Augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a STRAND Fesztiválon fellép többek között Azahriah, Halott Pénz, Majka, a Bagossy Brothers Company, Krúbi, Beton.Hofi, a Carson Coma, Rúzsa Magdi, a Valmar, vagy éppen T.Danny és a Pogány Induló. A vízparti Telekom Kraft Tábortűz vendége lesz Kiss Tibi és az Aranyakkord, Járai Márk, valamint a Carson Coma „akusztik” csapata, Giorgioval és Barnival. A Smile, a Midlife Crisis és a Roma Soul pedig egészen hajnalig igazi házibuli-hangulatot ígér. A hazai koncertkínálat mellett a brit Chase & Status és Elderbrook, valamint a brazil szupersztár, Alok is szerepel a programban.
Csütörtökön a Halott Pénz koncertje előtt a Fővárosi Nagycirkusz lélegzetelállító mutatványa lesz látható, pénteken és szombaton, Majka és Azahriah felvezetőjeként pedig STRAND Circus Morpheus Show címmel egy erre az alkalomra készülő, különleges produkció elevenedik meg, amelyhez a zenét Hundred Sins szerezte, a koreográfia pedig Vincze Tünde és Lakatos Márk közös munkája. A fesztivál más színpadjain is jelennek meg artisták a koncertek alatt.
A fesztivál közleménye szerint a koncertek, a cirkusz világa és a Balaton mellett idén is fontos szerep jut a kortárs képzőművészetnek: a vízparti pop-up tárlatokon és a fesztivál területén a Lobenwein Galéria szervezésében kortárs alkotók eredeti műveit állítják ki, akik közül többen tárlatvezetést tartanak. Weiler Péter például a cirkusz világát idézi meg egy generatív AI-programmal készült gigantikus, több mint 100 négyzetméteres művel, amelyet a MOL Nagyszínpad közelében állítanak ki. A közönség bevonásával, Bereczki Kata és Sibitka Panni vezetésével pénteken a MOHU szemeteseit alakítják valódi képzőművészeti alkotásokká. Kőbányai János fotói a beat korszakba repítenek vissza, a HAB csapata pedig előadásokkal és műhelyprogramokkal készül.
(Borítókép: STRAND Fesztivál)