A Balaton nyugati medencéje mellett található Kányavári-szigetnél szállunk ki az autóból, körülöttünk több csapat is készülődik már, valakik az első, mások már a sokadik evezésre. A többiek hamar útnak is indulnak, minket pedig Fekete Ákos, leendő túravezetőnk fogad a csónakháznál.
A kincsesládának is beillő kisháznál a túrához szükséges eszközök mellett hatalmas kagylókat, térképeket és egy élethű madárfigurát is találunk.
A környéken több kenu és lapát hever, utóbbiak közül kiválasztjuk a nekünk megfelelőt, és pár percen belül már szorgalmasan evezve távolodunk a parttól.
Az első pár, bizonytalan mozdulat után hamar összehangolódik csapatunk, közben sűrű növényzettel teli, sekély részeken és mélyebb területeken haladunk át. Ákos kicsit olyan, mintha a Kis-Balaton és a Kányavári-sziget élő lexikona lenne, annyi érdekességet mesél a múltról és a jelenről is, arról nem is beszélve, hogy hamarabb ismeri fel és nevezi meg az itt élő, ritka madarakat, mint hogy mi egyáltalán észrevennénk őket.
Meghatározó szerep
A Kis-Balaton egyfajta szűrőként funkcionál, a Zala befolyó vizét megszűrve „engedi tovább” a Balatonba. Az 1800-as évek végétől nagy veszélyben volt, a teljes kiszáradás fenyegette részben a Sió-zsilip megépítése, részben pedig a művelhető és legelhető földterületek mesterséges növelése miatt. Az 1980-as években kezdődött meg az európai szinten is hatalmas átalakítás, aminek köszönhetően egy kisebb területen, de újra él ez a környezet.
A kenutúra közben többször is megpróbáljuk megközelíteni a madarakat, hogy megcsodálhassuk őket, de hamar rájövünk, hogy az itt lakók kevésbé szociálisak a balatoni hattyúkhoz és tőkés récékhez képest. Kócsagok és gémek bukkannak fel a part mentén, és egy pillanatra még egy cikázó, élénkkék, apró madarat is elcsípünk. Megtudjuk, hogy egy jégmadarat láttunk.
„A radai rosseb vigye el”
Evezés közben bármerre fordulunk, Ákos mindig elmondja, hogy miket láthatunk a távolban, így azt is, amikor éppen Nagyrada irányába evezünk. A sokaknak ismerős „radai rosseb” kifejezés is innen ered: egy rossz sebről van szó, ami egyesek szerint a törökök elől elbújó radaiak gyulladt, fertőző sebeire utal, amikor a mocsaras területen felsértették a testüket. Egy másik elmélet alapján Nagy Lajos király nápolyi hadjárata után a hazatért sebesültek közül többen is elkapták a szifiliszt, és a radai katonai kórházban lábadoztak. Bármelyik esetre vezethető is vissza a kifejezés, semmiképp nem kedves szándékkal használjuk.
Az 1983-ban épült gyalogos fahíd alatt is átevezünk, ami három ívével a tájkép jellegzetes része. Ákos azt meséli, hogy ráfért a 2006-os felújítás, a hidat ugyanis egy erdész építtette. Körülöttünk rengeteg tündérrózsa és vízitök terül el, és a szúrós termésű sulyom is nagyobb területeket borít be. A vízfelület egy-egy részén szinte szabályos, növényektől mentes sávokat is észreveszünk, amikről megtudjuk, hogy a
tavon áthaladó szarvasok nyomai.
Nem evezhet bárki, bármikor
A Kányavári-sziget nagy része szabadon látogatható, azonban egyes területeket meglátogatni és rajtuk evezni kizárólag a túravezetők kíséretében lehetséges. A vezetők mind a Kis-Balaton szakértői és tisztelői, a védett területre csak ők szervezhetnek kenutúrát, szorosan együttműködve a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, igazodva a kéréseikhez és a szabályozásokhoz.
Két óra evezés után lassan visszafelé kanyarodunk, és kiszállás után azt érezzük, hogy Ákos történeteit szívesen hallgatnánk még sokáig, olyan érdekesen mesél a környékről. A kenu már a parton pihen, a lapátok is visszakerülnek a helyükre, mi pedig kellemesen elfáradtunk.
A kenuzás szuper kísérőprogramja lehet egy, a sziget területén töltött napnak, túraútvonal és kilátó is várja a környékre érkezőket. A kányavári kenutúra programjaira október végéig lehet jelentkezni, de utána sem kell lemondani az evezésről: novembertől márciusig a Hévízi-tó lefolyója váltja a kenuzások helyszínét.
Elérhetőség
Kányavári kenutúra
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
