A Szent György-hegyről szóló tudományos publikáció a Journal of Volcanology and Geothermal Research folyóiratban jelent meg, amiben a bazaltorgonák kialakulásáról is szó esik.

A körülbelül 4 millió éves Balaton-felvidéki Szent György-hegy változatos vulkáni fejlődéstörténetét Hencz Mátyás elsőszerzőségével vázolták fel – derül ki az MTA FI Fluidsbydepth Lendület Kutatócsoport Facebook-bejegyzéséből.

Mint írják, munkájuk eredményével a hegy egyik jellegzetessége is összehozható. Az egykori bazaltvulkáni működés során kialakult, úgynevezett maar-kráterben lávató gyűlt fel, ami hűlés során felrepedezett, az erózió által kihangsúlyozva pedig bazaltoszlopok, ismertebb nevükön bazaltorgonák formájában maradtak meg az utókor számára.

A szabadon hozzáférhető publikációt itt tudjátok elolvasni, a Szent György-hegyi Bazaltorgonák tanösvényről pedig itt tudhattok meg részletes infókat.

Címkék