Megjelent egy beszámoló a Zamárdi Hírmondóban – szúrta ki elsőként az Index – a város képviselő-testületének üléséről, amely a polgármester, Csákovics Gyula beszédéről így fogalmaz:
„Hamarosan bejelentésre kerül, hogy a Balaton Sound fesztivált már nem rendezik meg.”
A beszámoló szerint mivel a STRAND Fesztivál elfogadottabb, kevesebb problémával, ezért velük a közeljövőben fognak tárgyalásokat folytatni a továbbiakról.
„A Balaton Sound helyett a fesztivál területén nem kívánnak másik nagyfesztiválnak helyet biztosítani, de erről az októberi alakuló ülést követően fognak döntést hozni” – olvasható a folytatásban. Az alakuló ülést Zamárdi város hivatalos Facebook-oldala szerint már megtartották, de erről információk nem jelentek meg. Kerestük az önkormányzatot, ha választ kapunk, beszámolunk róla.
A Balaton Sound szervezői korábban így nyilatkoztak: „egyelőre nincs döntés ebben a kérdésben”. Az Index információi szerint más Balaton-parti városok felajánlhatták, hogy befogadnák a rendezvényt, de biztos információval egyelőre még senki nem szolgált.
Frissítés: megkeresésünkre az alábbi válasz érkezett Csákovics Gyulától:
A fesztivál szervezőivel három évvel ezelőtt megkötött szerződésünk ez évben lejárt. A hosszabbítással kapcsolatban megkeresést nem kaptunk, ellenben a júniusi nyilvános képviselő-testületi ülésen a szervezők képviselője bejelentette, hogy 2025-ben már nem rendezik meg a fesztivált. Akkor ígéretet kaptunk arra vonatkozóan is, hogy hamarosan a sajtónak is bejelentik. Ez idáig ez nem történt meg, csupán egy sajtónyilatkozatot adtak ki, melyben azt jelezték, hogy a Sziget Fesztivál után kiértékelik a fesztivál szezont és elképzeléseikkel a nyilvánosság elé lépnek. A mai napig még ez sem történt meg.
(Borítókép: Heineken Balaton Sound)