Egyfajta életmódkísérletként tartja magát számon a MediCina Völgy, ahol a természet építésében és elvonulásokon is egyaránt részt lehet venni. Megálmodói például kalákákat szerveznek, amik során egy Balaton-felvidéki erdőben lévő forrás területét alakítják még varázslatosabbá úgy, hogy közben megismerik környezetüket és óvják annak értékeit.

A táj- és közösségépítő eseményeken például fával, terméskővel, fűzzel építik ki a területet: a sétaösvények és a lépcsők mellett már gravitációs elven működő zuhanyzó, lábáztató, és egy fűzvesszőkből épített emberi fészek is készült már. Az építés mellett a környezet rendjére is odafigyelnek, például a környék fáit megszabadítják a sérült részektől. 

Egyre többen vallják, hogy az egyszerű, a természethez visszanyúló életmóddal lehet biztosítani az egyéni békét és a kiutat a válságokból – írják a MediCina Völgy weboldalán. A Balaton-felvidéki forrás területe különösen alkalmas erre, ahol az elcsendesedés, a környezethez való kapcsolódás és a gyógyító folyamatok támogatása is adott. 

Heim-Tóth Miklósék ennek megteremtésére tesznek kísérletet. Miután évek óta használták és figyelték a területet, elhatározták, hogy szelíd módon, a természet maximális tiszteletben tartásával formálják a környéket. Céljuk megvalósításához a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól és Takács Edvárd tájépítésztől is engedélyt kaptak, a Bakonyerdő, a Nagyvázsonyi Fatelep és a Sárvári Arborétum pedig faanyaggal és bambuszrudakkal támogatta őket.

Miklósék közös összefogással támogatják azokat, akiknek fókuszában a természet és a belső harmónia közötti összhang elérése szerepel, a gyakorlást képzésekkel, elvonulásokkal, énekkörökkel és kalákákkal segítik. Utóbbi egyfajta önkéntes társas munka, ami kölcsönösségi alapon működik, a munka folyamán pedig a részvevők egymást segítve, szórakozva dolgoznak.

Az első alkalom július első hétvégéjén volt, a 15 fős csapat minden várakozást felülmúlt – olvasható a Facebook-posztban.

A MediCina Völgy egyik központja egy jurta, amiben saját programok kapnak otthont, de hasonló értékrendű eseményeket is befogadnak. Az 50 négyzetméter 15–20 fő számára kényelmes, semmilyen fölösleges tárgy nem osztja meg a teret. A környéken nemcsak Miklósék, hanem több fiatal család is kísérletezik a természetközeli életmóddal.

A helyszín nem teljesen publikus, ezzel is megtartva azt, hogy csak a jelentkezők vagy a véletlenül arra látogatók láthassák.

(Borítókép: MediCina Völgy - Facebook)

Címkék