus kultúra eszméit követik etikai és erkölcsi irányelvek terén.

A 320 hektáros és 150 lakosú ökofalu és biofarm Közép-Európa legnagyobbja, évente 30 ezer turista és zarándok látogat el ide. Az itt élő környezettudatos közösség életmódjával az erőszakmentesség, a természetközeliség és a fenntarthatóság értékeit képviselik – olvasható a szervezők sajtótájékoztatójában.

Ezen a hétvégén ti is ellátogathattok a búcsúba, ahol változatos programokkal készülnek a fiatalabbaknak és az idősebbeknek is. Idén a hagyományos mesterségek kapják a főszerepet. Sok magyar családnév köthető valamilyen mesterséghez, de csak kevesen tudják, hogy hogyan kell nemezelni, kenderpapírt meríteni vagy kovácsolni.

A népi hagyományok mellett indiai táncstílusokat, hangszereket, táncdrámákat nézhettek meg, a körséták között pedig találtok gyógynövény túrát, életmód sétát, ökrös szekér túrákat, de a mandír, azaz a szentély bejárása is érdekes élményt kínál. A hétvége fénypontja minden bizonnyal a védikus esküvő lesz, amire több pár időzíti egybekelését. A gasztrorajongók lakto-vegetáriánus, vegán, indiai, magyaros és mediterrán menükből, édességekből, vagy a helyi gyógynövényekkel készült limonádékból is válogathatnak.

„Krisna-völgy okos és egészséges kikapcsolódást kínál a családoknak és fiataloknak egyaránt, alkohol és szerek nélkül, de annál boldogabban.″ – írják.

Bővebb információt a Krisna-völgyi Búcsú weboldalán találtok.

(Borítókép:  Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm)

Címkék